Távozik Diósgyőrből Bukovszki Mónika

Bukovszki Monikára a DVTK már a szakmai stáb tagjaként számított volna, de a rutinos irányító még egy év játék mellett döntött. Az Diósgyőr korábbi csapatkapitánya Cegléden folytatja pályafutását – adta hírül a dksk.hu.

„Véget ért a bajnokság és utána leültem az ügyvezető úrral beszélgetni a jövőmről. Ekkor elmondta, hogy a szakmai vezetés a jövőben inkább már nem játékosként, hanem mint edzőként számítana rám. Nekem az egy nagy öröm és megtiszteltetés, hogy számítanak a munkámra a Diósgyőrnél, hiszen mindenki tudja, mit jelent számomra ez a csapat és ez a város, később valóban ezt is szeretném csinálni. Most azonban úgy érzem, hogy játszani szeretnék, legalább még egy évet. Szóba jött egy-két román csapat és a Zalaegerszeg is, de végül is Szabó Tamás ügyvezetőnk segített abban, hogy a Diósgyőrrel jó kapcsolatokat ápoló Ceglédhez igazoljak, ami persze kisebb csapat, mint a DVTK, de nagyon családias a környezet.” - idézi Bukovszkit a DVTK hivatalos honlapja.

Bukovszki Mónikának a pályafutása befejezése után biztosan lesz helye a DVTK-nál és visszavárják a klubhoz. „Nagyon szerettük volna, ha marad Miskolcon a klub kötelékében, mint a másodosztályú csapatunk edzője. Természetesen megértem, hogy még játszani szeretne és ezért visszautasította ezt a lehetőséget. Sok sikert kívánok neki Cegléden, játékos-pályafutása befejezése után pedig várjuk vissza a szakmai stábba!” - nyilatkozta Szabó Tamás, az Aluinvent-DVTK ügyvezetője.

Forrás: dksk.hu
Foto: orszagosmedia.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus