Szerző: Adorján István
2013-05-06 21:09:28
Kecskemét-Salgótarján finálét rendeznek a másodosztályban, ahol előbbinek a veretlenség megőrzése, míg utóbbinak bajnoki címe megvédése lesz a tét. A Törökbálint mellett a Bonyhád küzdhet végül a harmadik helyért, a tolnaiak egy pontos egri sikerüknek köszönhetik, hogy éremért harcolhatnak. A Baja és a MAFC már le is játszotta utolsó meccseit, a hetedik hely végül a műegyetemistáké lett, miután háromból kétszer is győzni tudtak bácskai riválisuk otthonában.
Szerző: Adorján István
2013-05-03 10:39:06
A Salgótarjántól történő pontlevonás miatt újra nyílt a harc a döntőbe jutásért, a Törökbálintnak ugyanis esélye van a fináléba kerülésre, ha legyőzik a veretlen Kecskemétet, nógrádi riválisuk pedig vereséget szenved a TF pályáján. Az Eger és a Bonyhád ki-ki meccsen döntheti el a negyedik hely sorsát, és hogy ki játszik a bronzéremért, már ha TF nem tud győzni a címvédő ellen.
Szerző: Adorján István
2013-05-02 10:59:56
Ahogy arról már az NB I B-s heti összefoglalónkban beszámoltunk, az MTK-Törökbálint és a Konecranes-Salgótarján bajnokija eléggé zűrös véget ért (vagyis pont, hogy nem ért véget). Az ügyet természetesen megvizsgálta az MKOSZ, melynek illetékes bizottsága meg is hozta ítéletét, mely talán a vártnál is lényegesen súlyosabb lett.
Szerző: Adorján István
2013-04-29 20:11:56
Bár továbbra sincs meg a bronzcsata másik résztvevője, mégis eseménydús hétvégét tudhat maga mögött a másodosztály mezőnye. A Kecskemét és a TF negaítv pontcsúcsot ostromoltak, a Bonyhád kiütötte a gyengélkedő Baját odahaza, a MAFC 20 pontos hátárnyból jött vissza és nyert hazai pályán az Eger ellen, míg a Törökbálint-Salgótarján rangadó botrányos véget ért. Mindössze egyetlen vendég siker született a fordulóban, az alsóházban a Tiszaújváros Pécsett tudott diadalmaskodni.
Szerző: Adorján István
2013-04-26 11:29:32
Már csak a bronzcsata másik szereplőjének kiléte kérdéses a másodosztály versengésében, ám ez a mostani hétvégén sem dől még el, viszont nagy lépést tehet több csapat is efelé.
Szerző: Adorján István
2013-04-23 09:52:52
A Kecskemét és a címvédő Salgótarján játssza a másodosztály fináléját a feljutásért, két fordulóval a vége előtt pedig már az is biztos, hogy a bácskaiaké lesz a pályaelőny a döntőben. A bronzcsata egyik résztvevője is megvan, a Törökbálint egyelőre ellenfélre vár, a lehetséges ”kihívók” a TF, a az Eger és a Bonyhád lehetnek.
Szerző: Adorján István
2013-04-19 11:07:23
Kialakulhat a döntő párosítása, amennyiben a Salgótarján legyőzi odahaza a MAFC gárdája, de az már biztos, hogy bárki is lesz a Kecskemét ellenfele, pálya hátárnyból kezdi a feljutásért vívandó finálét.
Szerző: Adorján István
2013-04-15 20:32:07
A MAFC-nak az A-csoportos Sopron legyőzése után majdnem sikerült ismét elkapnia egy "élvonalbeli" gárdát, a bajnoki cím első számú várományosa, a Kecskemét ugyanis majdnem megégett a Gabányiban. Végül a veretlenség megmaradt és ezzel már biztos résztvevője a döntőnek az Ivkovics legénység, melynek másik szereplője nagy valószínűséggel a Salgótarján lesz, a nógrádiak ugyanis nagy lépést tettek efelé, miután a hétvégén kétszer is legyőzték a Bonyhád gárdáját.
Szerző: Adorján István
2013-04-12 08:33:49
Újabb mozgalmas hétvége elé néz a férfi másodosztály mezőnye: nemhogy teljes fordulót rendeznek, hanem több együttes is kétszer játszik. A felsőházban a Bonyhád és a Salgótarján két nap alatt "lezavarja" a két, amúgy a bajnoki helyezések szempontjából igen fontos egymás elleni összecsapását. Az alsóházban jó néhány, a bentmaradás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésre kerül sor.
Szerző: Adorján István
2013-04-11 10:49:42
Nem volt szerencséjük az idegenben pályára lépő együtteseknek a másodosztály hétvégi fordulójában, mindössze két vendég győzelem született a 11 lejátszott mérkőzésen, azok is az alsóházban.