Szerző: Adorján István
2012-04-26 09:07:13
A Bonyhád egyedül néz szembe a keleti csapatokkal a legjobb négy között, miután a negyeddöntőkben elszálltak a nyugati együttesek. A középmezőnyben a Nagykőrös és a Honvéd is idegenben aratott bravúros győzelemmel vívta ki a továbbjutást, míg az alsóházban a MAFC és a Kaszások menekültek meg a kieséstől.
Szerző: Adorján István
2012-04-20 11:42:30
A visszavágókra kerül sor a másodosztályban, teljesen nyílt párharcokkal! Csak a Salgótarján-PEAC csata tűnik lefutottnak, a másik három negyeddöntőben még bármi megtörténhet, hisz az idegenben játszó csapatok érkeznek előnnyel a második mérkőzésekre! Ne feledjük, hogy ezúttal már hosszabbításos meccseket is láthatunk, ha ugyanannyival nyer az egyik fél, mint amennyivel az első összecsapáson kikapott!
Szerző: Adorján István
2012-04-17 21:07:34
A másodosztály negyeddöntőiben csak a PEAC nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét, a másik három együttesnek sikerült némi fórt összekovácsolnia a visszavágóra. Nagyobb meglepetések nélkül zajlottak le az alsóbb régiók küzdelmei, a bennmaradásért folyó csatározásban pedig a Kaszások és a MAFC gárdái kerültek lépéselőnybe.
Szerző: Adorján István
2012-04-13 10:26:48
Kezdődik az éles küzdelem a másodosztályban is, a hétvégén már a rájátszás mérkőzéseit rendezik országszerte. Izgalmas összecsapásokból nem lesz hiány, lássuk hát, hogy mi várható az első körben.
Szerző: Adorján István
2012-04-05 18:38:11
Keleten a Salgótarján a vártnál simábban hozta az Eger elleni rangadót, így a nógrádi alakulat nyerte az alapszakaszt. Minden mérkőzésen hazai siker született, a legizgalmasabb összecsapásnak a Kecskemét óbudai vendégjátéka bizonyult, ahol csupán egyetlen kosár döntött a végjátékban.
A Nagykanizsa nyerte a Nyugati csoportot, mellette a Bonyhád, a SMAFC és az újonc PEAC folytathatja a felsőházban. Katasztrofális idegenbeli mérlege miatt a Veszprém végül a hatodik helyre esett vissza.
Szerző: Adorján István
2012-03-31 10:38:13
Elérkeztünk a zárófordulóhoz az NB I. B küzdelmeiben, ahol minden csapat egy időben játssza majd a mérkőzéseit vasárnap 18:00-s kezdettel.
Keleten néhány kisebb helyezkedéstől eltekintve már csak egyetlen nyitott kérdés maradt, még pedig, hogy ki lesz az alapszakasz győztese!? Az élet (vagy jelen esetben a szövetség) sem írhat jobb forgatókönyvet ennél, mint, hogy a holtversenyben az élen álló Salgótarján és Eger egymás ellen mérkőzik Nógrád megyében az utolsó fordulóban.
Nyugaton ezzel szemben még felbolydulhat a mezőny, egyedül a Kanizsa első helye és Bonyhád felsőházi rájátszása biztos, a maradék két pozícióra négy csapatnak fáj a foga. Az már korábban eldőlt, hogy a Sárvár (illetve a Szerencs) búcsúzik a másodosztálytól, de e tekintetben van még izgulnivalója a Kozármislenynek és a Treffnek is…
Szerző: Adorján István
2012-03-26 22:21:41
Keleten szinte minden kérdés eldőlt már a legfontosabbat leszámítva, hogy ki lesz az alapszakasz győztese. A Szerencs már biztosan búcsúzik a másodosztály küzdelmeitől, míg a DEAC és a Kaszások az alsóházban folytatják a kiesés elleni küzdelmet. A Bajáé a negyedik, míg a Törökbálinté a harmadik pozíció, míg az első hely sorsáról Salgótarjánban dönt majd a nógrádi együttes és az Eger gárdája.
Nyugaton a helyzet fokozódik. Több jókora meglepetés is született az utolsó előtti fordulóban. A hétvége előtt az első három helyen álló gárda egyaránt kikapott. Óriási meccs várható a záró körben Bonyhádon, ahová a Veszprém látogat.
(Az eredményre kattintva a mérkőzés statisztikája jelenik meg.)
Szerző: Adorján István
2012-03-23 09:53:49
Mind a keleti, mind pedig a nyugati csoportban több igen érdekes összecsapást rendeznek a hétvégén. Keleten a csoportelsőség szempontjából kulcsfontosságú az MTK-Eger találkozó, nyugaton pedig a felsőházba jutásért folytatott csatában lehet sorsdöntő s SMAFC-Bonyhád összecsapás.
Szerző: Adorján István
2012-03-21 23:09:28
Keleten a Tiszaújváros kétszer is közel járt a bravúrhoz a hosszú víkenden, de egyszer sem sikerült átszakítaniuk a célvonalat. Elmaradt a rangadó Salgótarjánban, a Törökbálint kilences győzelmi szériája csúfos véget ért a nógrádi katlanban. Az Eger megszenvedett a Vásárhely ellen, de otthon tartotta a két pontot, a Kaszások simán verték a továbbra is nyeretlen Szerencs gárdáját, míg Debrecenben egy elképesztő teljesítménynek tapsolhattak a szurkolók, apró szépséghiba, hogy a vendég kecskemétiek részéről.
Mozgalmas volt a múlt hét a nyugati csapatok számára. Azzal, hogy a Veszprém legyőzte a SMAFC-ot, a Pécs megverte a Veszprémet, a Győr pedig hazai pályán alulmaradt a MAFC csapatával szemben, csak tovább bonyolódott a helyzet, s nőtt a"tülekedés" a legjobb négy közé, azaz a felsőházi rájátszásba jutásért folyó harcban.
Szerző: Adorján István
2012-03-16 14:19:50
Innentől már minden meccsnek óriási tétje van a másodosztályban, egyre közelebb ugyanis az alapszakasz vége, ráadásul a megváltozott versenykiírás miatt a tabella végén is számíthatunk izgalmakra. Jövőre már csak 20 csapatos lesz a B-csoport, ennek következtében idén mindkét csoport (kelet, nyugat) 11. és 12. helyezettje búcsúzik az NB 1-től, míg a keresztbejátszások után még egy kiesője lesz a bajnokságnak.