Szerző: Adorján István
2011-12-02 12:25:25
Több nagy rangadóra is sor kerül az előttünk álló hétvégén, mind a négy közé jutásért harcoló alakulatok, mind a kiesés ellen küzdő csapatok között lesz érdekes és izgalmas párosítás a B csoport 10. fordulójában.
Szerző: Adorján István
2011-11-29 20:54:41
A forduló két legnagyobb rangadóját már hétközben lebonyolították, a harmadikat, az MTK-Salgótarján derbit pedig január 9-re halasztották. A többi mérkőzésen papírforma eredmények születtek, nagyobb meglepetések nélkül.
Keleten a Tiszaújváros hazai pályán kissé meglepő módon, de simán intézte el a nagyobb csapatokat is megszorongató Nagykőröst, míg az alsóházi rangadón a Kaszások magabiztosan hozta a kötelezőt a még mindig nyeretlen Szerencs vendéglátójaként. Két fiatal gárda összecsapásán a DEAC csupán egy negyedig tudott partiban maradni a Kecskeméttel, az Eger-verő hazaiak simán húzták be az újabb strigulájukat a győzelem rovatba.
Nyugaton a Bonyhád nyerte a hétvége rangadóját, a TF simán verte a Sárvárt, a Nagykanizsa pedig az érdi csapatot. A Győr nagy küzdelemben győzte le a T-licenszes játékosait ezúttal nélkülöző MAFC-ot, a baranyai derbin pedig a pécsiek győzni tudtak Kozármislenyben.
Szerző: Adorján István
2011-11-25 11:52:37
Két rangadóval, köztük két élcsapat, keleten az Eger, nyugaton pedig a Veszprém vereségével már hét közben megkezdődött a forduló. A hétvégén további izgalmak várhatóak a másodosztály küzdelmeiben.
Szerző: Adorján István
2011-11-14 22:02:44
Nincs már veretlen csapat keleten sem. A Kecskemét az egész mezőny meglepve győztesen távozott a listavezető otthonából, így az ismét nyerő Salgótarján és a múltheti fiaskóját javító Törökbálint gárdájával kiegészülve, immár holtversenyben hárman állnak az élen a csoportban. A forduló egy másik rangadóján a Baja megtörte az átkot és győztesen hagyta el a pályát Vásárhelyen.
Az elmúlt hét végének legfontosabb híre nyugaton hogy azzal, hogy a Treff 07 nyerni tudott Sárváron, nincs már nyeretlen együttes a csoportban. A múlt héten bravúrgyőzelmet arató TF-Budapest ezúttal simán kikapott, a Veszprém még érezve a múlt heti pofont, csak nehezen nyert a MAFC ellen. A forduló meglepetését a Pécs szolgáltatta 25 pontos győri sikerével, de ugyanilyen meglepő a nagykanizsai csapat 20 pontos sikere a SMAFC pályáján.
Szerző: Adorján István
2011-11-11 09:35:03
Akad rangadó erre a játékhétre is a honi másodosztály küzdelmeiben, keleten a Baja vásárhelyi vendégszereplése ígérkezik izgalmas derbinek, míg nyugaton a Nagykanizsa soproni vendégszereplése hozhatja a legkiélezettebb összecsapást.
Szerző: Adorján István
2011-11-07 22:15:58
Keleten elvesztette veretlenségét az eddig hibátlan Törökbálint, az Eger viszont megőrizte azt, így most már egyedüliként vezeti a tabellát. Rangadót nyert a Salgótarján Kecskeméten, nehéz túrán van túl a Vásárhely. Az újonc Szerencs továbbra is üldözi első győzelmét a szezonban, a Kaszások nagyon mély gödörben.
Nyugaton egyetlen, ám annál nagyobb meglepetés született. A TF Budapest együttese saját pályáján kiadós verést mért az eddig veretlen Veszprém csapatára. A többi összecsapáson a papírforma érvényesült
Szerző: Adorján István
2011-11-04 07:33:10
A hét végén újabb fordulót rendeznek a férfi másodosztályban - keleten két vérbeli rangadónak ígérkező összecsapással.
Szerző: Adorján István
2011-10-31 18:20:03
A Hepp Kupa küzdelmei miatt nem rendeztek fordulót a hétvégén, mindössze három elhalasztott mérkőzést pótoltak a csapatok az elmúlt hét folyamán. A Szerencs kétszer is pályára lépett, de egyszer sem sikerült győztesként elhagynia azt, sem az Egerrel, sem a Törökbálinttal nem voltak egy súlycsoportban a borsodiak. Nyugaton viszont rangadót rendeztek, a Kanizsa Győrből hozta el a két pontot, a sérüléséből felépült Marcus Neal vezérletével.
(Az eredményre kattintva a mérkőzés statisztikája jelenik meg.)
Szerző: Adorján István
2011-10-24 18:46:30
Keleten tovább őrzi veretlenségét az Eger és az MTK gárdája, kettejük közül a Heves megyeiek izzadtak meg jobban a makulátlan mérlegért a Nagykőrös ellen, a Kecskemét könnyebben kapitulált Törökbálinton. A DEAC megtörte az átkot és először győzött a szezonban, míg a Baját tovább kísérti az idegenbeli nyeretlenség. A Kaszások Vásárhelyen veszített rangadót, míg a borsodi derbin, ha nem is olyan könnyen, de győzni tudott az esélyesebb Tiszaújváros a Szerencs otthonában.
Szerző: Adorján István
2011-10-21 11:22:56
Kissé rendhagyó beharangozó következik az NB I B csoportjának hatodik fordulójáról, mivel a tegnapi nap folyamán már lejátszottak egy mérkőzést a nyugati csoportban. Ám így is marad bőven izgalom a többi összecsapásra, lássuk hát mi várható a másodosztályban!