A 10. forduló válogatottja

Közeledik a bajnoki alapszakasz "közepe", hiszen már a 10. forduló zárult le a honi élvonalban ezen a hétvégén. Most sem volt könnyű dolgunk a hét Legjobb Ötösének, valamint az aktuális Legjobb Játékosnak és a Legjobb Hatodik Embernek a megnevezésénél. Elsősorban a négyes poszton jött rengeteg extra performansz, így több remek teljesítmény nyújtó nagyember marad ki némileg szubjektív szempontok alapján összeállított heti válogatottunkból. Nézzük is, kiket láttunk mi a legjobbaknak!

Irányító: Justin Ingram (Debrecen, 2) - A Factum Sportnál valamiért nagyon értenek a légiósok kiválasztásához (a munka mellett kosárlabdázó és a csapatnál "ragadó" Izzo-t most ne vegyük ide), ezt jól bizonyítja Saunders tengerentúli "vonzereje" is, valamint a tavalyi két külföldi Spanyolországba szerződése és akkor még egy szót sem ejtettünk Justin Ingram-ről, aki fantasztikus egyéni képességeit hétről hétre a hajdúságiak szolgálatára bocsátja. A 46 pontos idénycsúcsa után most újra a hét legjobbjai közt, hiszen a Debrecen simán nyerte a Nyíregyháza elleni keleti rangadót, ebből pedig 29 ponttal és 8 gólpasszal vette ki a részét az amerikai kisember. 14-ből 8-as mezőnydobási mutatója elismerésre méltó, főleg a 6-ból 3-as triplamérleg számít ezen belül átlagon felülinek. 8 kiharcolt faultja után 12 büntetővel próbálkozhatott és 10-szer nem is remegett meg a keze. 3 lepattanóval és 4 szerzett labdával a védekezésből is szépen kivette a részét, s csupán 1 labdát adott el, ami egy irányító esetében ideálisan kevés. Összesen 43-as VAL értékmutatót hozott össze, ami a presztízsértékű győzelemmel összekapcsolva hatalmas teljesítmény, nem meglepő módon ő a hét Legértékesebb Játékosa is a mi olvasatunkban és a szigorú statisztikai mutatók szerint is.

Dobóhátvéd: Jibril Hodges (Jászberény, 1) - Vesztes csapatból nem sűrűn válogatunk be ide játékosokat, kivétel, ha valaki tényleg igazán extrát mutat. A mindig is nagyon hullámzó formát hozó amerikai hátvéd most a legjobb énjét húzta elő a cilinderből, de az egy légióssal felálló JKSE-nek így is túl nagy falat volt hazai pályán a Sopron. A remekül játszó újonc viszont emelt fővel jöhetett le a pályáról és ebben jelentős érdemei voltak Hodges-nak is. 32 pontos idénycsúcsot szórt 20-ból 12-es mezőnyözéssel, 12-ből 6 triplát értékesítve, ami azért igen jónak számít ebben a műfajban - bár egy háromszoros NBA-triplakirály fia ezt pontosan jól is tudja... A berényiek egy szem megmaradt légiósa 5 lepattanót, 8 gólpasszt és 2 szerzett labdát tett még be a közösbe, továbbá 4 személyi hibát tudott kiharcolni, a vonalról pedig precíz volt (2-ből 2). A 2 eladott labda ennyi vállalás mellett elhanyagolható, főként a 41-es VAL értékpontszám mellett törpül el. Ha Hodges mindig a képességeinek közelében tudna teljesíteni...

Alacsony-bedobó: Kasib Powell (Körmend, 1) - Az egykori NBA játékos nálunk most debütál a forduló-válogatottban, ami magunk közt szólva azért is lehetséges, mert nem tülekedtek az egyénileg jól produkálók ezen a poszton. Ettől függetlenül amit az amerikai letett az asztalra, arra egy rossz szava sem lehet az "NBA, NBA" rigmust most is előszedő szurkolóknak. Powell az egyetlen, 7 méterről besuvasztott triplája után széttárta a kezeit és csak annyit kurjantott a levegőbe: "NBA!". Lényeg, ami lényeg, 19 ponttal fejezte be a megyei rivális elleni ütközetet, 10-ból 6-os mezőnymutatója mellett a 11-ből 6-os büntetőzés már nem olyan fényes, de a 12 kiharcolt fault azért nem akármi. 2 lepattanója mellett 1 gólpasszt és 1 blokkot is kiosztott, valamit volt 1 labdaszerzése is. 3-szor ajándékozta oda a játékszert a szombathelyieknek, de nem fedte meg ezért Sabáli Balázs és mi sem fogjuk, inkább adunk egy helyet a 24-es VAL mutatóval záró játékosnak a Forduló Legjobb Ötösében.

Magas-bedobó: Rashad Bell (Körmend, 1) - A vasi rangadó egyik, ha nem a legjobb teljesítménye az övé volt, így megnyerte a heti forduló legjobb négyese címért futó versenyt. Bár Bell hosszú évekkel ezelőtt nem "magas-bedobónak készült", az utóbbi esztendőkben mégis remekül helyt áll ebben a pozícióban és most a körmendieknél Kasib Powell-el is szépen meg tudják osztani a 3-as és a 4-es poszt feladatait. A Falco ellen 27 pontig jutott, 14 mezőnydobásából 9 célba is ért, triplából 6-ból 4-et tudott felmutatni. 7 lepattanója és 5 gólpassza kiválóan jelzi, mennyire sokoldalú játékos Bell, 1 szerzett labda és 4 kiharcolt fault tette teljessé a statisztikai lapjának pozitív oldalát. Mivel a negatívon csupán 2 eladott labda áll, így nyugodtan mondhatjuk: szinte hibátlanul muzsikált a szomszédvári derbin, ahol mellesleg Szabó Zsolt sem élt meg mellette (4 pont, 3 lepattanó - kipontozódás). 37-es VAL-al zárt, ez is jól kihangsúlyozza, mennyire fontos elem volt ő ennél a diadalnál.

Center: Szabó Miklós (Debrecen, 2) - Amellett, hogy Szabó egyedüli magyar legényként került be a heti "kezdő 5-ösbe", bizonyára többen felszisszennek, vajon miért őt választottuk összesen 19-es VAL mutatóval. Nos, az indok összetett, de úgy véljük, megállja a helyét. Egyrészt említettük, hogy több kiváló performansz érkezett a 4-es posztról, de nem véletlenül nem "toltunk" fel 5-ösbe senkit sem, hiszen csak nagyon szélsőséges esetben húzzuk, húztuk meg a hasonló jellegű változtatásokat és a Factum nagyembere ráadásul tényleg alaposan rászolgált a címre. Az NYKK ellen aratott értékes győzelem alkalmával 20 pontot szórt 14-ből 9-es mezőnyözéssel, ami mellé 5 lepattanót tudott megkaparintani. Személyi hibát csak 2-őt harcolt ki, a büntetővonalról pedig nem hibázott (2-ből 2). 1 labdát lopott, viszont 4-et eladott, így jöhetett össze a némileg alacsonyabb VAL mutató. Ám a lényeg elsősorban az, hogy szinte kikapcsolta a játékból az ellenfél rettegett nagyemberét, a mindig remekül tüzelő Ivan Miskovicsot (13 pont, 4 eladott labda - kipontozódás). Ez volt az egyik kulcsa a Debrecen győzelmének, így Szabó helye ezen a poszton (részint a kevés rivális miatt is) teljesen megérdemelt.

A Legjobb Hatodik Ember: Dejan Mladenovics (Körmend, 2) - Olyan sem történt még, hogy egy fordulón belül három különböző játékos is helyet kapjon egy ugyanazon csapatból az aktuális válogatottunkban, de a honosított kisember helye is abszolút megérdemelt - még úgy is, hogy megint többen teljesítettek elsőrangúan a kispadról érkezvén ezen a héten. Ám Mladenovics mindannyiukon túltett, hiszen 22 pontot rámolt be a Falco-nak majdnem hibátlan dobószázalékokkal (8-ból 7 mezőny, 6-ból 5 tripla, 4-ből 3 büntető). Mivel még 2 labdaszerzést és 2 gólpasszt is fel tudott mutatni a vérbeli rangadón, ezért teljesen egyértelműen kijelenthető: óriási lendületet adott csereként beállva, 25 pályán töltött perce alatt folyamatos veszélyt jelentett a gyűrűre és elévülhetetlen érdemei voltak a körmendi diadalban. 27-es VAL értékmutatóval fejezte be az összecsapást, ami abszolút kiemelkedőnek tekinthető egy cserejátékostól.

Fotó(1.): jaszsag.hu

Fotó(2.): bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus