Beharangozó: Szombathely - Sopron

Hosszas várakozás, kiböjtölt hónapok után újra itt van az a nap, melyet mindig a legjobban várnak a kosárlabda szerelmesei. Jön az idénynyitó! Október 4-én, 18 óra 30 perckor a szombathelyi Savaria Arénában kezdődik meg a férfi NB I A-csoportjának 2012/2013-as kiírása. A házigazda, egyben új néven szereplő SZOVA-Trend Optika KC Szombathely fogadja a Kis-Rába menti Takarék SKC együttesét. Nem csak a helyszínre kilátogatók, hanem a magyar kosárlabdát szerető közönség is láthatja az új szezon első mérkőzését, mivel a SportKlub Televízió élőben közvetíti a találkozót, 18 óra 15 perctől.

Nem mondhatjuk, hogy ismeretlenek egymás számára a csapatok, hisz a legutóbbi rájátszásban öt mérkőzéses, elképesztő párharcot vívtak a felek az elődöntőbe jutásért. A sárga-feketéket sérülések tizedelték, persze blődség lenne eme tényt indokként ráhúzni arra, hogy a Sopron kétszer is nyerni tudott Kálmán Lászlóék ellen, ráadásul egyszer Szombathelyen is. Viszont hiába került 1-2-es hátrányba a tavalyi idény meglepetéscsapata, végül 3-2-es összesítéssel a vasiak jutottak a bajnoki elődöntőbe. A Szombathely - Sopron párosítás, ha nem is bír olyan presztízzsel, mint a "Falco-Körmend" örökrangadó, de azért nyugodtan lehet a kissé megkurtított, rangadó jelzővel illetni a két nyugati város rivalizálását. Teljesen egyenértékű, hogy a Savaria, vagy az MKB Arénában rendezik az összecsapásokat, a jó hangulat és a kemény játék kéz a kézben járnak az együttesek randevúin.

Garantálható, hogy egyik mester sem képes komolyan meglepetést okozni a másiknak. Persze ez ténymegállapítás nincs kőbe vésve, de valószínűsíthető, hogy abban az ominózus ötmeccses szériában sok-sok kártyát kijátszott Bencze Tamás és Meszlényi Róbert is. Persze a lapok - játékosok - mindkét oldalon változtak. Az építkezést nagyon korán megkezdték a hűség városában, ugyanis szerződést hosszabbítottak Jermaine Thomas-szal. Így az állandóság képviseletében a kék-fehérek irányítója idén is JT lesz. Nem csoda, hogy bíznak az amerikai irányítóban, hiszen már ötödik magyarországi szezonját kezdi, sokkal kevesebb sérülése akadt, mint két éve. Igazi harcos, győztes alkat. A vendégek erősödtek center poszton, hisz leigazolták a montenegrói válogatott Filip Barovicsot, aki minden bizonnyal a magyar bajnokság egyik meghatározó centere lesz. Harmadik légiósát azonban még csak keresi Meszlényi mester, mert a „jó pedigrével” érkező Gunn nem váltotta meg a világot a felkészülési meccsek során, a jelenleg próbajátékát töltő Jeff Jones pedig abszolút újonc az európai kosárlabdában. Patonay Imre érkezése nagy segítség lehet a soproniak vezetőedzőjének, főleg akkor, ha teljes lesz a játékoskeret, és az egész nyarat sérülése miatt végigszenvedő Molnár András is 100%-os lesz. S még nem is beszéltünk Tóth Gergelyről, aki komoly fizikai változásokon esett át az elmúlt bő fél évben, ott a lehetőség, hogy nagyot robbantson ebben az idényben. Tehát ne gondolja senki, hogy a kék-fehérek az esélytelenek nyugalmával érkeznek az Aréna Savariába.

Bencze Tamás az elmúlt idény meglepetéscsapatát építette fel Szombathelyen. Hatalmas sikerként könyvelhető el a magabiztos, klubrekordot jelentő mérleggel elért alapszakasz-győzelem, majd a menetelés a bajnoki döntőig. A rájátszásban szinte fél karral játszó Kálmán László felépült és elvállalt egy újabb idényt sárga-feketében, mely már a 21. NB I-es szezonja lesz az irányítónak. Furcsa is lenne azt látni, hogy a vasiak kezdőötöse nem Kálmán nevével kezdődik az idénynyitón.  Jó érzékkel választott légiósokat a sárga-feketék mestere az új szezonra, s eddig nagyon úgy fest, hogy egytől-egyig be fognak válni. Kezdjük ott, hogy a tavalyi évben egyre-másra sérüléssel bajlódó -akkori felkészülést kihagyó- Braniszlav Jancsikin végre egészséges, továbbá megkapta a magyar állampolgárságot, ezzel felszabadult egy légiósnak fenntartott hely. Kik érkeztek? Egytől-egyig olyan kosarasok, akik tavaly bizonyítottak hazánkban. Michael Fey fél szezont húzott le Kaposváron, de venezuelai kitérője után ismét magyar földön fog játszani. Produktív, jól lepattanózó center. Ott van Jonathan Levy akire hasonló szerepkör vár, mint tavaly Chad Timberlakere, nem hinnénk, hogy problémát okoz majd neki. A legnagyobb igazolás minden bizonnyal Tomiszlav Ivosev, akit elsősorban az Albacomphoz távozó Szabó Zsolt pótlására szerződtettek a szombathelyiek. Ivosev fiatal kora ellenére elképesztően kiegyensúlyozott játékot nyújtott a legutóbbi szezonban Szegeden, s az sem elhanyagolható tény, hogy Levy csapattársaként játszott, ami hatalmas előny lehet a bajnokság folyamán. A Szombathely ereje idén elsődlegesen nem kizárólag a csapategységben rejlik majd, hanem a minőségi játékosok és a jó képességű kiegészítő-emberek megfelelő elegyében.

A SportKlub Televízió beharangozó videója a találkozóra:


Biztosak lehetünk benne, hogy a szezon első mérkőzése bővelkedik majd izgalmakban. Erre garancia a két csapat közös múltja, másrészt az a tény, hogy most mindenki rájuk figyel, hisz ez a legelső tétmérkőzés az új idényben.

Már csak két nap van hátra az összecsapásig, úgyhogy aki tudja, tegye szabaddá a csütörtök estéjét, mert nagyszerű találkozóra van kilátás. Ne feledjék a találkozót a SportKlub Televízió 18 óra 15 perces kezdéssel közvetíti, feldobás 18 óra 30 perckor.

Jó szurkolást, jó szórakozást!

HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!


Fotó (1.) - totalsport.hu

Fotó (2.) - Tóth Zsombor

Fotó (Slide) - sportolj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus