Lóránt Péter naplója (vol. 3)

Immáron Spanyolországból üdvözölhetlek benneteket, éppen egy héttel ezelőtt pénteken este fél hatkor érkeztem meg San Sebastianba, ahol sok időm nem volt gondolkodni, fél hétkor már edzettem is az új csapatommal, a Lagun Aroval. Betoltam a két nagy bőröndömet, kiválasztottam a kosárcipőmet, odaadták az edzőruhát, aztán mentem is be a többiekkel tréningezni. Nem volt semmiféle pihenés, ráhangolódás, egyből elkezdtem én is az érdemi munkát. Az első itteni napjaimat tekintve kissé összefolytak az események, mivel a csütörtöki magyarországi indulásom óta nem volt megállás semmilyen tekintetben sem. A vasárnap elvileg szabad volt, de ezt leszámítva alvással, edzéssel és étkezéssel telt az utóbbi egy hetem. Azon a vasárnapi napon lementem a városba, szét néztem kicsit mégis, ahol lakom, hol is vagyok éppen, de ez sem tartott tovább két-három óránál.

Az elhelyezésemmel kapcsolatban voltak ugyan kérdőjelek, de természetesen amint megérkeztem, adtak egy lakást, amiben ideiglenesen vagyok, amikor pedig visszatérünk az eheti edzőtáborból, mutatnak nekem pár másikat és tudok választani hosszútávra, tehát akkor fog realizálódni a dolog. A csapatunkat tekintve vannak még hiányzóink, hiszen a két centerünk még nem edz velünk. Őket leszámítva készen is van a keretünk. Az egyikőjük majd később érkezik, a másik játékosunk pedig sérülésből lábadozik. A társaság nagyon pozitív benyomást tett rám az eddigiek alapján. Mindenki teszi a dolgát, tisztában is vannak vele, hogy mikor mit kell csinálniuk, az edzéseken általában csak az edző beszél, ez egy kicsit más világ ebben a tekintetben is.

Ahogy említettem, ezen a héten hétfőn edzőtáborba vonultunk Logrono városában. Nagyon kemények a tréningek, reggel egy egy óra – egy óra tizenöt perces kondival kezdünk, majd bemegyünk a terembe és a taktikai elemeket vesszük át, ezeket különféle felállásokban gyakoroljuk a csapattal, aztán délután egy háromórás csapatedzés van, ahol részben ugyanazt csináljuk, mint reggel, csak azzal a különbséggel, hogy ott már nem csupán védő nélkül nézzük meg a mozgásokat, hanem élesben is átvesszük őket. Tegnap délután kivételesen kaptunk egy kis szabadságot fél napra, ma pedig már újra két tréning vár ránk, egészen szombatig ez lesz a menet, aznap este pedig a Zaragoza ellen játszunk egy edzőmeccset. Az lesz abszolút az első felkészülési találkozónk. A következő héten visszatérünk San Sebastianba és végig edzünk, pénteken és vasárnap pedig újabb edzőmeccseket vívunk meg. Ebben a szakaszban az igazat megvallva még nem is túlzottan fontos, hogy kivel mérkőzünk meg, hanem azon van a hangsúly, mi hogyan tudunk játszani.

Ahogy tudom, követem az éppen zajló Európa-bajnokságot. A spanyol-portugál derbi természetesen nem maradhatott ki számomra sem, de ezen felül is utánajárok az eredményeknek és annak, hogy miként alakul a versengés. A szobatársam szerepelt anno a görög nemzeti csapatban, úgyhogy nézzük őket is, amikor csak lehetséges.

Még a Magyarországról való indulásom előtt egy nappal részt vettem egy felmérésen, amiről meséltem nektek már az előző jelentkezésem alkalmával. A SportVitalitás szakemberei nagyon profi módon elvégeztek rajtam számos vizsgálatot, illetve mérést, most várom ennek az eredményeit, amint megvannak, indul a közös munka. Megbeszéltük, hogy mit szeretnék elérni, ők pedig segítenek nekem ebben az általuk ajánlott étrenddel, illetve táplálkozási tanáccsal.

Ezen a naplón kívül igyekszem a Facebook oldalamon keresztül is tartani a kapcsolatot a szurkolóimmal, illetve az otthoniakkal, egy hét múlva jelentkezem itt újra, addigra már talán több érdekességről tudok beszámolni nektek.

Fotó: edupress.hu; Eurobasket.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus