Negyeddöntő, harmadik meccs - beharangozó

A férfi NBI A-csoportjának rájátszásában a negyeddöntők harmadik meccseihez érkeztünk. Nem kis meglepetésre az egyetlen csapat, amely 2-0-ás előnyt tudott magának kiharcolni az első két találkozó alkalmával, a Szolnoki Olaj KK, akik hazai parketten ma este be is biztosíthatják továbbjutásukat az elődöntőbe. A másik három párharcból a Kaposvár - Jászberényen csoda eddig nem történt, az ASE és az Alba viszont egy-egy meglepetésvereséget már szenvedtek - előbbi az első, utóbbi pedig a második meccsen. Lássuk, mi várható ma este!


Atomerőmű SE(3.) - Körmend(6.)    18:00
A párharc állása: 1-1

A paksiak okozták az eddigi PO egyik legnagyobb negatív szenzációját azzal, hogy hazai parketten 92-86-os vereséget szenvedtek múlt szerdán. A játékosállományok és a lehetőségek közötti különbség miatt bombameglepetés volt ez az eredmény a szezon során többször is széteső, Kyle Austin személyében mindössze egy külföldit foglalkoztató körmendiek ellen. A vasiakon nyomás nem volt, ez meg is látszódott, ám a nagyobb tudás és a mélyebb keret a második meccsen már helyreállították a világ rendjét.

A paksiaknak egyértelműen a palánk alatt kell minél jobban dominálniuk, hiszen a Körmend itt vékonyabb sokkal - darabszámra és kilóra is -, a két meccsen 37-28-ra és 46-23-ra meg is nyerte a lepattanócsatát az ASE. A vendégeknél nagyon fontos lesz, hogy a párharcban jól teljesítő Austin (20 pont, 6 pattanó) - Ferencz (19 pont, 4.5 gólpassz, 3.5 pattanó, 46.6% tripla) - Ruják (11.5 pont) - Fodor Gergely (11 pont, 2.5 szerzett labda) - Farkas (14.5 pont, 4.5 pattanó) ötös minél jobb produkciót nyújtson, rajtuk kívül maximum Grebenár Pétertől várható ugyanis a meccsre komoly befolyással lévő teljesítmény, neki azonban egyelőre nem megy annyira ebben a sorozatban. A túloldalon Vojvoda (25 pont, 7 kiharcolt fault), Williams (17.5 pont, 8 pattanó, 4.5 gólpassz, 7 kiharcolt fault) és Körtélyesi (7 pont, 9.5 pattanó, 4 gólpassz) nagyon rendben vannak eddig - ráadásul mindhárman mindkét meccsen odatették magukat -, a többieknek kell beöltözniük erre a találkozóra.

A pályaelőny újra a paksiaké, akik ha nem hiszik el, hogy a szombati diadalukkal minden rendben, akkor simán kell hogy nyerjék a találkozót. Amennyiben újra előfordulna, hogy csak a mezeket küldik fel a pályára - azért egy olyan pofon után, amit az első meccsen kaptak, ritka az ilyen -, akkor megint meggyűlhet a bajuk a felszabadultan kosarazó vendégekkel szemben.


Kaposvári KK(4.) - TOP COP Security Jászberény(5.)    18:00
A párharc állása: 1-1

Nincs túl nagy meglepetés ebben a párharcban, eddig két elég szoros meccsen mindkétszer a hazaiak nyertek - ennek nyilvánvalóan a Kaposvár örül jobban, hiszen a best-of-5 sorozat leszűkült best-of-3-ra, és meccsnullról indulnak. Túl nagy zsákbamacskát egyik oldal sem tud árulni, hiszen mindkét oldalon ismertek a húzónevek.

Az teljesen egyértelmű, hogy a hazaiak ezúttal is a Swanston (23 pont, 4 pattanó) - Dunn (15 pont, 4.5 pattanó, 2.5 szerzett labda, 6.5 gólpassz, 7 kiharcolt fault) - Spica (16 pont, 7 pattanó) trióra fognak alapozni. Nagyon fontos lesz, hogy Drahos Gábor (7 pont, 3.5 pattanó, 1.5 szerzett labda) hozza az eddigi kiegyensúlyozott játékát, de az igazi X-faktor Hendlein Roland lehet, akinek az egyik meccsen nagyon nem ment, a másikon meg igen - igaz, épp azt nyerték meg, amin gyengén játszott, és azt vesztette el a Kaposvár, amelyiken ő jó teljesítményt nyújtott. A túloldalon eddig Dramicsanyin (19.5 pont, 7 pattanó, 50% tripla) és Soós (10.5 pont, 40% tripla) hozták magukat mindkét meccsen. Markovics (19.5 pont, 7 pattanó, 3.5 gólpassz) statisztikáit a második meccs húzza fel inkább, az igazi terített betli azonban a már magyar papírokkal is rendelkező Rakits (16 pont, 3.5 gólpassz) volt hat nappal ezelőtt, és Djikanovics sem parádézik egyelőre.

Nagyon komoly meccsre van kilátás, bár ebben az esetben talán nem lehet kijelenteni, hogy perdöntőre - az esetek többségében amelyik csapat nyeri a harmadik találkozót, az tovább is jut. A Jászberény most is képes lehet megtréfálni a kaposváriakat, főleg mivel négy "légióssal" állhatnak fel Rakits honosítását követően, de ugyanerre egy esetleges ötödik meccsen is képes lehet Földi Sándor együttese. A somogyiak állománya valamivel rövidebb, mint ellenfelüké, de otthon kifejezetten nehéz őket legyűrni. A meccs várható izgalmait mutatja, hogy mindkét találkozón nagyjából egállal fordultak a felek a negyedik negyedre, a Kaposvár múlt szerdán például fordítani tudott az utolsó 10 percben. Ha minden meccsről lenne TV-közvetítés, leginkább ezt ajánlanánk megtekintésre.


Alba Fehérvár(1.) - Pécsi VSK-PANNONPOWER(8.)    18:30
A párharc állás: 1-1

Talán még a Körmend paksi győzelménél is nagyobb port kavart az, hogy szombat este a mecsekaljaiak hazai pályán legyőzték a kupa-, alapszakasz- és középszakaszgyőztes fehérvári gárdát. Már az első találkozón is jobban tartották magukat, mint azt a paksi rendezésű MK Final Four után gondolni lehetett, ott osztálykülönbség volt köztük és a másik három együttes között, de szépen összeszedték magukat, amit tudnak, azt megcsinálják a pályán és ez már elég volt egy győzelemre.

A székesfehérváriak Kevin Smith távozását követően mintha kicsit leeresztettek volna. Már a csütörtöki első meccsen sem volt minden rendben a 15 pontos siker ellenére sem, a félelmek pedig két nappal később beigazolódtak. Mindkét találkozón csak Wood (29 pont) volt kiemelkedő, a többiek jócskán elmaradtak tőle, főleg Moore (5 pont, 3.5 gólpassz) és Jones (7 pont, 7 pattanó) az, akik elmaradnak attól, amit várnak tőlük, mindkét meccsen csak erőlködtek, vagy még azt sem. A túloldalon a két palánk alatti magasember, Tóth Norbert (16.5 pont, 4.5 pattanó) és Hendley (20 pont, 8.5 pattanó) az, akik viszik a csapat szekerét, de nagyon szépen teljesít mellettük Kovács Péter (13.5 pont), és hasznosan játszik Loesing (10 pont, 4 gólpassz, 4.5 kiharcolt fault) is.

Egyértelműen esélyes a hazai alakulat, Fehérváron még a pécsi első félidőnél is nagyobb betlit kellene bemutatniuk ahhoz, hogy úgy utazzanak pénteken Pécsre, hogy kiesési gondjaik is lehetnek. A vendégeknek a külső dobásokat kell nagyon összeszedniük, mert a palánk alatt rendben vannak - már amennyire ezzel az állománnyal rendben lehetnek az Alba ellen -, de otthon 40, idegenben viszont csak 26%-kal tüzeltek kintről, utóbbi nagyon kevés bármilyen álmok szövögetéséhez.


Szolnoki Olaj KK(2.) - Szova-Trend Optika KC Szombathely(7.)    19:00
A párharc állása: 2-0 a Szolnoki Olaj KK javára

Ez az egyetlen párharc, amely eldőlhet ma, amennyiben a Tiszaligetben képesek lesznek a hazaiak újra legyőzni a szombathelyieket. Hat napja egészen simán diadalmaskodtak Rashad Bellék - szintén Szolnokon -, de ez a meccs valószínűleg azért kicsit más lesz. Akkor alig pár nap telt el azt követően, hogy Zeljko Zagorac, a Falco szlovén centere bokasérülés miatt kiesett a játékból, az ő hiányában valószínűleg nem is nagyon hitték el a vendégek, hogy nyerhetnek a bajnok otthonában. Eltelt pár nap, volt ideje megemészteni a keretnek ezt a rossz hírt, Bencze Tamás láthatóan jól is motiválta övéit, így szombaton egy jóval szorosabb mérkőzést játszottak az Olajjal - az első félidőben majdnem végig vezettek, és három perccel a vége előtt is egál volt még az állás. Győzniük nem sikerült, de nagyon becsületesen helyt álltak.

A statisztikák nem annyira mérvadóak, tekintve hogy az első találkozón hatalmas különbség volt a két fél között. Annyi látszik, hogy Harazin (15.5 pont, 5.5 pattanó) szépen hozta magát mindkét meccsen, de rajta kívül maximum Will (9.5 pont) az, aki mindkét meccsen hasonlót produkált, a két húzónév, Kálmán (12 pont, 6 gólpassz) és Ivosev (16.5 pont, 8.5 kiharcolt fault) teljesítménye is hatalmasat változott három nap alatt - főleg utóbbié, aki a múlt héten 1/10-es mezőnymutatóval jelentkezett a Tiszaligetben. A túloldalon Bell (16 pont, 4.5 pattanó), Horváth (18 pont, 85.7% tripla) és Gay (11.5 pont, 6 pattanó, 3.5 gólpassz, 50% tripla) hozták mindkét meccsen magukat, de olyan bő a keret a szolnokiaknál, hogy bőven belefér, ha a másik 6-7 bevethető játékosból csak 2-3 nyújt jobb teljesítményt mellettük, vagy mindannyian hoznak egy jó átlagot.

A meccs egyértelmű esélyese a Szolnok, de idén már tréfálták meg őket magyar csapatok is. Amennyiben elhiszi a hazai együttes, hogy a szombathelyi győzelemmel automatikusan meg is van a továbbjutás, akkor lehetnek gondjaik a kitűnő fiatalokkal teletűzdelt Falco ellen, de ha komolyan veszik a találkozót, akkor a tudás- és a kispad hossza közötti különbség miatt valószínűleg győztesen hagyják el a parkettet.



Foto(1) - kosarsport.hu
Foto(2) - sonline.hu, Lang Róbert
Foto(3) - szoljon.hu, Illyés Csaba

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus