Hosszabbításos drámában vette vissza a vezetést a Szolnok

Az első negyed után extra védekezést kapott elő az Olaj, és bár Perlt nehezen tudták levédeni, aki kiharcolta a ráadást, ott viszont már a hazaiak akarata érvényesült.

fotó: hunbasket.hu

A csoport, döntő, 3. mérkőzés:

Szolnoki Olajbányász - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 81-77 h.u. (13-20, 14-15, 22-9, 16-21, 16-12)

Mindkét csapat láthatóan nagyon készült a védekezésre, felállt védelem ellen nem is nagyon születtek kosarak az első percekben - a Falco azonban szerzett néhány labdát, amiből gyorsan tudtak indulni, és ezekből párpontos előnyt építettek ki, miközben a Szolnok játéka a Taiwo-Subotic párossal nem nagyon működött. Gyorsan alacsonyabb szerkezetre váltottak a hazaiak, Gibson gyorsan be is vágott egy triplát, majd egy nehéz tempót, Subotic is betalált, így elállították a vérzést, de Benke, Keller és Perl észnél volt a túloldalon, megmaradt a 7-8 pontos vendégfór. A második negyed elején Perl volt aktív elöl-hátul, Pongó triplája ellenére közel 10 ponttal, 18-27-re vezetett a Falco. Ekkor kezdett el működni az Olaj alacsonyabb szerkezetű védekezése, a vendégek kissé elbizonytalanodtak, a túloldalon pedig Angelo Warner szebbnél szebb megoldásokkal büntetett, egy 9-2-es futással 27-29-re zárkózott a Szolnok. Perl Zoltánnal azonban nem bírtak, a válogatott kiválóság folyamatosan megverte a védőit és hasonló nehéz kosarakat szerzett, mint Warner - a negyed végén egymaga futott egy 6-0-t és ismét megnyugtatta csapatát, összességében megcsinálta azt a bravúrt, hogy a második negyedben a Falco mind a 15 egységét ő szerezte (27-35). 

A félidei statisztikában látszott, hogy a Szolnok kevés könnyű triplakísérlethez jut (2/11), emellett mindössze 2 büntetőt tudtak kiharcolni, eközben a Falco majdnem 50 százalékkal célzott közelről és 3/8-cal a triplavonalról, emellett büntetőket is jó ütemben harcolták (6/9). A lepattanókban, eladott labdákban és szerzett labdákban közel azonos szinten teljesítettek a felek, egyértelműen Perl jelentette a különbséget. 

Fordulás után Perl a megszokott módon a padon kezdett, az Olaj pedig ugyanazt csinálta védekezésben, mint eddig, jó ütemű besegítésekkel teljesen szétszedte a vendégek támadójátékát, miközben a túloldalon Gibson, Warner és Badzim is eredményes volt - 9-0-s futással nyitottak a hazaiak és átvették a vezetést, majd Zsíros hármasa után 44-39-re léptek el. A Falco támadójátéka Perl beállásával sem javult, Kovács Péter remek munkát végzett rajta, ugyanakkor a nagyon hasznosan játszó Barac vezette szombathelyiek is összekapták magukat, sikerült megállítaniuk az Olaj rohanását. A játékrészben sorra ütötték be kulcsjátékosok a negyedik faultjukat, Keller, Kovács és Subotic is a kipontozódás szélére került, a szolnoki előny pedig kitartott (49-44). A negyedik negyed elején kockáztatott Gasper Potocnik, fenthagyta Subotic-ot, aki remekül célzott ebben az időszakban, miközben védekezésben érdekes taktikai húzással kihozták a palánk alól és folyamatosan a labdától távol lévő kisemberekre rotálták. A többi hazai játékostól azonban nem sok minden jött ekkor, Warner sokat hibázott, ezekből pedig kiszabadult a Falco és gyorsindításokra építve feljöttek 54-53-ra. Egy Olaj-időkérés után érkezett egy 6-2-es etap, ahol nem játszott jól az Olaj, de főként Gibson révén összetörték magukat a szabad labdákért. Persze a Falco sem hagyta magát, megint szigorítottak a védelmükön, Perl és Keller pontjaival zárkóztak, ám Keller kipontozódása után úgy tűnt, megtörnek. Ekkor azonban Anderson dobott nagyon fontos tempót, majd az utolsó percben Perl kipontozta Kovácsot, Badzim és Subotic rontott büntetői után pedig 1.9 másodperccel a vége előtt 2 büntetővel egalizált. A maradék időben a Szolnok nem jutott dobóhelyzetig, következett a ráadás. 

A hosszabbítást a szurkolóik által hajtott hazaiak kezdték jobban egy 7-0-s rohanással, Subotic két remek passzából Warner és Pongó volt eredményes, utóbbi egy gyorsindítást is ziccerrel fejezett be. Perl duplája, majd Anderson nehéz triplája jelentett reménysugarat, de Warner újabb ziccerével, majd Badzim óriási ívű hármasával 77-70-re vezetett a Szolnok. Ekkor Bruinsma verekedett ki négy pontot a Falcónak, majd Warner újabb közeli kosara után Benkét faultolta Badzim a hármasnál. Benke nem hibázott a vonalról, majd az addig sok büntetőt rontó Subotic-ot küldték büntetőzni, ám ő ekkor már nem hibázott, a maradék néhány másodpercben pedig már nem tudott csodát tenni a Falco. A szolnokiak egy klasszikus, végletekig kiélezett meccset húztak be - folytatás, Marjan Cakarunnal kiegészülve hétfőn, Szombathelyen. 

A Szolnok legjobb dobói: Warner 21/3, Subotic 20/3, Badzim 16/6.
A Szombathely legjobb dobói: Perl 25/3, Anderson 16/12, Bruinsma 14. 

A párharc állása: 2-1 az Olajbányász javára.

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus