EuroChallenge: Megvannak a Körmend és a Paks ellenfelei!

Ma délelőtt Münchenben kisorsolták a harmadik számú férfi nemzetközi kupasorozat csoportjait, melyben két magyar alakulat, a bajnoki ezüstérmes Paks és a Körmend ellenfeleire is fény derült, íme a 32 csapat, konferenciák, illetve kvartettek szerinti beosztása:

 


 

A 32 gárdát két konferenciára osztották, egyes, illetve kettes - avagy nyugati és keleti - "blokk" jött létre, területi elv alapján, a mieink keletre kerültek, tehát csak innen kaphattak ellenfeleket. Mint ismeretes, a Paks az első kalapból lett besorolva, a Körmend pedig a kettesből, tehát papíron a csoportok - melyekből a két legjobb jut tovább a Top 16-os csoportkörbe, az oda-vissza körmérkőzések után - továbblépésre esélyesei között vannak számon tartva.

Az ellenfelek később történő, részletesebb bemutatása előtt annyit érdemes megjegyezni, hogy a B-jelű négyesbe kerülő  Egis Körmend a tavaly a Szolnokkal negyeddöntőző, észt ezüstérmes Tartuval, a Bulgáriában 11 év után nagy meglepetésre a trónról először lekerülő és "csak" második, tradicionálisan az Euroliga selejtezőjében induló Lukoillal (az ex-szolnoki Hriszto Nikolov korábbi csapatával) és a román Rovinarival küzd majd meg a továbbjutásért, vélhetően elég kiegyenlített erőviszonyok közt.

Ismerve a Paks - gyakorlatilag teljesen egyben tartott - keretét, a Dzunics-legénységtől el is várhatjuk, hogy a Szolnok nyomdokaiba lépve komolyabb menetelésbe kezdjen ebben a sorozatban, ehhez pedig első lépésben az osztrák bajnok Güssinget, a török kiscsapatnak mondható Trabzonsport és a Romániában évek óta meghatározónak számító Kolozsvárt kell maga mögé utasítania (vagy legalább a második helyen végeznie az F kvartettben).

Az ASE.hu portál így számolt be a hírről és a paksiak ellenfeleiről!

Fotó: Fekete Zsuzsanna - ASE.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus