Gasper Okorn a magyar férfi válogatott új szövetségi kapitánya

A Falco korábbi kétszeres magyar bajnok és egyszeres kupagyőztes szlovén vezetőedzője a 2025-ös Eb végéig szóló szerződést írt alá.

fotó, slide: kezdo5.hu

Az MKOSZ székházában tartott sajtótájékoztatón Báder Márton mutatta be a férfi válogatott új szövetségi kapitányát, Gasper Okornt, aki a Falco korábbi vezetőedzőjeként a válogatott keret jelentős részét korábban már edzette, illetve ismeri a magyar mezőnyt. Gasper Okorn a sajtótájékoztató keretében írt alá. Egyelőre marad a szlovén KK Krka Novo Mesto vezetőedzője is, mivel a 2024-25-ös szezon végéig szerződéssel rendelkezik - Báder Márton elmondta, hogy a Krka pozitívan állt a helyzethez, ebben egy kicsit az is segített, hogy a klub vezetője, Jure Balazic korábban az ő csapat- és szobatársa volt.

Báder Márton elmondta, hogy három-négy szűk nap lesz a februári válogatott ablak előtt, Gasper Okorn ekkor tud majd először együtt dolgozni a válogatott kerettel. Sikeres edző, jól ismeri a közeget és a magyar válogatott játékosokat, edzette is őket, emiatt nagy előnnyel indult a többi jelölt mellett - két másik edző került be a fináléba, egy olasz és egy görög szakember. A megállapodás múlt héten személyesen történt meg, 2024. január 1-től a 2025-ös Európa-bajnokság végéig tart. A tárgyalások még folynak a leendő edzői stábbal, ezért nevek még nem publikusak, de magyar mezőnyt ismerő szakemberekből áll majd.

Gasper Okorn elmondta, hogy gratulál Ivkovics Sztojannak, aki remek munkát végzett, kétszer is kijuttatta a válogatottat az Eb-re, ezért a a helyébe lépni nagyon nagy kihívás. A legjobbját fogja nyújtani és keményen, motiváltan küzd majd, hogy a válogatottal elérjék a célt és kijussanak a 2025-ös kontinenstornára. Nem könnyű a csoport, nincs sok idő az izlandi első mérkőzés előtt, ami kiemelten fontos, azonban reméli, hogy februárban jól végzik a munkájukat, és megalapozzák a jó szereplést. Hozzátette, hogy a többi válogatottnak sincs több ideje, illetve hat forduló van, nem a februári ablakban dől el a továbbjutás. Remélhetőleg Hanga Ádám is részt tud venni a válogatott munkájában, mivel vannak olyan Euroliga-gárdák, amelyek elengedik a játékosaikat (több gárda edzője egyben szövetségi kapitány is) és mindent megtesznek azért, hogy Hanga Ádámot a Crvena zvezda elengedje, mert hatalmas szükség van rá.

A kevés idő miatt az első meccsen az eredmény fog számítani, a nyár folyamán lehet majd mélyebb munkát végezni, most az a dolga, hogy a legjobb magyar játékosokat úgy felkészítse, hogy a megfelelő eredményt érjék el. Korábban itt dolgozó edzőként a magyar kosárlabdáról több, mint jó a véleménye, a válogatott jó minőséget képvisel és közvetlenül a nagy kosárnemzetek válogatottja mögött helyezkedik el erősségben. Tiszteli a magyar játékosokat, sokukkal dolgozott együtt, több játékos külföldön játszik, mások a Bajnokok Ligájában edződnek és idővel több fiatal is kiharcolhatja a helyét a gárdában. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus