Hanga visszatért, újra győztünk!

Hanga Ádám visszatért a pályára és rögtön 14 ponttal mutatkozott be az idei válogatottban. A sérült Trotter és Molnár mellé sajnos feliratkozott Keller és Fodor is, ők szintén nem léptek pályára a Svédország elleni második összecsapáson, amit 2 ponttal nyert meg a magyar válogatott az újra remeklő, 21 pontos, 8 lepattanós Lóránt Péter vezetésével!

Azok után, hogy tegnap a tévés meccsen végül nagy fölénnyel győzte le Rátgéber László legénysége a svédeket, most Pécsett újra megmérkőzött egymással a két gárda, s egy merőben más stílusú, de hazai szempontból győztes mérkőzést vívott meg a magyar és az északi együttes az Európa-bajnoki selejtezőkre való készülés jegyében. A múlthét hétfő óta könnyített edzésmunkát végző Hanga Ádám már készen állt a bevetésre és a szövetségi kapitány rögtön a kezdőbe téve próbálta ki a Manresában légióskodó hátvédet, aki 14 játékperc alatt hozott össze 14 pontot, illetve 15-ös +/- mutatót, 6 kiharcolt faultja ennyi idő alatt igen kiemelkedő, ahogy a makulátlan büntetőzése is (6-ból 6). Mellette az a Lóránt Péter vitte a prímet, aki a mögöttünk hagyott klubidényben szintén Spanyolországban profiskodott, ám a napokban átigazolt az olasz Virtus Romához. A 13-ból 8-as mezőnymutatóval 21 pontot összehozó nagyember igen jó formában van már az edzőtábor kezdete óta, alátámasztja ezt 8 lepattanója, illetve 2 labdaszerzése is, védekezésben is hasznos volt tehát a bónuszként 2 triplát is értékesítő Lóránt.

Tegnap már láthatóan fájlalta a lábát Keller Ákos, aki ma nem is lett nevezve az összecsapásra térdbántalmai miatt, a helyén Trepák Zoltán kezdett, ám ő csak 11 percet töltött a parketten, helyette inkább a dupla ennyit játékban lévő Szabó Miklós volt fent többet Lóránttal párban. Az igencsak pontszegényen alakuló összecsapáson sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, bár a harmadik negyedben a elhúzott 17 ponttal a vendéglátó. A végjátékban pedig a feljövő svédek a 16-ot szóró Pita vezetésével közel voltak a győzelemhez, ám higgadtabb volt a magyar válogatott, mely egy kihagyott svéd közeli kísérlet után kézben tartotta a győzelmet, így két mérkőzés után veretlen Rátgéber László együttese a felkészülési időszakban. Persze az eredmény ilyenkor kis túlzással teljesen másodlagos, a lényeg, hogy egy harcos szellemű társaság ellen tudott két nap alatt kétszer is gyakorolni nemzeti csapatunk.

A 34 - 28 arányban megnyert lepattanó-párharc biztató, ám a csapatszinten kiosztott 8 gólpassz jól jelzi, hogy a csapatjátékon és az összeszokottságon még sokat kell csiszolni a mieinknek, ám a felkészülés ezen szakaszában ez gyakorlatilag a természetes állapot, bőven van még ideje és lehetősége ebben fejlődnie legjobbjainknak. A játékosok most két nap pihenőt kapnak, aztán Szombathelyen folytatják Rátgéber mester és stábja vezetésével a felkészülést, akkor már 14 vagy 15 főre szűkített kerettel. Legközelebb a Szlovákiában található Léván játszik nemzeti csapatunk augusztus 3-án, illetve 4-én. A hátát fájlaló Trotter, Fodor duó és a szintén kisebb sérüléssel bajlódó Molnár, Keller páros állapota szerencsére nem súlyos, ha minden rendben halad, akkor a napokban ők is újra csatlakozhatnak.


Magyarország - Svédország 68 - 66 (16-14, 21-20, 18-16, 13-16)

Pécs, felkészülési mérkőzés

Labuer Dezső Sportcsarnok

Vezette: Kapitány, Szabó G. Márton

Magyarország: Wittmann 7/3, Hanga 14, Horváth 6, Lóránt 21/6, Trepák 1. Csere: Vojvoda 8, Szabó Zs. 4/3, Szabó M. 4, Ferencz -, Simon L. 3, Tóth Á. -, Gáspár -.

Svédország: Grant 9/3, Saks -, Pita 16/12, Maraker 4, Kjellbom 9. Csere: Rush 5/3, Ringstrom 1, Engstrom 4, Jeansson 11/9, Pahimblad 7/3.

Fotó: kosarsport.hu


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus