Horti Bálint és Chester Lewis is megsérült a Kecskemét meccsén

A válogatott centert mentővel kellett kórházba szállítani.

fotó: ktekosar.hu

A KTE-Duna Aszfalt honlapja számolt be az Oroszlány elleni edzőmeccsről, ahol azt írják, hogy Horti Bálint egy támadásnál a földön maradt, hosszabb ápolást követően tudott csak lábra állni - mentővel kórházba szállították további vizsgálatok elvégzése végett. Az korábbi utánpótlás-válogatott Chester Lewis rosszul fogott talajt, szintén ápolni kellett és azonnal a csapat fizoterapeutája vette kezelésbe, ő sem tudott visszatérni a pályára.

Frissítés:

Horti Bálint egy ütközés után maradt a palánk alatt a földön. Sokáig lábra sem tudott állni, bordáit fájlalta, majd mentővel kellett a Bács-Kiskun Megyei Kórházba szállítani. Mint megtudtuk, az első vizsgálatok után komolyabb elváltozást nem diagnosztizáltak az orvosok. Centerünket megfigyelés alatt tartják jelenleg.

Chester Lewis egy betörés utáni érkezést követően kapott bokájához. A húzódást Váczi Tamás fizioterapeutánk már a helyszínen kezelésbe vette, a rehabilitációs folyamatot megkezdték.

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus