Kevés volt a ZTE hajrája

Mindkét együttes csalódottan zárta a 6. fordulót: a zalaiak immár három légióssal a soraikban hazai pályán szenvedtek vereséget a Kaposvártól, míg a Nyíregyháza csúnya zakóba futott bele Pécsett.

A hazaiaknál együtt melegített a többiekkel a hosszú ideje sérült, idén még csak egy meccsen pályára lépő Sitku Ernő. A ZTE-ből viszont ezúttal is hiányzott Baki Gergely, ráadásul a vendégek amiatt is panaszkodtak, hogy az előzetes tervek ellenére nem tudtak edzeni Nyíregyházán.

altFekete büntetőivel indult a meccs, majd felváltva estek a kosarak. Az 5. percben 8-7-es hazai vezetésnél Kis Attila kért időt, elsősorban a labdaeladások miatt. Kinter érkezett a pályára a második hibáját begyűjtő Hines helyére, és rögvest pontokkal mutatkozott be, bár védekezésben nehezen bírt Miskoviccsal. 21-16-nál Vertetics vesztett labdát Polyák ellen, ráadásul sportszerűtlen hibát is vétett. A fiatal hátvéd után azonban Fekete is kihagyta mindkét büntetőjét.

Rosszul kezdte a második negyedet a ZTE: elkapkodott támadások után Sitku horgával tízzel vezetett az NyKK. Kinter kihagyott büntetői után úgy tűnt megléphetnek a hazaiak, ám Kinter zsákolása és Tóth hármasa után Ferenczi Tamás volt kénytelen időt kérni. Vertetics és Sitku triplaváltása után a lendületbe jövő Tóth Gergely szórt újabb távolit, így két percen belül ismét nyíregyházi időkérés következett. Úgy tűnt ez helyrebillentette a hazaiakat, 38-31 után az utolsó percet egy 8-0-ás rohammal tudták le, így a félidőre tetemesre nőtt előnyük.

A nagyszünet után a három faultos és igen indiszponáltan játszó Hines helyén Délity kezdett a vendégeknél. A különbség a húsz pontos határt súrolta, amit végül Mohácsi négy pontjával át is léptek a hazaiak – 56-35-nél érkezett is Kis Attila időkérése. A hazaiaknál Miskovics szokás szerint tarthatatlan volt, ugyanakkor a vendégeknél feltűnő volt Tim Whitworth passzivitása, aki a 29. percig két rádobásnál és egy sikeres duplánál tartott. A ZTE letámadással igyekezett szűkíteni a különbségen, de mindez kevés sikerrel járt.

A záró játékrész kezdetére úgy tűnt az érdemi kérdések már eldőltek, a hazaiak talán túlságosan meg is nyugodtak. Ferenczi Tamás időkérése ellenére felzárkózott a ZTE. Az egész mérkőzésen jól teljesítő Gáspár, Kinter duó pontjaival 75-63-ra jöttek fel. Több támadólepattanót is szedtek a hazaiak, de rendre eredménytelennek bizonyultak. Perine és Gáspár hármasaival pedig egy 21-3-as rohamot produkáltak a vendégek (75-69)! Közelebb is zárkózhattak volna a zalaiak, de több hibát is vétettek ekkor, ráadásul Kinter ki is kipontozódott. Miskovics újabb kosara után pedig végül a hazaiak biztosították győzelmüket.

Marso-Vagép Nyíregyháza KK – Zalakerámia-ZTE KK 82-71 (22-16, 24-15, 22-17, 14-23)
Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidő Csarnok. Vezette: dr. Valovics, Gorka, Frányó

Nyíregyháza: Fekete (16/3), Polyák (7), Mohácsi (12), Djogo (6), Miskovics (25). Csere: Sitku (10/3), Nagy K. (4), Pap (2). Vezetőedző: Ferenczi Tamás

ZTE: Perine (18/6), Gáspár (22/9), Whitwoth (5/3), Tóth Ge. (8/6), Hines (2). Csere: Kinter (13), Vertetics (3/3), Délity (-), Kertész (-), Bödör (-). Vezetőedző: Kis Attila

Kép: szon.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus