Kisebb meglepetéstre csak 6. az SKC

Az átigazolási szezon kezdetén nagyon rosszul álló, ám a keretet mára egész szépen feltöltő Sopron nagyon szépen helytállt a 42. Göcsej Kupa csoportmeccsein és szívós csapat benyomását keltette. Most az eddigiek alapján náluk egyértelműen gyengébbnek hitt bosnyák Zenica gárdája ellen léphettek pályára Horváth Imre tanítványai az ötödik helyért rendezett derbin, amit az Ostoros Károly Csarnokban játszottak a felek a mai délelőtt folyamán. A már másodszor Rubinnal a kezdőben felálló soproniak nem kezdtek rosszul, de igen sok gondjuk akadt a pontszerzéssel, lesz még mit gyakorolniuk az idényrajtig Molnár Andráséknak. A szerény játékerőt képviselő bosnyákok tartották a lépést Lakatosékkal, sőt, az elég zavarodott gárda benyomását keltő SKC el is vesztette a fonalat és már csak futott az eredmény után. A végjátékban elképesztő hibákat láthatott a maroknyi nézősereg, ez pedig Vesztergomék győzelmébe került. Hatodik helyen zárt tehát a Sopron, az ötödik hely pedig - a mai nap alapján teljesen megérdemelten - a Zenica csapatáé lett.

Zenica - Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC 55-52

A találkozóról nem kaptunk részletes statisztikát.

Fotó: szeged.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus