Kovács Pétert is megtartotta a Szolnok

Szerződést hosszabbított a csapatkapitány.

Az olajofficial.hu közleménye:

A bajnoki ezüstérmes csapatkapitánya egy évvel meghosszabbította lejáró szerződését, így a tavalyi magyar magot szinte teljes egészében sikerült egyben tartania a vezetőségnek.

— Péter 2015-ben igazolt a Szolnoki Olajbányászhoz, azóta oszlopos tagja keretünknek — mondta az Olajofficial.hu-nak Csősz Tamás, a klub ügyvezető igazgatója. — Nem volt kérdéses, hogy szeretnénk vele együtt dolgozni a jövőben, hiszen a teljesítményével teljes mértékben elégedettek voltunk. A csapat, a klub és szurkolók felé mutatott elhivatottságára nagy szükségünk van, ezért is örömteli, hogy az előttünk álló szezonban minket erősít majd.

— Boldog vagyok, hogy továbbra is az Olaj kötelékében tudhatom magam. Számomra magától értetődő volt, hogy a Tisza partján szeretnék maradni — felelte kérdésünkre Kovács Péter. — Nagyon jól érzem magam Szolnokon, azt gondolom, hogy ez a csapat jövőre is komoly játékerőt képvisel majd a bajnokságban, ráadásul azt remélem, immáron a szezon elejétől a fantasztikus szurkolóink előtt kosarazhatunk.

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus