Minden egyben volt Nyíregyházán

Remek idő, sok csapat és néző, színvonalas csaták, látványos kiegészítő programok - minden adott volt tehát a szabolcsi megyeszékhelyen egy újabb kitűnő hangulatú utcai kosárlabda fesztiválhoz.

A nyíregyházi Kossuth tér volt az idei második OTP Junior adidas streetball challenge helyszíne. Az időjárás ismét kegyeibe fogadta a kosárlabdázás szabadtéri változatának szerelmeseit, mondhatni ideális streetball-időben zajlott a rendezvény.

A VIP mérkőzéseken pályára lépő "alakulatokkal" együtt összesen több mint 60 csapat lépett pályára, s ami a szervezők számára külön örömteli volt, hogy szép számú, kb. 15 apró kosarasokból álló kenguru együttes kis kosaras "palántái" ügyeskedtek, a helyi Nyírsuli Kosárakadémia utánpótlás korú kosarasai igen szép számmal képviseltették magukat.

Az ügyességi versenyek közül a millió forintos kéz nevű dobóversenynek nagy sikere volt, a zsákolóverseny pedig kifejezetten színvonalas kísérő programnak bizonyult, ami azt mutatta, sok a jó adottságú, ruganyos srác a keleti régióban.

A programot VIP-meccsek - amelyeken jó néhány helyi kosaras szakember "adhatott számot" nem elméleti, hanem gyakorlati tudásáról - mellett még kerékpáros bemutató is színesítette, s a remek időre való tekintettel igen népes nézőközönség követte figyelemmel a rendezvényt.

A sorozat jövő szombaton, június 6-án, Pakson folytatódik, már lehet nevezni a jól ismert www.streetballnet.hu oldalon.

Foto, Slide - streetballnet.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus