Mindenkinek többet kell hozzátenni

Igazán nem mondhatni, hogy unalmasan teltek a hét napjai a Kaposvári KK együttesénél, hiszen hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott és távozott az együttestől az amerikai irányító, Josh Wilson. Aztán a somogyiak szerdán Magyar Kupa mérkőzésen szerepeltek a Pécsi VSK-Pannonpower otthonában, ahol három negyed után már 19 ponttal is vezettek. A lefújáskor ebből 5 egységet őriztek meg a kaposváriak, akiknél Wilson távozását követően ismét fontos szerep hárult az éppen Pécsről hazatérő Kiss Kornélra, aki a találkozón 11 ponttal vette ki részét csapata győzelméből. Az irányítóval a hét eddigi történéseiről, valamint a szombati Kaposvár-Szolnok mérkőzésről is beszélgettünk.

- Győzelemmel távoztatok a pécsi kupamérkőzésről, mennyire vagy elégedett az összecsapással?

- Nagyon kemény, hajtós meccs volt, mindkét csapat nagyon keményen küzdött. Furcsa érzés volt visszatérnem, hiszen tavaly Pécsen játszottam. Mindenképpen győzelemmel szerettünk volna hazatérni és ez szerencsére sikerült is. Bár azt kicsit bánom, hogy elpocsékoltuk az elég tetemes előnyünket, de végül is sikerült nyernünk, ami jó jel a visszavágó előtt.

- Josh Wilson távozása után rád is jóval nagyobb szerep hárult a tegnapi találkozón is.

- Szerencsére a dobásaim nagyjából ültek, bár azért nem mondanám, hogy annyira jól játszottam. Úgy gondoltuk, hogy mivel Josh távozik ezért mindenkinek egy kicsit többet kell hozzátenni. És úgy vélem mindenki bátrabb játékkal is rukkolt elő, aminek nagyon örültem.

- Mennyire lepett meg titeket, játékosokat Wilson távozása?

- Be kell vallanom, hogy eléggé váratlanul ért minket. De természetesen remélem, hogy neki is jobb lesz így és most mi is egy kicsit gödörben voltunk és egy kicsi változás remélem jó hatással lesz a csapatra.

- A hétvégén érkezik Kaposvárra a Szolnok. Itt még biztosan két légióssal álltok ki, mit vársz a szombati meccstől?

- Remélem itthon is tudjuk tartani ezt a kemény mentalitás, ami a pécsi meccsen is jellemző volt ránk. Mindenképpen megpróbálunk meglepetést okozni.

- Ebben a szezonban tértél vissza Kaposvárra, mennyire vagy eddig elégedett a teljesítményeddel?

- Igazából sajnos eddig nem kaptam annyira sok lehetőséget. Viszont amikor pályára kerülök próbálom mindig a maximumot nyújtani, mind védekezésben, mind pedig támadásban. Igyekszem jó csapatember lenni és a legtöbbet hozzátenni a csapat teljesítményéhez.

Kép: pvsk-panthers.hu


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus