NB 1 B: nagykőrösi siker Debrecenben

A Hepp-kupa négyes döntője miatt nem rendeztek fordulót a B csoportban, csupán egyetlen elmaradt mérkőzést pótoltak Debrecenben.

Ezen a házigazdák kezdték jobban a találkozót, de még ők sem sejthették, hogy a három percnyi játék után megszerzett 6-4-es vezetésük lesz az utolsó ilyen alkalom a mérkőzésen. Az Angyal Tamás-Lakosa Zsolt-Nagy Balázs alkotta trióval ugyanis nem tudtak mit kezdeni Nagy Ágoston tanítványai, a három fiatal játékos összesen 41 ponttal terhelte meg a vendéglátók gyűrűjét az első félidőben. Fordulás után sem változott a játék képe, a harmadik negyed egészében és a negyedik felvonás elején magabiztosan tartotta előnyét a nagykőrösi gárda. A végjátékban aztán kicsit magukra engedték a Nagy Botond vezérelte (27 pont) egyetemistákat, akik egy 16-2-s rohammal három pontra megközelítették ellenfelüket, de a fordítás már nem sikerült, higgadt tudott maradni a vendég együttes, amivel megnyerte a találkozót a Lakosa legénység. Győzelmével a Nagykőrös (5-5) maradt a hatodik pozícióban, míg vereségükkel a hajdúságiak (4-6) immár csak holtversenyben (Vásárhely, Tiszaújváros) hetedikek a tabellán.

(Az eredményre kattintva a mérkőzés statisztikája jeleneik meg.)

DEAC - Nagykőrösi Sólymok KE 77-87 (16-20, 18-31, 19-16, 24-20)

DEAC: Nagy B. (27 pont, 5 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Marosi (10 pont, 10 lepattanó, 3 blokk)

Nagykőrös: Lakosa Zs. (28 pont, 5 szerzett labda, 10 kiharcolt fault, 4 gólpassz), Angyal (19 pont, 80 % mezőnyből, 12 lepattanó), Nagy B. (17 pont), Tóth V. (4 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 6 gólpassz)

Fotó: facebook.com


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus