Nem rendezik meg a Mogyorósy Szilárd Emléktornát

Emlékmérkőzést viszont rendeznek helyette.

Az Egis Körmend adott ki közleményt a témában:

"Ezúton értesítjük a tisztelt szurkolóinkat, hogy a Kossuth Lajos utcai sportcsarnok új parkettájának lerakása a vártnál hosszabb időt vesz igénybe, ezért sajnálatosan az idei évben nem tudjuk megrendezni a Mogyorósy Szilárd Emléktornát Körmenden! A parketta lerakását végző vállalkozó ugyanis az előzetesen vállalt, szerződésben rögzített határidőre nem tudja befejezni a munkálatokat. Mivel a kivitelezés csúszása komoly erkölcsi és anyagi károkat okoz az Egis Körmend csapatának, ezért klubunk megteszi a szükséges jogi lépéseket, hogy érvényesítse a szerződésben lefektetett kártérítési lehetőségeit. 

Klubunk évek óta kiemelten fontosnak tartja, hogy megemlékezzen a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt játékosára, és méltó módon tisztelegjen Szilárd családja előtt. Ezért is különösen fájó a klub minden alkalmazottjának, hogy az idei évben erre nem kerülhet sor Körmenden, abban a csarnokban, ahol az elmúlt 15 évben, minden szezon előtt, a szurkolókkal közösen fejet hajthattunk  Mogyorósy Szilárd emléke előtt. 

A torna helyett az idei évben emlékmérkőzést szervezünk Sopronban, a Sopron KC csapatával, melyre a belépést ingyenessé tesszük az érdeklődők számára. Az emlékmérkőzés szeptember 16-án, csütörtökön, 18:00 órától kerül megrendezésre a Novomatic Arénában. 

Szeretnénk továbbá jelezni, hogy a szezon kezdetére mindenképpen befejeződnek a munkálatok, hiszen a szombati napon a csapat már az új parkettán fog edzeni, így a csúszás nem veszélyezteti a hazai bajnoki mérkőzések megrendezését. 

Ezúton is szeretnénk elnézést kérni csapatunk minden szurkolójától, kiemelten a Mogyorósy családtól, még akkor is, ha önhibánkon kívül alakultak így a dolgok! Jövőre mindenképpen folytatni fogjuk azt a hagyományt, melyet 15 évvel ezelőtt indított útjára klubunk. 

Klubunk megkereste Szilárd édesapját, Mogyorósy Jenőt, aki a következő mondatokat üzente az Egis Körmend szurkolóinak: 

„Nagyon örülünk, hogy a csapat, a vezetőség és Bebes István polgármester úr nem felejtette el Szilárd emlékét, és minden évben megemlékeznek róla. Sajnos a körülmények idén úgy alakultak, hogy a feleségemmel személyesen nem tudunk részt venni a mérkőzésen, de a fiúnk, Balázs képviselni fogja a családot Sopronban is. Örülünk, hogy a jelenlegi helyzetben, a nehézségek ellenére is megemlékezik a csapat Szilárdról egy mérkőzésen, melyet Sopronban fognak megrendezni. Abban a városban, ahol a fiúnk a karrierjének egy fontos időszakát töltötte. Szívből szurkolni fogunk idén is a csapatnak, és bízunk benne, hogy minél jobb eredményt sikerül majd elérnünk a bajnokságban. Hajrá Körmend!” 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus