Sima végjáték után kaposvári siker

A két kiscsapat egyaránt győztes mérkőzés után vágott neki ennek az összecsapásnak. A vendégeknél továbbra sem számolhattak a Farkas Attila, Tanács Attila magasember-párossal, de a jó formában lévő Lekli – Fey párosnak így sem volt túlzottan könnyű dolga, hiszen az Ivosev – Dukucs duó az egyik legjobb a hazai mezőnyben a palánk közelében. Az első negyed feléig felváltva estek a találatok, ám onnantól az egész félidőben húzd meg, ereszd meg „játékot játszott” a két csapat. 19 – 19 után sokat számított, hogy Koma 2 + 1-es akciójával jobban zárta az első játékrészt a hazai alakulat, ugyanis a második negyed elején tovább tartott a lendület. 28 – 22-nél először tudott érdemben meglógni az egyik fél, jelesül a Kaposvár. Fekete Ádám legénységét ekkor tájt nem annyira Raivio vitte a hátán, mint azt szokta idén, bár az amerikai kisember most sem volt adós a pontokkal és még zsákolt is az első periódusban. Lekli már a nagyszünet előtt összeszedett 12 egységnyit, Wilson 9-cel követte őt. A lepattanó-arány 21 – 8 volt 20 perc után, ami sokat elmondott a palánkalatti viszonyokról.

28 – 28-nál ki tudott egyenlíteni a Szeged, de utána újra elrugaszkodott a Kaposvár, 38 – 30-nál össze kellett szednie magát Fodor Péter legénységének, mielőtt nagyon elmegy a KKK. Némileg sikerült szűkíteni a távolságon a félidei dudaszó előtt, de a fordulást követően meglett a közte 10 is. A bajnokság két kiemelkedő légiósa, Nick Raivio és Tomiszlav Ivosev fergeteges dobópárbajba kezdett, majd a szegedi nagyembernek érkezett több segítője is, Levy és Dukics találataival átvette a vezetést a Szedeák. Raivio viszont tudta, hogy mikor kell hátára vennie csapatát, pokoli tempóra váltott, ahogy az egész somogyi alakulat, egy 13 – 0-s rohammal fejezte be a harmadik etapot a Kaposvár. A jó somogyi szakasz folytatódott a negyedik 10 percben is, végül 16 - 0-nál állt meg a számláló, ezzel gyakorlatilag eldőlt a derbi, bár még bőven volt hátra idő a nagy feltámadásra - csak energia nem volt ehhez a vendégek csapatában. Több alkalommal is visszajött 10 körülre a Szeged, de nem sikerült látótávolságon belülre kerülni, teljesen megérdemelt diadalt aratott a lényegesen frissebb Kaposvár.

Bár a lefújás után éppen a hazaiak edzője emelte ki, hogy fáradtan mozgott csapata, de a 33 - 17-es, óriási lepattanó-fölény teljesen jól tükrözi, hogy a támadásban extrát nyújtó szegedi nagyemberek védekezésben már lényegesen kevesebbet tudtak a közösbe tenni - lévén csak a fiatal Csorvásit lehetett bevetni helyettük csereként, összesen 6 percre. A KKK sem állt sokkal jobban ezen a területen, de Koma Dániel 16 percre tudta tehermentesíteni Leklit és Fey-t, ez a plusz 10 perc és a rutinos nagyember tapasztalata az ifjú szegedi magasemberrel szemben most ennyit számított. Arról nem is beszélve, hogy lényegesen agresszívabb volt a festékben Fekete Ádám legénysége. A Kaposvár eddig az egyik legkellemesebb meglepetése az alapszakasznak, hiszen immáron 5 - 5-ös mérleggel állnak Szőke Balázsék és a 7. pozíciót foglalják el. Nem sokan vártak hasonlót a 10. forduló végére az első hetekben, amikor a Körmend idegenben ütötte ki a somogyiakat, az újonc Jászberény pedig simán intézte el őket idegenben.


Kaposvári KK – Naturtex SZTE-Szedeák 87 - 78 (22-19, 19-16, 27-19,19-24)

Kaposvár, Vezette: Forrai S., Török R., Szabó G., (Páli dr.)

Kaposvár: Wilson 23/6, Raivio 20/3, Szőke 5, Lekli 16, Fey 15. Csere: Kutasi 2, Koma 3, Kiss 3/3

Szeged: Drahos 7/3, Kiss -, Levy 20, Ivosev 27/6, Dukics 17/6. Csere: Molnár M. 5, Csorvási 2, Vida -.

Fekete Ádám, a Kaposvár vezetőedzője a lefújás után: "Nagyon sok hibával játszottunk, látszanak a fáradtság jelei a csapaton. A szívüket kitették a fiúk a pályára, ez volt a győzelem kulcsa."

Fodor Péter, a Szeged vezetőedzője a lefújás után: "Pont azt nem sikerült elkerülni a találkozón, amit szerettünk volna. Ránk zúdult egy 16 - 0-ás negatív szakasz, ez el is döntötte a mérkőzést."

Fotó: delfinek.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus