Trotter a hét játékosa az EC-ben!

Tegnap Horváth Ákos mesélt nekünk élete egyik legjobb estéjéről, amit az EuroChallenge középdöntő-csoportkörében szerzett fontos és nagyarányú győzelem alakalmával élt meg, de rajta kívül is akadt kiemelkedő egyéni performansz az Olajnál, a 28 pontig jutó, 5 lepattanót megkaparintó, 8 gólpasszt kiosztó Obie Trotter ugyanis a forduló MVP-je lett a harmadik számú európai kupasorozatban! A nyáron már a magyar válogatottban is bemutatkozó honosított amerikai irányító hagyományosan jól produkál az EC-ben, tavaly is a Szolnok legjobbjaként tündökölt és akkor is volt része hasonló egyéni elismerésben.

Gratulálunk Obie Trotternek!

A magyar bajnok nemzetközi szerepléséhez tartozik, hogy tegnap az Elan Chalon látogatott idegenbe a német Telekom Bonn gárdájához és 91 - 89-es vereséget szenvedett úgy, hogy a második félidőben még jobbára vezetett, s az utolsó bő egy percnek is ötpontos fórral mehetett neki a francia gárda. Akkor viszont két büntető, egy eladott labda és egy tripla jött sorban, majd a vezetést is átvette a hazai alakulat, ám Blake Scihilb még egyenlíteni tudott egy másodperccel a lefújás előtt, de az utolsó szekundumban megszerezte a győzelmet Serapinas révén a Bonn, így eddig a J-csoportban mind a négy mérkőzésen hazai győzelem született.

A Szolnok legközelebb jövőhét szerdán lép pályára a német Telekom Bonn pályáján, 19:00-ás kezdettel.

A J-csoport állása:

1. Szolnoki Olaj 1 gy - 1 v

2. Elan Chalon 1 gy - 1 v

3. Telekom Bonn 1 gy - 1 v

4. Okapi Aalstar 1 gy - 1 v



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus