Váradi Kornél a KTE új vezetőedzője

Forray Gábor helyét egykori másodedzője veszi át a kecskeméti klubnál.

A KTE-Duna Aszfalt közleménye:

Váradi Kornél végigjárta a kosárlabda utánpótlás-válogatottak összes korosztályát játékosként (U16, U18, U20), majd háromszor a felnőtt címeres mezt is magára ötlhette. A Falco KC Szombathellyel bajnoki címet ünnepelhetett 2008-ban. Hat évet töltött az élvonalban, majd egy térdsérülést követően nehéz döntést kellett meghoznia, és visszavonult a profi játékos pályafutástól, akkor már a Szolnok kosárlabdázója volt.

Ezt követően az edzői szakma kihívásai felé fordult. A szombathelyi U16-os és U18-as csapatokkal bajnoki aranyérmeket nyert, az U20-as gárdával pedig bronzéremig jutott. Ezt követően felkérték, hogy a Falco KC felnőtt csapatának másodedzője legyen, és olyan szakemberekkel dolgozhatott, mint Bencze Tamás, Andjelko Mandics, Kálmán László, illetve Srecko Sekulovic. 2013 és 2015 között elvégezte a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) edzői képzését, amely átfogó, nemzetközileg is versenyképes tudást nyújt azoknak a szakembereknek, akik fiatal tehetségek fejlesztésével, képzésével foglalkoznak.

A szombathelyi évek után, 2017 nyarától vezetőedzői posztot vállalt Sopronban az A-csoportos együttesnél, majd távozását követően 2018-ban szerződött Kecskemétre, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia és a KTE Kosárlabda Klub Kft. kötelékeibe. Az Akadémián az U18-as együttes vezetőedzőjeként dolgozott az elmúlt két évben, idén a korosztállyal bejutottak az ország legjobb 16 csapata közé. A KTE-Duna Aszfaltnál az NB I/B-s csapat vezetőedzője, illetve az A-csoportos együttesnél Forray Gábor segédedzője volt.

Ezen munkáin túl tavaly szeptember óta az U20-as férfi kosárlabda-válogatott edzője is Ivkovic Stojan szövetségi kapitány mellett. Mint ismeretes, Forray Gábor a következő szezonban az Alba Fehérvár vezetőedzői feladatait látja el, így a kecskeméti vezetőedzői posztra egy agilis, a KTE játékrendszerét jól ismerő szakemberre volt szüksége a klubvezetésnek.

Két éve a kecskeméti vezetők azért hívták Kecskemétre Váradi Kornélt, mert alkalmasnak tartották arra, hogy az Akadémián a fiatalokkal, majd pedig idővel a felnőtteknél kiteljesedhessen, szakmai tudása és karaktere profi edzővé tegye. Az elmúlt két évben megismerte a hosszú évek alatt felépített kecskeméti modellt, így nem véletlen, hogy a klub vezetői őt nevezték ki a KTE- Duna Aszfalt vezetőedzőjének a 2020/21-es bajnoki évadra.

 

 

Kép: ifjusolymok.hu

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus