Bencze és Forray is elnézést kért a szurkolóktól

Nyilatkozatok, értékelések a szombati NBI/A-s mérkőzéseket követően. 

Sopron KC - Atomerőmű SE 77-67

Sabáli Balázs: Az eredmény nagyon csalóka, hiszen végig kiélezett volt a mérkőzés, azt kaptuk, amire számítottunk. A Paks gyors játéka nagyon veszélyes tud lenni, a magas emberek külső dobásai miatt. A végjátékból jól jöttünk ki. A harmadik negyedben volt tíz pontunk, amelyeket most meg kell köszönnöm a közönségünknek, hiszen átlendítettek minket azon a holtponton, és belehajszoltak minket a győzelembe. Voltak hibák, de mindenki, aki pályára lépett, ha nem is pontokban, de akaratban hozzá tudott tenni a győzelemhez. Nagyon nehéz mérkőzés volt, féltem tőle. Azt gondolom, hogy a paksi csapat a továbbiakban is mindenkire veszélyes lesz, ezért örülünk a győzelemnek, és készülünk a következő találkozóra.

Szrecsko Szekulovics: Gratulálok a Sopronnak! Volt esélyünk a győzelemre, de fontos pillanatokban hibáztunk, így a hazaiak újból el tudtak lépni, az utolsó percekben pedig csak kozmetikázni tudtunk az eredményen.

Alan Wiggins: Nagyon nehéz mérkőzés volt, hiszen a Paks a pálya mindkét végén nagyon jó teljesítményre képes. Felkészültünk belőlük, de keményen kellett küzdenünk. Szoros csata volt, de a végén mi örülhettünk, és ez a lényeg.

Horváth Kristóf: Gratulálok a Sopronnak, egy végig kiélezett csatát tudtak megnyerni, de összességében megérdemelték a győzelmet. Egyes periódusokban lett volna lehetőségünk visszajönni, de a legrosszabbkor hibáztunk, amit a hazaiak ki is használtak. Gratulálok a Sopronnak, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban.

JP Auto - JKSE - KTE-Duna Aszfalt 81-63

Nikola Lazics (nso.hu): A harmadik negyedben nagyon jól védekeztünk, és támadásban is eredményesek voltunk, ez volt győzelmünk kulcsa. Ezen a mérkőzésen nagyon sokszor megtaláltuk a jó megoldásokat, és ez az eredményben is megmutatkozott. Nyertünk és készülünk a következő, Sopron elleni hazai találkozóra, amely szintén nem ígérkezik könnyűnek.

Forray Gábor (nso.hu): Jól játszott a Jászberény, mi pedig különösen a harmadik negyedben csak asszisztáltunk ehhez. Nem volt hozzánk méltó ez a játék, ezért a csapat nevében is elnézést kérek azoktól a szurkolóinktól, akik elkísértek bennünket erre a találkozóra. Passzívak voltunk és puhán védekeztünk, megérdemelten nyert a hazai csapat.

Kaposvári KK - Zalakerámia ZTE KK 84-69

Fekete Ádám: A realitáshoz hozzá tartozik, hogy a TF meccs után most játszottunk hazai pályán először négy légióssal, úgy, hogy még Spica 60-70 százalékos teljesítményre képes. Pakson már látszott, hogy valami megmozdult, ezúttal igazán csapatként játszottunk. Motivált együttest láthatott a szurkolótáborunk, nekik szeretnénk a folytatásban minél több örömet okozni. Ezen dolgozunk a jövőben.

Bencze Tamás: Megérdemelt a Kaposvár, győzelme, amiért jár a gratuláció. Az első negyedért elnézést kérek a szurkolóinktól, nem erre készültünk. Utána tettünk azért, hogy ne olyan legyen a folytatás. A másik három negyed küzdése már jó volt, de amikor felzárkóztunk tíz pont környékére, a tiszta helyzeteinket is elrontottuk és ismét visszaállt a nagyobb különbség. A szerda-szombat ritmus egyelőre sok nekünk, főleg a kezdő ötös tagjai fáradtabbak. Egy nagyon motivált, jól játszó Kaposvár győzött le bennünket.

Hendlein Roland: Benne volt, hogy kijön az a munka, amit eddig elvégeztünk. A légiós csere után felgyorsult a játékunk, jobb volt a védekezésünk is. Volt egy-két gyors indításunk. Összeállt a csapat, ki voltunk éhezve a sikerre. Amikor a meccs után kijöttünk a pályára a Le a kalappal kiáltás a szurkolóinknak szólt. Csúcs volt ez a szurkolás, frenetikus volt, olyan ami mostanában nem. Nagyon kell ez a kaposvári kosárlabdának, kell nekünk, kell a városnak, hogy egy jó csapatunk, ami szerethető! Legyen egy jó közönség, amely elkísér minket idegenbe, vagy a hazai pályán szurkol, ahogy ma tette! Ez nagyon fontos! Nagyon szépen köszönjük, hogy ennyien kilátogattak a mérkőzésre és szurkoltak nekünk!

Papp Péter: Az első negyedben nem kezdtünk jól, olyan előnyt adtunk a hazaiaknak, ami után végig futottunk az eredmény után. Ezt követően feljavultunk védekezésben, de pontosabban kellet volna játszanunk. Az első negyed eldöntötte a találkozót.

Egis Körmend - Serco - TF-BP 123-60

Antonis Constantinides: Először is szeretnék minden jót kívánni a TF csapatának és az edzőnek. Gratulálok nekik, amit ebben a szezonban megpróbálnak. Minden bizonnyal ez nem könnyű nekik, mert egy fiatal csapat tapasztalatlan játékosokkal. Nekünk a sikeres jászberényi mérkőzés után 3 hazai mérkőzésünk van és ha előnybe akarunk kerülni az alapszakaszban, akkor mindhárom mérkőzést meg kell nyernünk. A nagy csapatoknak erős karaktert kell mutatni a gyengébb csapatok ellen is, nem lebecsülve őket. Úgy hiszem, mindenki, aki ma pályára lépett nagyon komolyan vette a mérkőzést az elejétől a végéig, ezért tűnt a végén ez egy könnyed mérkőzésnek. Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy múlt héten Debrecenben milyen közel voltak a győzelemhez. Tudtuk, hogy a nyomásunk miatt a TF sok labdát fog eladni. 24 eladott labda az ellenfél részéről jól mutatja a mérkőzés képét. A másik oldalról nagyon boldog vagyok a védekezésben és a támadásban hozott számokkal. Ezt a nagy különbséget, amit elértünk nem szeretem, mint edző. Úgy értem, hogy úgy tűnik, hogy nem tiszteltük az ellenfelet, de ez nem így van. Gratulálok a játékosaimnak és a szurkolóknak is. Azt hiszem, amit ma mutattak Jonasszal szemben, az megmutatja a körmendi szurkolók minőségét. Minden jót kívánok a TF-nak és kívánom, hogy találják meg az utat a ligában való maradásra.

Merim Mehmedovics: Elég régen voltam a körmendi csarnokban, amikor még Zsebe Feri itt játszott és most újra visszatérhettem. Öröm volt látni, hogy mennyi ember volt itt és mennyire szeretik ezt a sportot. A konkrét játékról annyit tudtuk mondani, hogy minden mérkőzésen a játékszervezés számunkra nagy probléma. Nincs egy olyan rutinos irányító, aki kézben tudná tartani a csapatot. Ezt a problémát rövid időn belül szeretnénk orvosolni egy profi játékossal és ezután remélhetőleg sokkal könnyebben tudunk majd játszani. Tudtuk, hogy a Körmend egy jó és nagyszerű csapat. A játékstílusa nagyon jó és öröm volt játszani ellenük, de én tudom, hogy mi a célunk és még egy hosszú út áll előttünk. Azt remélem, hogy a csapatunk sokkal erősebb lesz és egy jobb periódusba tudunk kerülni. Gratulálok a körmendi csapatnak és köszönöm a közönségnek.

Lajsz Gergely: Tudtuk, nem megbántva az ellenfél csapatát, hogy ez itthon egy kötelező győzelem lesz. Megpróbáltuk a héten a saját játékainkkal és védekezésünkkel foglalkozni. Ezt tudtuk gyakorolni a TF ellen. Úgy fogtuk fel, mint egy jó edzőmeccset és mindenki, aki pályára került megpróbálta a lehető legjobban élvezni a játékot. Örülök, hogy Jonas ellen játszhattam!

Jonas Zohore Bergstett: Ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt ma. Körmend egy nagyon jó és erős csapat. Nagyon hosszú a kispadjuk és mindenki hozzá tudott tenni a mérkőzéshez. Megpróbáltunk mindent, amit tudunk védekezésben. Mi egy fiatal csapat vagyunk, kevés tapasztalattal az élvonalban. Sokat kell még tanulnunk és tapasztalatot szerezni, ezért ez jó lehetőség volt a számunkra. Számomra nem volt kellemes a volt csapatom ellen játszani és boldog vagyok, hogy megmutathattam, hogy jó teljesítményre vagyok képes. Köszönöm a haza szurkolók támogatását

Szolnoki Olaj KK - DEAC 99-75

Dragan Aleksic: 2 győztes meccs, 2 fárasztó utazás után volt a csapat, így nagy hangsúlyt fektettünk a regenerációra.Ma a találkozó nagy részében keményen védekeztünk, sok leindítást tudtunk vezetni és több tiszta dobóhelyzetet alakítottunk ki. Megérdemelten győztünk.

Balogh Sándor: Hiányzott játékunkból az agresszivitás, a szokottnál sokkal kevesebb lepattanót szedtünk és mezőnyből rosszul is dobtunk, így Szolnokon nem lehet győzni. Gratulálok az Olajnak és sok sikert kívánok nekik a nemzetközi kupában.

Tóth Ádám: Megcsináltuk azt, amit az öltözőben megbeszéltünk. Megállítottuk a jó ritmusban lévő DEAC-ot, de az eredmény nem tükrözi híven a különbséget. Köszönöm, hogy ebben a nem szokványos időpontban is sokan kijöttek és szurkoltak nekünk.

Daniel Amigo: Sokkal agresszívebben kellett volna játszanunk, nem tudtuk megállítani az Olaj gyors lerohanásait, sokszor pedig nem találtuk a saját ritmusunkat sem. Dolgozunk azon, hogy kijavítsuk a hibákat.

fotó: delfinek.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus