Hanga Ádám: Már mondtam az ismerőseimnek, hogy jövőre is final fourt játszom az Euroligában

Nem zárja ki a magyarországi visszatérést sem.

A néhány hete a Crvena zvezdához szerződő, Euroliga-győztes Hanga Ádám az M4 Sportnak adott interjújában beszélt a Real Madridról, nyári klubváltásának körülményeiről, de szót ejtett egy esetleges magyarországi visszatérésről is.

„Minden olyan vágyam, amiről álmodtam – az egyik ugye a kisfiam, a másik pedig az Euroliga-győzelem – az teljesült – kezdte Hanga Ádám, majd kitért a Real Madridtól való távozására is. – Azt gondolom, minden egyes időszakot le kell zárni és tovább kell lépni. Nem gondoltam, hogy azért ilyen csapatokban és ilyen szinten fogok tudni játszani: bajnokságokat, Euroligát nyerek és mindent bezsebelek Spanyolországban, amit csak lehet. Nagyon sok mindent kaptam ettől az országtól.”

A magyar válogatott kosárlabdázó elárulta, nehéz volt, mikor első ízben külföldre igazolt.

„Az első pillanattól kezdve honvágyam volt. Elfogadtam a sziesztát, elfogadtam, hogy majd holnap és holnap, de nyilván maga a mentalitásom olyan, amihez közelebb áll egy precíz német hozzáállás, mint a spanyol.”

Hanga szót ejtett a klubváltásáról és a Crvena zvezdáról is.

„Mérlegeltük a lehetőségeimet. Az egyik ajánlat a Gran Canariától érkezett, de az nagyon messze van, így nem feltétlenül lett volna ideális, a másik pedig egy kisebb, Bajnokok Ligájában szereplő együttestől volt, az meg tulajdonképpen már három szinttel az Euroliga alatt van. A karrierem szempontjából viszont az volt a helyzet, hogy szerettem volna mindenképp az Euroligában maradni és ott játszani – ezt teljes mértékben le is szögeztem az ügynökeimnek. Hamar körvonalazódott, hogy valószínűleg országot kell majd váltanunk” – mondta a játékos, majd kiemelte, meglepte, hogy a szerb klub milyen nagy projektbe vágott bele.

„A karrierem során rengeteg dolog megadatott, de az, hogy ilyen körülmények között tudjak játszani, az még hiányzik. A Zvezda idén olyan beruházásokat tett, ami engem is meglepett, tehát nagyon nagy költségvetésű lesz idén a csapat. Valahogy mindig szerencsém van és arra evezek, ahol nagy költségvetés van és ambiciózus együttes alakul ki, úgyhogy nagyon kíváncsi és nagyon izgatott vagyok. Megmondom őszintén, amikor aláírtam, nem is tudtam, hogy ez egy ekkora projekt lesz, illetve azt, hogy ilyen neveket fogunk tudni hozni. Az elmúlt három évben Euroliga-döntőt játszottam, ezt nyilván nehéz lesz megismételni, de én személy szerint minimum a rájátszásig el szeretnék jutni. Ott van a fejemben, és már azt mondtam is az ismerőseimnek, hogy final fourt fogok játszani jövőre is.”

Hanga kitért egy esetleges magyarországi visszatérésre is.

„Nem zárom ki a magyarországi visszatérést, sosem lehet tudni, hogy milyen lehetőségek jönnek a jövőben, de a terveimben nem szerepel elsődlegesen az, hogy hazajöjjek játszani. Élvezni szeretném. Megnyertem mindent, már nincs rajtam semmiféle nyomás, mostantól tényleg csak élvezni kell a játékot, és egészségesnek kell maradni.”

Hanga Ádám legutóbb a Real Madridot erősítette, amellyel májusban elhódította az Euroligát, emellett bajnokságot és kétszer spanyol szuperkupát nyert a fővárosiakkal. A 200 centis kosaras 2011-ben szerződött az Albacomptól Spanyolországba, ahol a Manresa, a Baskonia, a Barcelona és a Real csapatában szerepelt, közben a 2014/15-ös idényt kölcsönben az olasz Avellinónál töltötte.

Az 1945-ben alapított KK Crvena zvezda 23-szoros bajnok – a korábbi Jugoszláviát és Szerbia-Montenegrót is beleértve –, 12-szeres kupagyőztes, és olyan klasszisokat adott a sportági Hírességek Csarnokának, mint Vlade Divac vagy Drazen Dalipagic. Az Euroligában 2013 óta folyamatosan szereplő gárda a 18 386 férőhelyes Stark Arenában vívja hazai meccseit.

 

Fotó, slide: m4sport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus