Hendlein: Célunk a felsőház

A hétvégi, Körmend ellen aratott parádés győzelem után már csak egyet kell megnyernie a Kaposvárnak ahhoz, hogy biztos résztvevője legyen a felsőházi rájátszásnak. Viszont a Chism-bomba után a gárda cseppet sincs könnyű helyzetben. Stábunknak Hendlein Roland, a gárda csapatkapitánya adott villáminterjút. 

Két mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt karnyújtásnyira vagytok a felsőházi rájátszástól. Melyik találkozón látsz nagyobb esélyt a győzelemre, Nyíregyházán, vagy itthon, a Falco ellen? Mit vársz ezektől a találkozóktól?

Mint köztudott, elég nehéz időszakon vagyunk túl, az elmúlt hónapokban sajnos sok volt a sérültünk, de ennek ellenére jól meneteltünk és maximális dicséret illeti a csapatot véleményem szerint. Két fontos mérkőzés van hátra a felsőház szempontjából, lehetne számolgatni, de mi nem tesszük: meg akarjuk nyerni mindkettőt. Nem lesz egyszerű, mivel a csapaton belül a napokban akadtak nehézségek, de remélhetőleg rövidesen orvosolni tudjuk ezeket és koncentrálhatunk a Nyíregyháza, illetve a Falco elleni meccsekre!

Idén Dávid Gergely sérülése után elég szűk lett a rotáció a felső posztokon. Fárasztóbb volt így, hogy még több percet kellett játszanod és még több terhet kellett viselned?

Nem, nem volt megerőltetőbb az idei évben többet játszani sőt! Mondhatnám azt is, hogy nagyon élvezem a játékperceket és a bizalmat, szóval igyekszem hasznos lenni a pályán!

A hétvégi meccsen a csapat erőn felül teljesített, vagy pont a rájátszásra lendültök formába? Feltéve, hogy bejuttok, milyen esélyeket látsz egy esetleges Szolnok vagy Paks elleni sorozatban?

Őszintén szólva kevesen vagyunk, természetesen fáradunk, de remélhetőleg még sok szép percet okozunk a későbbiekben is a kaposvári es a kosárlabdát szerető embereknek. Célunk továbbra is a felsőház, a folytatást még meglátjuk, a Chism-kérdésbe most nem szeretnék belemenni.

 

A Kaposvári Kosárlabda Klub ügyvezetőjétől, Monok Tibortól azt az információt kaptuk, hogy mindenképpen külföldi játékossal pótolják a Chism távozása után keletkezett űrt, hiszen megfelelő center a magyar piacon továbbra sem elérhető a csapat számára. Hogy pontosan ki és honnan érkezik, az még nem tisztázott, de napokon belül eldől.

slide: delfinek.hu
foto: delfinek.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus