Amerikai csapat ellen játszott meccset a Vasas

Videón is belenézhetünk az összecsapásba.

Az NB I/B Piros-csoportjában szereplő Vasas Akadémia együttese egy amerikai egyetemi csapattal vívott felkészülési mérkőzést Pasaréten - írja a klub honlapja.

Az East Tennessee State University (ETSU) kosárlabdázói európai körúton járnak, Bécsből érkeztek Budapestre, de előtte Plzenben is játszottak például edzőmeccset. Mondani sem kell, hogy remek képességű játékosokból álló kerettel érkeztek Pasarétre is, ahová – Faragó Péter vezetőedző tájékoztatása szerint – „bejelentkeztek”. Jól jött a kérés a Vasasnak hiszen minden edzőmeccs hasznos, erős ellenfelekkel szemben kiváltképp.

A Vasas Akadémia tavaly a 7. helyet szerezte meg a bajnokságban (azt megelőzően ezüstérmes volt), már egy ideje elkezdte a felkészülést a következő szezonra. A szakmai stáb bővült a nyáron, hiszen Harald Stein után újabb, nemzetközileg is elismert szakember csatlakozott a Vasas Akadémiához: a német válogatottal (166-szor húzhatta fel a nemzeti csapat mezét) világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes Stephen Arigbabu. A tréner az U18-as, U20-as és felnőtt csapat stábját erősíti, a juniorcsapat vezetőedzőjeként, a magas játékosok egyéni képző edzőjeként és a felnőttcsapat edzői teamjének tagjaként dolgozik.

A vezetőedző örül az érkezésének, ahogyan az alábbi videóinterjúban elmondta. Faragó Pétert kérdezték a játékoskeretben történt változásokról is. Egyetlen csere történt a keretben (az utánpótlásból érkező játékosok mellett): Katona Róbert abbahagyta a kosárlabdát és az edzői vonalon folytatja, érkezett viszont a Budapesti Honvédtól Debreceni Dániel – játszott is a szombati találkozón.

Részletek a videóban!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus