NB I B: Bonyhád - Debrecen rangadó és fontos csaták

Ma este kezdődik is a harc az NB I B felsőházi rájátszásának soron következő fordulójában, melynek fénypontja a playoffban eddig csak egy-egy vereséget elszenvedő Bonyhád és a tolnaiakat otthon már legyőző Debrecen csatája lesz, de a lendületbe jövő TF és az Eger harca is nagyban meghatározza majd a további esélyeket. Lássuk, melyik fronton mit várhatunk!

Felsőház

Pápa – MAFC (szerda, 18:00)

Az előző forduló meglepetése, hogy a MAFC kikapott hazai pályán. A végelszámoláskor hiányozhat ez a győzelem a fővárosiaknak. A pápaiak viszont már most komoly bajban vannak, hiszen rövid időn belül három irányító-hátvédjüket is elveszítették. Nemrég Kálmán László lett a Falco vezetőedzője, legutóbb pedig Vajda Balázst és Perger Bálintot állították ki fegyelmi vétség miatt, ez pedig automatikus eltiltást jelent. A MAFC amúgy is esélyese volt ennek a találkozónak, de így már pláne.

Bonyhád – Debrecen (péntek, 18:00)

A forduló rangadója lesz Bonyhádon. Mindkét csapat hatalmas menetelésben van. A tolnaiak egyedül vezetik a tabellát, és eddig csak egyszer kaptak ki a rájátszásban, éppen a mostani ellenfelüknél. A DEAC-nak sem makulátlan a rájátszás teljesítménye, de ettől még egyértelműen a rájátszás meglepetés csapatáról van szó, Nagy Botondék mindent meg fognak tenni, hogy felkerüljenek a dobogóra. A bonyhádiakat viszont hajtja a revans, és a hazai pálya is mellettük szól.

MTK Törökbálint – Mercedes-Benz (péntek, 18:00)

A rájátszásban a törökbálintiaknak eddig egy győzelmük van, azt pedig éppen Kecskeméten érték el. Most hazai pályán is az MTK az esélyes annak ellenére, hogy Forray Gábor tanítványai a múlt héten majdnem meglepték a listavezető Bonyhádot.

TF – Eger (szombat, 18:30)

Hatalmas sikereken van túl Merim Mehmedovics legénysége. Debrecen után a MAFC otthonában is tudtak nyerni a Tehetséges Fiatalok, ezzel pedig akár még a bajnoki döntőbe is bekerülhetnek. Ehhez hazai pályán mindenképpen le kellene győzni az egri főiskolásokat. Azonban Váczi Péter csapata sem lesz megilletődve. Hullámzó teljesítményükön ugyan nehéz kiigazodni, de az tény, hogy Egerben le tudták győzni a TF-et. Kemény csata várható, a vesztes pedig lemondhat vérmesebb álmairól.

Fotó: hajdupress.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus