NB I B: Csak a Baja nyert idegenben a Középházban

A félbeszakadó SMAFC - Vasas derbi mellett újabb öt csatát rendeztek meg az NB I B középházi rájátszásában, ahol a hazai pálya dominált több szoros, izgalmas meccsen is, csupán a Baja tudott a Honvéd csarnokában diadalmaskodni idegenben fellépő gárdaként. Jöjjenek a részletek!

Középház (9-16. helyért):

Soproni KC-Sportiskola – MKB-Euroleasing Vasas 72:71 (20:15, 25:20, 15:23, 12:13)

Mindkét fiatal csapat komoly terhelés alatt van, hiszen az NB1/B mellett az U23-as rájátszásban is érdekeltek, így zsinórban játsszák a mérkőzéseiket. A hazaiak az előző nap a Honvéd ellen léptek pályára.

Elsöprő rohammal kezdte a mérkőzést a Sopron, öt perc után 11:2-re vezetett. A lassan magához térő Vasas az első negyed végére felzárkózott, de ezt követően ismét a hazaiak domináltak. A 14.percben már 34:18-ra mentek a sportiskolások, így a pasarétieknek az életeben maradást jelentette a szünet előtti fellángolás.

A második félidő jelentős fordulatot hozott! A Vasas védekezése elbizonytalanította a hazai alakulatot, amelyet nyilván a fáradtság is kezdett hátráltatni, nomeg Molnár Márton faultproblémája. A 27.percben – először a mérkőzésen – már a Mohay Péter vezette piros-kékeknél volt az előny. (54:55) Bár sokáig nem tudtak elszakadni egymástól a felek, a záró etap közepétől inkább a Sopron tűnt befutónak.

Az utolsó percet 5 pontos előnnyel kezdhették (70:65), de húsz másodperccel a vége előtt – egy értékesített büntetővel – már megint a kiválóan hajrázó Vasas vezetett! Rendkívül izgalmasan alakultak az utolsó pillanatok: soproni időkérést követően Rátvay Tamás bravúros kosarával úgy tűnt, végleg eldőlt a találkozó, de öt másodperc is elég volt egy újabb ellentámadáshoz! A nemsokkal korábban még győztesnek tűnő büntetőt értékesítő Solymosi Tamás középtávolija azonban kiperdült a gyűrűből, így hiába érkezett Franczva Ádám időntúli pöcije, a hazaiak nyerték az izgalmas rangadót!

Sopron: Molnár M. (19 pont, 11 lepattanó), Török B. (13 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda, 6 kiharcolt fault), Bus I. (7/3 pont, 8 gólpassz, 5 kiharcolt fault), Rátvay (12/6 pont).
Vasas: Mohay (14 pont, 16 lepattanó, 5 gólpassz, 5 kiharcolt fault), Franczva (17 pont, 10 lepattanó), Lakosa (15 pont, 6 kiharcolt fault), Fekete V. (13/9 pont).

 

Budapesti Honvéd SE - Bajai Bácska FKE 72:79 (19:17, 15:21, 27:19, 11:22)

Az első negyedben a Honvéd Hosszú Gergely kikapcsolásával, a Baja pedig a játékvezetőkkel foglalkozott, így a hazai gárda került lépéselőnybe. A folytatásban Mándity Máté centerjátékára alapozva meglépett a vendég, de előnyéből csak 4 pontnyit tudott megőrizni a pihenőig. A folytatásra csak egy csapat jött ki az öltözőből, egy 7:0-ás futással máris a Honvéd vezetett! A vendégek felébredtek, de a negyed végén ismét Puskás Artúr honvédjai domináltak, így 61:57-ről indult az utolsó felvonás. Ekkor zónára váltott a Baja és behúzta az első négy percet (9:2), így az üldözöttből ismét üldöző lett. Mivel ez a szereposztás már nem változott a hátralévő időben, elmondható, hogy a bajaiak egy igen értékes győzelmet halásztak maguknak.

Honvéd: Kwame (17/3 pont, 9 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Szollár (12 pont), Szeleczky (9 pont, 8 lepattanó).
Baja: Mándity (17 pont, 9 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Hosztafi (12 pont, 9 lepattanó), Szabó (17/3 pont), Hosszú (15/6 pont).

 

Salgótarjáni KSE - Veszprémi Egyetem 86:79 (24:15, 19:13, 20:23, 23:28)

Mindkét csapat hozta eddig a hazai mérkőzéseit, idegenben viszont egyikük sem tudott nyerni. Ebből kiindulva borítékolható volt a nógrádi győzelem. A fiatal játékosainak egyre nagyobb teret adó Salgótarján kiváló dobóformával rukkolt elő, és már az első félidőben jelentősnek mondható előnyhöz jutott. A Veszprém a szünetben rendezte sorait, de hiába dobott 51 pontot a fordulás után, már így is túl későnek bizonyult a stílusváltás.

Salgótarján: Sebők (24/9 pont, 6 lepattanó, 8 kiharcolt fault), Gorszkij (17 pont, 9 lepattanó), Oulics (19/9 pont, 6 lepattanó), Madár (17/15 pont, 5 gólpassz, 5 szerzett labda).
Veszprém: Szlávik T. (21/6 pont, 5 szerzett labda), Vertetics (20/9 pont), Oltárczy (11/9 pont)

 

Vásárhelyi Kosársuli - Sopron KC-Sportiskola 66:63 (20:17, 20:9, 15:10, 11:27)

A soproni U23-as csapat Vásárhelyen folytatta mérkőzéssorozatát. Négy nap alatt ez volt a harmadik meccsük. A szoros kezdés után egy 8:0-ás futással meglépett a hazai gárda, de jelentős vezetésre csak a második negyedben tudott szert tenni (szintén egy 10:0-ás rohammal). A harmadik negyedben sem változott a játék képe, a remekül védekező Vásárhely igazi csapatmunkával távolodott a Soprontól, már 20 pont fölött is vezetett! A záró játékrész közepén (61:44) óriási fordulat következett, a lelkes vendég egy 14:0-ás rohammal felzárkózott és már ott toporgott a Vásárhely nyakán! A csattanó végül elmaradt, a hazai közönség egyik kedvence, Vas Péter ugyanis eldöntötte a mérkőzést, ezzel megérdemelt győzelemhez juttatva a Kosársulit.

Vásárhely: Vas (15/3 pont), Gruda (7 pont, 8 lepattanó)
Sopron: Molnár M. (22 pont, 16 lepattanó), Bus I. (12/6 pont, 9 gólpassz), Rátvay (14/6 pont), Nárai (10 pont).

 

Budapesti Honvéd SE – Veszprémi Egyetem 75:66 (20:20, 22:15, 22:13, 11:18)

Az erős hazai pályával bíró Veszprém idegenben csak három meccset tudott nyerni az egész szezonban, így a revans vágyától fűtött Honvéd számított a mérkőzés esélyesének. Ennek megfelelően, a hazai csapat uralta a játékot, a vendégek csak a záró negyedben tudtak kozmetikázni az eredményen. A fővárosi alakulat meggyőző teljesítménnyel feledtette a Baja elleni hazai fiaskóját.

Honvéd: Stefán (18/6 pont, 10 lepattanó), Kwame (14/3 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz), Máté M. (13/6 pont), Kovács D. (10 pont).
Veszprém: Szlávik T. (15/3 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett labda), Vertetics (11/3 pont, 5 gólpassz), Takács A. (12 pont, 8 lepattanó), Kováts V. (11/9 pont, 6 lepattanó).

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus