NBI/B - Beharangozó 7. forduló

Az ország mindkét felén nagy rangadókra van kilátás, Keleten a Békés a listavezető DEAC-hoz látogat, míg Nyugaton Oroszlányban vár nagy csata a még veretlen Veszprémre.  

Keleti csoport

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK (4., 4-2) – Konecranes-Salgótarjáni KSE (2., 5-1) (péntek, 18:00)

Budafoki botlása óta meggyőző fölénnyel verte mindhárom útjába kerülő riválisát a borsodi együttes, de alighanem a bajnoki címre törő Salgótarján lesz a legnagyobb kihívás számukra az utóbbi időkben. Otthon nagyon egységes képet mutat a Tiszaújváros, ukrán légiósuk, Osnach Oleksander egyértelműen a gárda húzóembere ebben a szezonban, de győzelmeiket a nagybetűs csapatjáték hozta meg, nem az egyéni villanások. Most is ez lehet az előnyük az egyre kiforrottabb és magabiztosabb játékot mutató nógrádiakkal szemben, akik egyéni képességekben minden poszton jobbak vendéglátójuknál, de ne feledjük, idegenben már egyszer megégtek Madárék (Miksolc), és Vásárhelyen sem sokon múlt a vereség a nyitófordulóban (72-77), a MAFC pályán aratott siker az egyedüli nagy különbségű győzelmük, de azt nem tarthatjuk számottevő eredménynek. A pillanatnyi dobóforma sokat nyomhat a latban, jobb csapatnak tartom a Salgótarjánt, de odahaza nem lenne meglepetés egy tiszaújvárosi siker sem.

Budapesti Honvéd SE (7., 3-3) – MEAFC (5., 3-3) (szombat, 16:00)

Otthon sorra veri a keleti nagymenőket a MEAFC, de idegenben még várat magára az első siker. A Honvéd pályáján sem lesz könnyű dolguk Drahoséknak, hogy megtörjék ezt a sorozatot, ráadásul Puskás Artúrék még nem találtak legyőzőre a Dózsa György úton, pedig a Békés és a Tiszaújváros is megfordult már náluk (mindkét gárda a legjobb négy között van jelenleg Keleten). A miskolciak stílusa feküdhet a fővárosiaknak, ha tudják gyorsítani a tempót, nehezebben fogják bírni velük a futást a sok időt a pályán töltő rutinos vendégjátékosok. Otthon képes lehet összekapni magát salgótarjáni vereségét követően a Honvéd, így inkább az ő győzelmüket várom, de szoros derbire van kilátás.

Vásárhelyi Kosársuli (9., 2-4) – EKF-Eger-KOK SE (10., 2-4) (szombat, 18:00)

Javítania kell mérlegén a tavalyi csoportbajnok Vásárhelynek, hazai pályán pedig ez kötelező feladat a szebb napokat megélt Eger ellen. A hevesiek kerete alapos fiatalitáson esett át az elmúlt években, így az eredmények értelemszerűen váratnak még magukra, és bár mérlegük alapján holtversenyben állnak mostani vendéglátójukkal, Elek András tanítványai nagyobb játékerőt képviselnek, csupán a sorsolásuknak köszönhetik a negatív mérleget. Hazai környezetben, egy alsóházi csapat ellen azonban el kell indulniuk felfelé, egy nagy arányú vásárhelyi siker is benne van a pakliban.

MAFC II. (12., 0-6) – KTE-Duna Aszfalt (8., 2-4) (vasárnap, 13:00)

A hetedik fordulóban végre reális esélye lehet első sikerének megszerzésére a MAFC csapatának, bár a Kecskemét fiataljai még náluk is rutinosabbnak számítanak, odahaza mégis elkaphatják őket a fővárosiak. Ehhez a Békés ellen mutatott játékukra lesz szükségük az ebédidőben megrendezésre kerülő találkozón, de a végét is bírniuk kell, illetve nem engedni a Kecskemétnek 43 lepattanót (ahogy a Budafok tette) és ki kell érniük a Kovács-Jakab triplavető páros távoli kísérleteire. Szűkös hazai siker van kilátásban, de ha összeszedett lesz a vendég alakulat, akkor akár könnyedén el is vihetik a két pontot Budapestről.

DEAC (1., 5-1) – Békési SzSK (3., 5-1) (vasárnap, 17:00)

Kelet legnagyobb rangadójára Debrecenben kerül sor, ahová az azonos mérleggel álló Békés látogat. A házigazdáknál visszatér hátsérüléséből Takács Dániel, amivel az így is bombaerős keretük rotációja még tovább bővül egy rutinos magasemberrel, ami megnehezítheti a vendégek dolgát, mivel Koma Daniéknál leginkább a kezdőötös hatékonyságán múlik a csapat sikere. Kertész és Krstic remek formában várják az összecsapást, rajtuk kívül még Kovács Barna szereplésén múlhat sok, ha bírják szuflával (és faultokkal) a DEAC által diktált tempót, akkor meglephetik a listavezetőt, ellenkező esetben a hazai csapat gyengébb teljesítménye is kell egy esetleges vendég sikerhez, mivel a meccs esélyese egyértelműen a cívisváros alakulata.

Microsec-Budafok (11., 2-4) – Óbudai Kaszások (6., 3-3) (vasárnap, 17:00)

A Budafoknál majdnem egy kezdő ötösnyi játékos küzdött egykoron az óbudaiak sikeréért (Drevenka, Tiba, Csernák, Mészáros), ám most hazai pályán szeretnék megleckéztetni egykori ”kenyéradójukat”, csak úgy, mint az előző szezon alapszakaszában. Saját közönségük előtt lehet is esélyük erre Károly Máté fiainak, bár jobb szerkezetű és hosszabb kispaddal rendelkezik a Kaszások gárdája, eddigi produkciójuk nem volt zökkenőmentes, így Budafokon is belefuthatnak egy kisebb hullámvölgybe. Papírforma alapján azonban hoznia kell ezt a derbit a négybe igyekvő óbudaiaknak, ráadásul a különbség is nagy arányú lehet, ha tudja játszani sajátjátékát a vendég együttes.

 

Nyugati csoport

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC (8., 2-4) – PVSK-Kronosz Kiadó (10., 1-4) (péntek, 18:00)

Az utóbbi két fordulóban látott Győrnek nem jelenthet gondot a pécsiek legyőzése, az egyre jobban összeálló együttesnek egy nagyobb arányú siker is kinéz hazai pályán. A baranyaiak nem nyertek még mérkőzést távol az otthonuktól, viszont három vereségük is tíz ponton belül volt, ami intő jel lehet Náraiék számára. Ezzel együtt is, ha tudja hozni a Baja elleni védekezését a Győr, akkor sima meccsel kúszhatnak feljebb a tabellán.

Concordia Motax KC Pápa (9., 2-4) – MTK Törökbálint (4., 4-2) (péntek, 18:00)

Két kellemetlen vereség (Baja ellen hazai pályán, 29 pontos zakó Pasaréten) után fogadja a Pápa a két nagy győzelemmel (idegenbeli siker Baján, heroikus győzelem az OSE ellen) érkező Törökbálintot, a hazai pálya ezúttal nem sok segítséget fog jelenteni Szanatiéknak, egy vendég sikerre jóval nagyobb az esély. Több bevethető játékos áll Szarvas Gábor rendelkezésére, Keresztes egyedül kevés lehet a Bihari-Szabó-Trepák belső tengely ellen és mezőnyposztokon is bővebb a rotációs lehetősége az MTK-nak, ráadásul sokkal agilisabbnak tűnik Spirievék hátvédsora, mint a házigazdáké. A rutinos ex-A-csoportos játékosoknak végre egyszerre kellene jó teljesítménnyel előállniuk, hogy legyen keresnivalója a Pápának hazai pályán.

OSE Lions (5., 4-2) – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (1., 6-0) (péntek, 19:00)

Az egész forduló legnagyobb derbijére van kilátás Oroszlányban, ahol két aranyéremre törő együttes néz farkasszemet. A veszprémieknek ez lesz az első igazi erőpróbájuk, bár eddig idegenben is meggyőző a teljesítményük, az oroszlányi katlanból kevesen tudnak győzelemmel távozni, a félelmetes hangulatot varázsoló szurkolók sok nagy gárdát megbénítottak már, hasonló környezettel eddig még nem találkozhattak idén a bakonyiak. Kámánt és Körtélyesit valószínűleg ez sem fogja zavarni, hozzászoktak már ők ehhez élvonalbeli karrierjük során, márpedig ha ők ketten hozni tudják magukat, akkor a csapatnak is futni fog a szekér, annyira meghatározza a két ász jelenléte a listavezető játékát. A kulcs tehát Kámánék kikapcsolása hazai oldalon, ha ez sikerül, akkor lehet csak esélye az OSE-nek, ellenkező esetben a Veszprém tovább őrizheti veretlenségét.

SMAFC-NYME (7., 2-4) – Metal-Work Bonyhádi KSE (11., 1-4) (péntek, 19:00)

Szezon előtt senki nem várta volna, de bizony rangadóra utazik a Bonyhád Sopronba, miután a címvédő szezonja eddig korántsem úgy alakul, ahogy azt eltervezték a tolnaiak. Nincs könnyű sorsolásuk se, bár Nyugaton ezt szinte bárkire el lehetne sütni, elvben a következő három meccsüket hozniuk kell Jillingéknek, de meg kell izzadniuk érte a fiatalokhoz bátran nyúló SMAFC vendégeként. Meszlényi Róbert fiainak egyedül a pécsi kiütéses vereség után akadhat bánkódni valójuk, amúgy erőn felül teljesít a gárda, a Balogh-Török-Berneczei-Karácsonyi kvartett folyamatosan húzza előre a junior korú kiegészítő játékosokat, ami odahaza eddig jól sült el, a Bonyhád is jó eséllyel behódolhat nekik. A gyengébb mérlege ellenére mégis a vendégek sikerére tennék inkább, nagyobb játékerőt képviselnek, de ez eddig nehezen jött ki a mögöttünk hagyott fordulókban.

Bajai Bácska FKE (6., 3-3) – Tehetséges Fiatalok-Budapest (2., 5-1) (szombat, 17:00)

Bár az MTK-nak sikerült, Bajára nem győzni járnak általában a csapatok, Ágfalviék évek óta stabilan őrzik a bácskai várat, magas posztokon most is tarthatják azt, a győzelem kulcsa ebben rejtőzhet számukra. A TF ugyanis robogni fog 40 percig, csak egy rosszabb dobóteljesítmény és egy jobb hazai lepattanózás foghatja meg őket, amire van reális esély, de nem a Győrben mutatott teljesítményükkel. Odahaza biztosan összekapják magukat a legutóbb betliző kulcsjátékosok, így parázs kis csatára van kilátás, tippelni nehéz, a jobb formájuk miatt viszont inkább az élmezőnyben tanyázó fővárosiakra tenném a voksomat.

Alba Fehérvár-DKKA (12., 1-5) – Vasas Akadémia (3., 4-2) (vasárnap, 17:00)

Egyre magabiztosabb játékot mutat a Vasas együttese, négy kör óta megállíthatatlanok Faragóék, és nem valószínű, hogy Fehérváron fognak lassítani. Ha nagy arányú győzelem nem is lesz belőle, hozni fogja a kötelezőt a vendég gárda, gyakorlatilag 12 emberes a keretük egy ilyen fiatal csapat ellen, mint a Fehérvár, a pad vége is bátran pályára küldhető egy U23-as gárdával szemben. Elsülhet ugyan a hazai gólvágók (Filipovics, Brbaklic, Markovic) keze, de ez csak pár negyedig lehet elegendő a meccsben maradáshoz, a papírforma végül érvényesülni fog és győzelemmel távozhat Fejér megyéből a Vasas.
 

Fotó: facebook.com/tehetsegesfiatalokbp

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus