Vasas-Honvéd döntő a Hepp Kupában

Nem dőlt a papírforma, a Budafok és a MEAFC csak megszorongatni tudta Piros-csoportos ellenfelét.

A Hunbasket.hu tudósítása:

MEAFC-Miskolc - Vasas Akadémia 51-61
 
Meglehetősen elfogódottan, lámpalázasan kezdtek a csapatok: a nyitó negyed közepén 4-3-as miskolci vezetést mutatott az eredményjelző. A szakasz második felében a vezetést és az irányítást is átvéve 12-7-re elhúzott a Vasas, ám a szakasz miskolci triplával és kétpontos fővárosi vezetéssel zárult. A második etapban is a küzdelem dominált: a piros csoportos együttes tartotta szűk előnyét, amelyet a félidő hajrájában 6 egységnyire növelt, s ez - tekintettel az alacsony pontszámra - nagynak tűnt. A félidő vége azonban a leginkább a mezőny legeredményesebb játékosa, Kozák Márton (15 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda), valamint Pintér Dávid (9/9 pont) találataira támaszkodó MEAFC csapatáé volt. A zöld csoportos gárda egy 7-0-s rohammal fordított és minimális, 1 pontos előnnyel fordult a második félidőre.
 
Ennek elején mondhatni lendületben maradt a "borsodi brigád", amely az első félidő végén bemutatott 7-0-s futását egy 6-0-lal "fejelte meg" a második félidő elején, és 7 ponttal megugrott. Ezt követően azonban rendezte sorait a Vasas, amely a negyed végére ledolgozta hátrányát: hamisítatlan, 40-40-es tenisz állásról kezdődhetett a záró etap. Ennek elején váltva estek a kosarak, a szívósan küzdő MEAFC a szakasz közepéig tartotta a lépést a Farkas Attila (12/6 pont, 3 eladott labda)-Medve Máté (10/9 pont 5-5 lepattanó és gólpassz) kettős vezette fővárosi gárdával. A pasaréti együttes a 34. és a 38. perc között bemutatott 13-2-es rohamával végül, ha nehezen is, de érvényesítette a papírformát, s ebben jelentős szerepe volt annak, hogy a Vasas 43-30-ra nyerte a lepattanócsatát.
 
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?huna_cup_798
 
Budafok - Budapesti Honvéd SE 67-90
 
Nagyon idegesen kezdett az NB II-es gárda, és bár az NB I B piros csoportjának listavezetője sem sziporkázott, mégis 8-1-re elhúzott a 7. percben. Három büntetővel "araszolt" előre a Budafok, majd a 8. percben az első mezőnykosara is megszületett, amely egy tripla volt. A Honvéd ugyanakkor "leblokkolt", s a Budafok egy 10-2-vel a negyed hajrájában fordított. A szakasz két sikeres Honvéd-büntetővel és az NB I B éllovasának minimális vezetésével ért véget. A második etapot 7-2-vel kezdte a Honvéd. Az elsősorban Kevin Swanson (16 pont, 9 lepattanó) és Piukovits Bálint (10/9 pont - 11 mezőnykísérlet) kosaraira alapozó Budafok azonban ezúttal sem tört meg, hanem egy 7-0-lal fordított, sőt a félidő hajrájában már 4 pontos előnye is volt, és egyetlen ponttal a szünetben is jobban állt a piros csoport listavezetőjénél.
 
A harmadik negyedben aztán érvényre juttatta az osztálykülönbséget a Honvéd, ebben 10 percben Simon Kristóf (18/3 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Wirth Ádám (15/15 pont), Markovic Luka (15/3 pont, 4 lepattanó) és Stefan Mijovics (12 pont - 13 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó) több pontot dobott (32), mint az egész első félidőben. E szakaszt 19 ponttal megnyerve eldöntötte a találkozót a Honvéd. A záró szakasz nagy dobópárbajt hozott - a Honvédnak egyetlen igazán jó negyed is elég volt a magabiztos győzelemhez. 
 
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?huna_cup_799
 
 

Kép, slide: Girgász Péter/Hunbasket.hu

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus