Draft és FA-piac előtt 3. – Orlando Magic és Oklahoma City Thunder

A Magicnél kitakaríthatják a maradék nem oda illő részeket és Jamahl Mosley-val kimaxolhatják a fiatalokat, a Thundernél pedig folytatódhat a Presti-mágia, de talán már célirányosabban. 

A nagydöntő árnyékában a többi 28 csapat már gőzerővel készül a draftra, az FA-piacra és a cserepiacra, röviden és tömören áttekintjük, hogyan állnak, mik a lehetőségeik. Ezúttal a Magic és a Thunder jelenlegi nyári opcióira vetünk egy pillantást.

A sorozat korábbi részei:

Detroit Pistons és Houston Rockets

Cleveland Cavaliers és Toronto Raptors

 

Orlando Magic

Szűk egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a Magic beleragad a tisztes középszerbe és szépen lassan el lehet gondolkodni a rebuilden, ám két sérülés (Jonathan Isaac a buborékban és Markelle Fultz az új évadban) felgyorsította az eseményeket. Hamar eldőlt, hogy a playoffról lemondhatnak, Jeff Weltmanék pedig robbantották a keretet, pár nap leforgása alatt három kezdőjátékost (Nikola Vucsevics, Aaron Gordon és  Evan Fournier) postáztak el, és teljesen bedobták a gyeplőt a deadline után. A lottery egyrészt csalódást hozott, hiszen a titkon remélt 1/1-ből végül az 5. pick lett, másrészt viszont örömet is, hiszen a Bulls Top4 védett pickje 8. helyen landolt és már jött is Floridába. 

Egy kulcsposztot már betöltöttek, a Dallasban Luka Doncic gyors NBA-beilleszkedésében állítólag nagy szerepet játszó Jamahl Mosley megkapta a vezetőedzői pozíciót. Megnyugtató döntés született, Mosley egy ambíciózus, játékosbarát edző, egyúttal remek kommunikátor, szót érthet a fiatalokkal, de a „politikusi vénája” miatt a menedzsmenttel is össze tud csiszolódni. 

A gárda sok tehetséges, fiatal játékossal rendelkezik, hiszen egészségesen Isaac ligaelit védő, sérülése előtt Fultz kezdett megbízható irányítóvá válni, az érkező Wendell Carter Jr. simán lehet egy 20-10-es játékos a palánkok környékén, Cole Anthony gurított pár emlékezetes meccset a szezon végén, mellettük pedig Chuma Okeke, Mohamed Bamba és RJ Hampton is kaphat még lehetőséget a kiteljesedésre. 

Két játékos nem illik a képbe, és várhatóan az ő elmozgatásuk lesz a nyár egyik fő feladata. Gary Harris 20.5 milliós lejáró szerződése, illetve Terrence Ross kétéves (12.5 és 11.5 milliót érő) kontraktusa is érdekes lehet más csapatoknak, bár mindkettő „csillagozott”: Harris a játéka bajnokesélyes csapatoknak érheti meg, de ennyi pénzért túl sérülékeny, míg Terrence Ross igazi second unit leader jó áron, neki viszont a tripláin kellene javítania. 

Az ötödik helyen a rangsorok Jonathan Kumingát hozzák, a G-Ligás Ignite kiscsatár-erőcsatára egy egyszemélyes hadsereg, bár ehhez még a dobásain igencsak javítani kellene, cserébe viszont hátul egészen extra dolgokra képes már most – ez a csomag ismerős Orlandóban, gondoljunk csak Gordonra vagy Isaac-re. Sok munkával kihozható belőle akár egy Kawhi Leonard is, de legalább egy Pascal Siakam. A nyolcadik helyen hátvédet (James Bouknight, Moses Moody, a combine-on a világból kiugró Keon Johnson vagy a Donovan Mitchell-hasonmás Davion Mitchell) szerezhetnek, akivel pótolni tudják Harrist vagy Rosst, érdemes megtartaniuk ezt a picket is. 

A Magic jelenleg majdnem 94 milliós garantált bértömeggel rendelkezik: Gary Harris (20.5 millió), Jonathan Isaac (17.4 millió), Markelle Fultz (16.5 millió) és Terrence Ross (12.5 millió) viszi el a javát. Mo Bamba és Wendell Carter Jr. is 7-7.5 millió keresnek, Cole Anthony, a veterán Michael Carter-Williams, Chuma Okeke és RJ Hampton már 3.5 millió alatt visznek haza. Ehhez jön még a két elsőkörös pick 11.6 milliós cap holdja, vagyis elég kevés mozgástér van a sapka alatt, bár hozzá kell tenni, hogy van még egy 17 milliós trade exceptionjük is, amivel be tudnak fogadni szerződést. 

Dwayne Bacon augusztus 9-én „élesedő” nem garantált minimum szerződése nem sokat a latban, illetve Ignas Brazdeikis 1.9 milliós RFA cap holdjától gyorsan szabadulnak majd. Valószínűleg gond nélkül sapka fölé mennek majd, onnantól kezdve pedig igazolhatnak mid-level (9.5 millió) és bi-annual (3.7 millió) kivételekkel is. 

Érdekes Bamba és Carter Jr. helyzete, mivel mindketten jogosulttá váltak a rookie scale hosszabbításra, és a Magic előszeretettel él is ezzel a lehetőséggel, nemrég Isaac és Fultz esetében is meghúzták ezt. Kettejük közül Carter Jr. esélyesebb erre, őt nagyon dicsérte a menedzsment korábban és meg is érne ennyit, Bamba viszont eddig túl keveset mutatott a hosszabbításhoz, neki gyakorlatilag most jön a contract year.

 

Oklahoma City Thunder

A Thunder tavaly ősszel megkezdte a totális rebuildet, Chris Paulért és Dennis Schröderért érkezett többek között Ricky Rubio, Kelly Oubre Jr. és Danny Green, akiket tovább is postáztak, a Green-cserében érkező Al Horfordot kiültették, majd pár nappal ezelőtt őt is elcserélték Bostonba Kemba Walkerért. A cserék jellemző mondata a „Thunder emellett kapott egy elsőköröst és második körös pickeket”, így a következő hat évben 18 elsőkörössel rendelkeznek, ebből hárommal a 2021-es drafton: övék a 6., 16. és 18. pick is, illetve a második körben a 35., 36. és 55. választás joga. Ehhez tegyük hozzá, hogy ha a Rockets a lottery-n kicsúszott volna a Top4-ből, akkor lenne még egy Top10-es pickjük a 18. helyett.

Ez végül nem jött össze, de így is irigylésre méltó a Thunder helyzete, Sam Presti előtt a lehetőségek végtelen tárháza nyílik meg, az már az elmúlt bő fél évben is látható volt, hogy a GM-ek szívesen üzletelnek vele, így kisebb tűzijáték minden bizonnyal várható Oklahomában akár a draft napján, akár előtte, akár utána. Ennyi választási jogot nyilvánvalóan nem fognak egyedül elhasználni még akkor sem, ha ez a draft kifejezetten mélynek ígérkezik és jelenleg mindössze hét játékos van szerződés alatt. 

Az OKC jelenleg 55 millió dolláron áll, ebből Walker pénze messze a legtöbb (36 millió), Shai Gilgeous-Alexander, Alekszej Pokhusevszki, Darius Bazley, Ty Jerome, Theo Maledon és Luguentz Dort még első NBA-szerződését tölti. A hét garantált szerződés mellett van négy nem garantált is – három játékos (Gabriel Deck, Kenrich Williams és Isaiah Roby) számíthat a véglegesítésre, ami további 6.5 milliót jelent összesen. Emellett a három elsőkörös pick nagyságrendileg 12 milliós cap holdot jelent. 

Korlátozott szabadügynök lesz Tony Bradley és Szvatoszlav Mikhailiuk, de velük nem nagyon számolnak hosszú távon, így a Thundernek bőven 30 millió feletti sapka alatti helye lehet, amivel újabb nagy szerződést tudnak befogadni, vagy több kisebbet (itt Kevin Love szerződése lehet érdekes). Ráadásul van egy 27.5 milliós, egy 12.8 milliós, egy 10.1 milliós és egy 9.6 milliós trade exceptionjük is, ezekkel gyakorlatilag bárkit és bármit be tudnak fogadni akkor is, ha sapka alatti helyük elfogy. 

Jó kérdés, hogy mit akarnak kezdeni Kemba Walker szerződésével. Vagy megpróbálják elpasszolni olyan csapatnak, ahol szükség lehet rá (a Knicks a legvalószínűbb opció, bár ott nem Walker az elsőszámú jelölt), vagy ha nincs rá kereslet, akkor ugyanúgy menedzselhetik, mint anno Chris Pault, és később cserélik el – addig is mutathat pár dolgot Gilgeous-Alexandernek…

Ha már SGA, vele kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy rookie scale hosszabbításra jogosult, amire egészen biztosan lesz keret és a fiatal hátvéd is hajlik arra, hogy hosszú távú szerződést kapjon – egyrészt jól érzi magát a Thundernél, másrészt Sam Presti nem alszik, ha nem ír alá, ki tudja, egy évvel később hol fog játszani és ott milyen lehetőségei lesznek. 5 év/167 millió lehet nála a maximum, annyit Prestitől nem biztos, hogy megkap, de valószínűleg meg tudnak majd egyezni, mert a sérüléséig SGA bőven All-Star szinten kosarazott.

A drafton várhatóan jó képességű dobóhátvédek közül fognak tudni válogatni, esetleg a Draymond Green-szerű Scottie Barnest is elvihetik, akiből idővel a csapat glue guy-a is lehet, de szinte megjósolhatatlan, hogy kit húznak, vagy hogy egyáltalán hol lesz már a 6. pick a draft napján. A 16. és 18. pickre a fentiek hatványozottan igazak, igazából bármelyik posztra nyugodtan draftolhatnak, de ha nem akarnak, akkor elpasszolhatják a jogokat, míg a második kör elején európai tehetségekre csaphatnak le és hagyhatják őket fejlődni a tengeren innen. 

Összefoglalva ebben az offszezonban is a Thunder lesz az a csapat, akik mindenben benne lehetnek, de valószínűleg most már Presti elkezd cizelláltabban sáfárkodni a meglévő értékekkel. Eddig az értékek felhalmozása volt a cél, amit kimaxoltak, most a meglévőket lehet összepakolni akár egy magasabb pickért, akár egy-egy fontos láncszemért, ne adj Isten egy elvágyódó, de még használható sztárért. Ha ezek most nem jönnek össze a többiek miatt, akkor előkerülhetnek a B-tervek: nagy szerződések és újabb pickek befogadása, az eredményesség feladása és a fiatalok tuningolása még egy évig. Utóbbiban van ráció, mivel a 2022-es elsőkörösüket csak akkor viheti el az Atlanta Hawks, ha bejutnak a playoffba. Ha nagyon hátul végeznek, 2022-ben megint esélyük nyílhat egy Top3-as saját pickre, megspékelve a Clippers és a Suns elsőköröseivel. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus