Peja, a példakép
Előbb vagy utóbb, de jó esetben eljutsz oda kiskorodban, hogy sportágat választasz. Foci? Kipróbáltad, nem jött be. Tenisz? Milliomosnak kell ahhoz lenned, hogy ne csak a suliban és a nyári táborokban szedhesd a labdát óránként 55 percig, hanem ténylegesen fejlődhess. Marad a kosárlabda.
Hogy miért pont ez? Mert a sportban igen minimálisan jártas édesanyád is tudja, ki az a Michael Jordan és ez imponál neked. Úgy beszélnek róla, mint bármelyik görög hősről, csak ő még él és évről-évre újra csodát tesz. Aztán szintén rokonaidon keresztül hozzájutsz pár újságcikkhez, könyvhöz és látsz 1-2 meccset. Egyre biztosabb vagy benne, olyan akarsz lenni, mint ő. Elkezdesz játszani és élvezed. Próbálod utánozni a mozdulatait, természetesen nem megy. Csodálod, de egy idő után már nem tudod magadat a helyébe képzelni. Mások magasabbak, gyorsabbak, erősebbek. Csalódott vagy, kétségek merülnek fel benned: tényleg ezt akarod csinálni?
De jön valaki, aki hasonlít rád. Európai, nem is született olyan messze tőled és látszólag nem csinál olyan dolgot, amit te ne tudnál. Csak dob, méghozzá elég jól. Lemész edzeni és azt gondolod, ihletett napjaidon meg tudod azt csinálni, amit ő. Aztán persze idővel rájössz, hogy még a tripladobáshoz sem elég a vajkéz, kondíció és láb legalább annyira szükséges hozzá, de ez akkor nem érdekel. Az internet és a sport televíziók segítségével egyre könnyebben követed, egyre több mindent tudsz meg a múltjáról is.
Csapatot, játékosokat utálsz meg miatta. Nem azért, mert aranysárga-lilák vagy mert sokat nyernek és nyertek korábban is, a győzelem 16 évesen még az egyik legvonzóbb dolog. Hanem azért, mert a szemed láttára veretik meg kedvenced együttesét a liga szerelemgyerekével és a bírókkal közösen. Nem biztos, hogy tudod, de érzed, ilyen lehetőség nem sok lesz.
Végignézed, ahogy második lesz a pontlistán, de a klub, amit megszerettél, már közel sem az, ami volt korábban, egyre kevesebb esélyük van a bajnoki címre. Emberedet elcserélik, egy világ dől össze benned, hiszen akiért elkezdted nézni ezt a sportot, az most másik színekben fog játszani. Eldöntöd, követed tovább. Látod, ahogy már pályafutása csúcsán túl van, de máig fennálló NBA rekordot állít fel. Büszke vagy rá, hiszen sérülések ide, kor oda, ő még mindig a régi, akit sok-sok évvel korábban választottál magadnak, és akit nem hagytál el csak azért, mert elcserélték.
Örülsz, mert vannak még ihletett napjai, de nem bízol már abban, hogy amit korábban elvettek tőle, azt a sors visszaadja. Aztán szabadlistára kerül és másik európai kedvenced mellé igazol. A gárda nem a rájátszásban mutatott nagy formajavulásáról híres, úgyhogy még mindig nem hiszel. A PO-ban azonban 6/6-os triplamutatóval döf tőrt annak a klubnak a szívébe, amelyik a ligával karöltve megakadályozta, hogy legjobb éveiben bajnok lehessen. Minden előzetes várakozás ellenére ez most sikerül neki és te elégedett vagy, mert révbe ért.
Mégis, amikor bejelentik a visszavonulását, valami megszakad benned. Tudod, hogy ideje abbahagynia, de megkönnyezed, mert soha többet nem látod azt, aki az első, igazi kedvenced volt. Egy kor lezárul. A sportágat továbbra is szereted, mégis van benned egy kis üresség, mert nincs már meg az a bizonyos no.1, aki miatt végleg úgy döntöttél, te a labdát inkább dobni, nem rúgni akarod.
Peja Sztojakovics! Neked köszönöm, hogy a kosárlabdát választottam!