Playoff-percek: változtatott Lue, de mit tehet még?

Változtatott a LAC, de a végeredmény ugyanaz

Tyronn Lue ezúttal Zubaccal kezdett, Cousins is megint kapott szerepet, a magasemberes felállás tűrhetően működött, csak Cousins azért védekezésben nem az igazi, Zubac pedig 14 perc alatt 4 faultot szedett össze, az rengeteg. Donovan Mitchell kettő-kettőivel, egyéni villanásaival ezúttal az első félidőben nem tudtak mit kezdeni, majdnem 30 pontot dobott, erre az extrára pedig szépen épített is a Jazz. 

A harmadik negyedben álltak át egy agresszívebb zónaszerű védekezésre, Mitchellt próbálták rászorítani arra, hogy folyamatosan passzoljon, ez pedig elkezdett működni, mert a Utah sztárjának eltűntek a dobásai és sokszor nem is ő bontott – nem állt le a Jazz támadójátéka, de sokkal döcögősebbé vált. Előbb-utóbb viszont ehhez is alkalmazkodott a Jazz, Clarkson szokásos egy-egyek, kettő-kettők utáni gyors tripláival megborította ezt a zónát, illetve a többiek is kezdtek ráérezni, hogy nagyobb helyük van – a LAC ugyan kivette Mitchell kezéből a labdát, de ezzel azt érték el, hogy a többiek pörögtek fel. 

Támadásban a régi lemez szólt: Leonard és George próbált bontani, a többiek pedig várták a triplalehetőségeket. Amik jöttek is, Jackson 4/8, Batum 2/3 triplát szórt be, de őket sem lehet maradéktalanul dicsérni – amikor a negyedik negyed elején a Jazz támadásait sikerült megállítani, a túloldalon ők is rontottak teljesen üres helyzeteket, emiatt nem sikerült még hamarabb megfordítani az állást. Akiknek viszont nagyon el kell gondolkodniuk, az Marcus Morris és Patrick Beverley. Morris az első meccs után a másodikon is a téglákat hajigálta, többször mintha megijedt volna Gobert-től, pedig annyira azért nem ért ki rá a center, Beverley pedig hiába végzett jó munkát hátul, szintén a negyedik negyed egy fontos szakaszában vállalt (és rontott) el olyan dobásokat, amiket nem neki kellene. 

 

A fáradtság látszódott a sztárokon

Amikor a végjátékban Kawhi Leonard közeli kísérlete majdhogynem alulról alig érte el a gyűrűt, ott azért érződött, hogy fáradt, a negyedik negyedben akadt ugyan két extra villanása hátul és egy gyűrűtől-gyűrűig zsákolása, de nem volt igazán jó, Paul George pedig 44 percet volt a parketten, ez már nem egészséges – mondjuk nála érdekes, hogy inkább a végefelé találta meg a dobásait. Persze tetszettek volna nem hétmeccses párharcba bonyolódni az első körben…

 

Mit tehet Tyronn Lue?

Az már a második meccsen bizonyosodott be, hogy a kis változtatások összességében kevesek, mert Gobert védekezésben és támadásban is megoldja a feladatait, Mitchellt pedig képtelenek lefogni 48 percen keresztül – vagy a második, vagy az első félidőben kiszakadt nála a zsák. Abban bízhatnak, hogy a csapdázás működhet, de itt is vannak még hibák, és ha elcsúszik egy picit is a védekezés, abból olyan csúnya dolgok jönnek ki, mint Joe Ingles ajtó-ablak hármasa a végjátékban vagy Gobert faultos zsákolása – kevés az idő a hibák javítására, de talán megoldható. Azzal nem nagyon tudnak mit kezdeni, hogy Bogdanovic, Clarkson és most már Ingles is rojtosra lövi a hálót, őket fárasztani lehet – a következő meccsen kiderül, hogy mennyit vett ki belőlük ez a két összecsapás, mert Clarkson támadásban, Bogdanovic és Ingles elöl-hátul nagyon komoly melót tett bele a győzelmekbe. 

Lue az első két meccsen tehát sok mindent próbálgatott, ebből a csapdázás működött, és egyébként most a magasemberes felállás sem volt rossz, de ott Zubacnál túl sok fault csúszott be. Ha esetleg Ibaka visszatérhet a két hazai meccsen, akkor ugyanezzel a taktikával, csak minőségibb játékkal itt is fordíthat a LAC a dolgok menetén - vannak, amik működnek a Jazz játéka ellen, ezeket kellene tudatosabban alkalmazni, és megakadályozni az ellenfél nagy rohanásait. Rajon Rondo teljesen kikerült a rotációból, érdekes kérdés, hogy látjuk-e még a szériában, illetve Terance Mann is mindössze egy percet kapott, pedig ha a LAC feltolná a védekezését, ő használhatónak tűnne (őt kissé érthetetlenül az első meccs második félidejében sem használta Lue). 

Ha a védekezést tudnák javítani, akkor támadásban akár még ez az átlagos játék is elég lehetne, mert mindkétszer 110 pont körül zártak, az azért összességében nem rossz – üres hármasokat kell elemelniük, ahogy mondani szokás, „ennél zöldebb már nem lesz a közlekedési lámpa”, ennél jobb dobóhelyzeteik nem lehetnek, be kell őket dobálni. A playoff nem sprint, hanem maraton, tovább kell fokozniuk a nyomást, egyre fizikálisabbá tenni a párharcot támadásban is – fárasztaniuk kell a védelmet, faultokat kell kiharcolniuk, le kell ültetniük a Jazz kezdőit, és akkor jó helyzetbe kerülnek.

 

Joe Ingles (és Jordan Clarkson) csuklója bedurvult, de messze még a vége

Az első meccs után is említettük, hogy Inglesnek el kell kezdenie a gyűrűre nézni, és az ausztrál veterán így is tett, 19 pontot szórt 7/10-es mezőnnyel, 4/7 triplával, emellett 4 gólpasszt is kiosztott. A védekezése most is rendben volt, innentől kezdve tökéletesen helyettesítette Conley-t. Clarkson dobószázaléka az első meccsen nem volt az igazi, most viszont sokkal pontosabban célzott, bár hozzá kell tenni, hogy ő védekezésben nagyon nem villogott ma. 

A 2-0 nagyon jól mutat, és a két játékos is extrát hoz, a nagy kérdés, hogy mennyire fáradnak el ebben – Clarksonnál már lehet kicsit érezni, hogy védekezésben nem harap (persze sose volt jó védő). A Jazz számára intő jel lehet, hogy Clarksonon kívül másik csere nem szerzett pontot, Favors teljesen eltűnt a radarról védekezésben is, Niang pedig mindent kihagyott. Itt kezd érződni, hogy a sokkal mélyebb Clippers azért szépen óvatosan kezdi leszívni pár játékos energiáját, lebontani a játékát, ha ez folytatódik, akkor kelleni fog Mike Conley, mert hat emberrel nehéz lesz párharcot nyerni. Pláne, hogy ma a végén Donovan Mitchell is összeszedett egy kisebb húzódást a jobb lábán, és ugyan meccsben maradt, de látszott, hogy nem százas, nagyon dühösnek is tűnt a sérülés miatt, ami nála nem jó jel. 

A Jazz alapvetően jó helyzetben van, hiszen megvédték a pályaelőnyt, lekerült róluk a nyomás, a következő két meccsen ők lesznek a vadászok – ha egy meccset el tudnak csenni, akkor egészen kiváló helyzetbe kerülnek. A kérdés, hogy menet közben nem fogynak-e tovább. Bogdanovic eddig kiválóan használja a testét védekezésben Leonardék ellen (a negyedik negyedben Kawhit 2 ponton, 1/4-es mezőnyön tartotta két eladott labdával), O’Neale is extra ugyanebben a műfajban, de ez a rengeteg kontakt azért őket is fárasztani fogja, és egyelőre nem látszanak helyettesek. 

 

Donovan Mitchell Karl Malone nyomdokain

A Jazz hátvédje két egymást követő playoff-meccsen ért el legalább 35 pontot, erre a Utahban utoljára bizonyos Karl Malone volt képes. Nem mostanában, 1988-ban. 3 perc 14 másodperc alatt jutott el 10 pontig, erre 25 éve nem volt képes senki a Jazznél. A csapat által bedobott 20 tripla ráadásul csapatrekord-beállítás – finoman fogalmazva is élesek voltak a hazai játékosok…

 

(Nem is olyan) csendes őrségváltás az NBA-ben?

A StatMuse hívta fel a figyelmet arra, hogy a playoffban Donovan Mitchell 33 pontot átlagol 48%-os mezőnnyel, 42%-os triplával, 88%-os büntetőzéssel. Devin Booker 27 pontot szór 50 százalékos mezőnnyel, 41%-os triplával, 91%-os büntetőzéssel. Trae Young 29 pontot és 9 gólpasszt szállít. 

Mindhármójuk csapata vagy vezet a második körös párharcban, vagy egálra áll. Ehhez vegyük hozzá, hogy Luka Doncic, Jayson Tatum és Ja Morant is parádésan játszott az első körben a kiesésük ellenére. Mindannyian 24 évesek, vagy annál is fiatalabbak... 

 

A Nets-rotáció azért elég szegényes, a fáradtság faktor lehet

James Harden és Jeff Green helyét nem nagyon lehet betölteni, Mike James és Bruce Brown ugyan igyekszik, de ők amúgy is ott lennének a brooklyni rotációban, így pedig elég brutális percszámokról beszélünk. A Netsnél Kyrie Irving 41,3, Kevin Durant 38,7, Joe Harris 33,7, Blake Griffin pedig 30 percet átlagol eddig úgy, hogy a három meccsből egyszer egy félidő alatt kiütötték ellenfelüket, illetve még nem volt hosszabbításos találkozó - ma hajnalban Irving 45, Durant 43, Harris és Brown 37-38 percet játszott, ezek azért nem egészséges adatot. A nyolcfős rotáció gyakorlatilag 5+3-ra szűkült, Claxton akkor kerül fel, amikor Griffin kifújja magát, James nagyjából akkor, amikor Irving, vagy Durant nincs a parketten, Shamet pedig akkor, amikor valamit variálni kell, valaki elfáradt - most mondjuk pont nagy szükség lett volna rá Harris 1/11-es meccse miatt, de Shamet is 1/4-et dobott, nem voltak vele igazán előrébb.

Tegyük hozzá, hogy persze ez már a playoff, a túloldalon Giannis 43, Middleton 44, Jrue Holiday pedig 46 percet töltött parketten, az sem egészséges, de itt azért fiatalabb játékosokól van szó, mint a komoly kórlappal bíró Durant-Irving páros esetében, hogy Griffint ne is vegyük ide...

 

Giannist kisegítették a végén

A Bucks görög szupersztárja összességében nem játszott rosszul, de nagyon sokat vállalt, melyek között elég sok rossz dobása is akadt, a végén pedig az egylabdás végjátéknál gyakorlatilag láthatatlanná vált. Utoljára hét perccel a meccs vége előtt dobott kosarat (egy középtávolit), ezt követően három mezőnykísérlete volt, melyből kettőt blokkolt Blake Griffin, egy pedig a triplavonalon túlról érkezett - gólpasszt nem osztott ki, igazából a védekezésével tudott csak segíteni. Viszont az előző évek rájátszásaival ellentétben most érkezett a segítség Khris Middletontól, aki két vállalhatatlanul szörnyű meccs után ezúttal nyolcat dobott a Bucks utolsó tíz pontjából, sorra süllyesztette el a nagy dobásokat, majd bár a végén ő is hibázott egyet, de a jó védekezés, majd Jrue Holiday remek helyzet felismerése behúzta nekik a győzelmet. 

Hogy Giannis ennyire hatástalan volt támadásban a legfontosabb időszakban, az nem túl biztató a folytatásra nézve, viszont most működött az a Middleton-játék, amit elég sokszor gyakoroltak az alapszakaszban - erre óriási szükségük lesz a továbbiakban is.

 

Valamire rátalált a Bucks, de bosszankodhat a Nets

Taktikailag is igazított egy-két dolgon Mike Budenholzer erre az estére, a 19 kiharcolt büntető például sokkal jobban mutat az eddigieknél, viszont így is nagyon idegesen, a tét által kissé elnyomva kosárlabdáztak a hazaiak a támadóoldalon. Szerencséjükre a Brooklyn érthetetlenül gyenge napot fogott ki, gyakorlatilag ha Joe Harris a négy-öt teljesen üres hármasából csak egyet bedob, akkor 3-0 és vége a párharcnak, ugyanígy a szoros végjátékban Kevin Durant foghatatlansága kis híján ezzel együtt is lezárta a szériát, de azt végül megúszta a Milwaukee.

A lényeg az most az ő szempontjukból, hogy Harris üres dobásai ellenére sokkal-sokkal fegyelmezettebben és fizikálisabban védekeztek, faultjuk így sem volt sok, de jóval nehezebb volt ellenük labdázni a periméteren, a Nets nem igazán tudott alkotni, Duranttel ugyan nem lehet mit kezdeni, de őt leszámítva extra nagyot kapartak, remekül védték a gyűrűt és jó ütemben jöttek a besegítések - a legutóbb hiányolt fegyelem és koncentráció most megérkezett. Ezen felül az a nagyon fontos, hogy sikerült nyerni, legközelebb már azért fognak pályára lépni, hogy kiegyenlítsenek, más lesz a mentalitás egy győzelem után, ez pedig borzasztóan kellett nekik, mert az előző találkozó érezhetően megtépázta az önbizalmukat.

A Netsnél a védekezés összességében most is egyben volt, hogy Middleton így megszórta őket, az benne volt a pakliban, Giannis elé megint jól húzták fel a falat, rengeteg kinti dobásra késztették, a Milwaukee tripláit sorozatban harmadszor tudták limitálni, úgyhogy abszolút várakozáson felüliek ebben, ráadásul most lepattanózásban is felvették a kesztyűt. Ők azért lehetnek dühösek, mert egy dobásra voltak a 3-0-tól és a Bucks kivégzésétől, ehelyett most 2-1, Giannisék lendületbe jöhetnek és azért ez a periméter-védekezés legközelebb is óriási energiákat követel majd meg a Brooklyn playmakereitől, akik egyre jobban fáradhatnak, ahogy arról írtunk is feljebb.

A következő mérkőzés döntő lesz, ha a Nets ugyanígy tud pörögni hátul, csak közben elöl egy átlagos dobóformát mutat, akkor 3-1-gyel utazhat haza, ha kicsit megborítja a tervet a fáradtság, ismét nehezen boldogulnak majd Holidayék piócaságával, vagy éppen Lopezzel a gyűrű alatt, esetleg ismét elbuknak egy egylabdás derbit, akkor viszont bármi elképzelhető a folytatásban azok után, hogy 2-0-nál minden szép és jó volt számukra.