30 pontos hátrányból állt fel, de nem bírt a Phillyvel a Cleveland

Simmons és James is szenzációs volt - Jimmy Butler visszatért - nyert a Toronto, a Boston és a New Orleans is. 

Hiába LeBron James 44 pontos tripla-duplája, a Cleveland mégis elveszítette a kulcsmeccset Philadelphiában az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában - a Sixersnél Ben Simmons is tripla-duplázott, csapata pedig ezzel fellépett a keleti harmadik helyre. Nyugaton Jimmy Butler visszatérése meghozta a sikert a Minnesota számára, behúzta a kötelezőt a New Orleans, míg Keleten megégett a Washington és a Miami, nyert viszont a Toronto és a Boston. 

Visszajátszás: minek a Phillynek LeBron, ha van már belőle egy "saját"?

Detroit Pistons - Dallas Mavericks 113-106 - hosszabbítás után

Johnathan Motley bizonyított. Mindössze kilencedik NBA-mérkőzését játszotta a Dallas magasembere, de szenzációs teljesítményt nyújtott, amellett, hogy nem hagyta megőrülni Andre Drummondot, a túloldalon ő volt csapata legjobbja: végül 26 ponttal (11/19 mezőnyből) és 12 lepattanóval zárt, mindkettő karriercsúcsnak számít. A rendes játékidő végén egy clutch kosárral is jelentkezett, mert az ő triplája küldte hosszabbításra a feleket, aztán a túlórában már ő sem tudott segíteni, ott jobb volt a Detroit - Motley mellett még Finney-Smith dupla-duplája (15 pont, 3/6 tripla, 10 lepattanó, 4 gólpassz) is kiemelendő, Nowitzki, Barea és Matthews nélkül sem vallott szégyent a társaság. 

Reggie Jackson döntött. Stan Van Gundy szerint egyik csapat sem szakadt meg a győzelemért egészen a hajráig, főleg a hosszabbításban érezte azt övéin, hogy most már mindenképpen nyerni akarnak és külön kiemelte Reggie Jackson játékát. A közel negyven kihagyott meccs után nemrég visszatért irányító végül 24 ponttal és 7 gólpasszal állt csapata élére, Van Gundy pedig azt mondta, hogy mérges volt, amikor nem Jackson alkotott a kettő-kettőből, hanem más játékot hívtak - a karmester volt a Detroit motorja, bár körülötte Drummond (19 pont, 16 lepattanó, 5 gólpassz, 2 blokk) és a Tolliver-Galloway páros (8/13 tripla) is tette a dolgát. Jackson a negyedik negyedben és a hosszabbításban azért már jobban a kezébe vette a dolgokat, ekkor egymaga 12 pontot szerzett és bár a rendes játékidő végén nem tudta eldönteni a meccset a Pistons, a hosszabbításban az irányító kosaraival futott egy 7-0-t az együttes és erre már nem érkezett válasz a Dallas részéről. 

A Pistons legjobb dobói: Jackson 24/3, Drummond 19, Tolliver 16/12
A Mavericks legjobb dobói: Motley 26/3, Barnes 17/6, Finney-Smith 15/9

Orlando Magic - Charlotte Hornets 100-137

Más szint. Ezúttal is jó pár "G-ligás" játékos kapott szerepet az Orlandónál, a szokásos hiányzók mellett most Vucsevics és Gordon sem lépett pályára, így pedig egy másodpercig sem volt érdemi esélyük semmire - hét perc elteltével megvolt a közte tíz, az első negyed 25-43-mal zárult a szempontjukból, majd a második játékrész elején már 24 pontos hátrányban voltak. A felek közötti különbség akkor sem csökkent, amikor a Hornets is kiürítette a kispadját, a második félidőben 45 (!) ponttal is vezetett a vendégcsapat, megsemmisítő vereséget szenvedett Frank Vogel alakulata - persze ezzel a kerettel nagyon másban nem is bízhattak, már csak azt várják, hogy túl legyenek a maradék három mérkőzésen...

Malik Monk villoghatott. A Hornets újonca azt mondta, hogy bár tudja, milyen kerettel állt fel a Magic, őt ez nem érdekli, mindig úgy lép pályára, mintha LeBron James vagy Russell Westbrook jönne szembe - most is így tett és végül 26 ponttal, valamint 8 gólpasszal zárt, mindkettő szezoncsúcs. Ráadásul csak egyetlen eladott labdát vétett, Steve Clifford vezetőedző pedig éppen ezt emelte ki, szerinte a döntéshozatalt tekintve remekelt igazán fiatal játékosa, így nem okozott változást, hogy sem Walker, sem Batum nem játszott sokat. Mert hogy nem játszott sokat a kezdő, egyedül Howard (16 pont, 17 lepattanó, 4 blokk) töltött parketten 23 percnél többet, a kispadról öten is kaptak 20-26 perc között, de ezúttal így is "osztálykülönbség" volt a javukra - 55,8%-kal dobtak mezőnyből és 54,8%-kal tripláztak, egészen más szintet képviseltek, mint az Orlando. 

A Magic legjobb dobói: Augustin 19/6, Speights 14/6, Artis 12/6, Birch 12, Purvis 12/3
A Hornets legjobb dobói: Monk 26/12, Kaminsky 21/9, Williams 18/6

Philadelphia 76ers - Cleveland Cavaliers 132-130

James majdnem megnyerte. Nagyon fáradtan mozgott az első félidőben a back-to-backet játszó Cleveland és kiütéses Philly-győzelemnek tűnt a találkozó a második negyedben, amikor kereken harminc (!) ponttal vezettek már a hazaiak - vállalhatatlanul "védekezett" a vendégcsapat és végül még annak is örülhetett, hogy csak 23 volt közte a nagyszünetben. A fordulás után azonban LeBron James átérezte, hogy ez így nem mehet tovább, a harmadik negyedben egymaga 21 pontot szerzett, a záró etapban több hármast is berámolt egymás után, a Cleveland pedig két napon belül a második hihetetlen felzárkózást vitte véghez - előző este mínusz 17-ről nyertek, most pedig mínusz harmincról jöttek fel egyetlen pontra. Két másodperccel a vége előtt James ki is egyenlíthetett volna, mert 129-132-nél faultolták tripladobás közben, de a második büntetőjét elrontotta, majd szándékosan kihagyta a harmadikat is, de ebből nem tudtak már kosarat szerezni, így hiába az elképesztő roham, végül vereséget szenvedtek. James egyébként bődületes számokkal zárt, 44 pontja (17/29 mezőnyből, 4/8 tripla) mellett 11 lepattanóval és 11 gólpasszal tripla-duplázott, a szenzációs teljesítményt csak a nyolc eladott labda és az utolsó pillanatban kihagyott büntető csúfítja el - mellette Jeff Green (33 pont, 5/6 tripla) is extrát játszott, rajtuk kívül viszont csak Kevin Love érte el a tíz pontot, a többiek érdemben nem igazán tudtak hozzászólni. 

Simmons és a Philly örülhetett. Nem csak mentora, de maga Ben Simmons is óriásit játszott ezen az estén, a Sixers újonca 27 ponttal, 15 lepattanóval és 13 gólpasszal tripla-duplázott, három eladott labdájára jutott négy szerzett is és 17 mezőnykísérletéből 12-t a helyére küldött, szenzációsan irányította csapatát. Mellette a két dobógép, JJ Redick és Marco Belinelli (együtt 51 pont, 10/23 tripla) is remek napot fogott ki, Ilyasova is nagyot játszott a padról beszállva, sőt, Markelle Fultz is hozzá tudott tenni, szépen megoszlottak a terhek a hazai alakulatnál. Az agyonnyert első félidő után azért belealudtak a meccsbe és nem rajtuk múlt, hogy nem lett ebből hosszabbítás, de végül behúzták a találkozót, sorozatban 13. győzelmüket aratták, megverték a legnagyobb riválist és felléptek a keleti harmadik helyre - még fogadják a Dallast, utaznak Atlantába és fogadják a Milwaukee-t, egyik sem tűnik megoldhatatlan feladatnak. 

A 76ers legjobb dobói: Redick 28/12, Simmons 27, Belinelli 23/18
A Cavaliers legjobb dobói: James 44/12, Green 33/15, Love 17/9

Washington Wizards - Atlanta Hawks 97-103

Mi történik Washingtonban? Hatalmas blama a fővárosiak számára, hogy nem tudták legyőzni az Atlantát hazai pályán még akkor is, ha back-to-backet játszottak és emiatt John Wall nem léphetett pályára - harcban állnak a 6-8. helyen és sorozatban negyedszer kaptak ki, nehéz ezt másképp értékelni. Scott Brooks szerint egyszerűen egyik játékosa sem akarta járatni a labdát, nem akart passzolni, inkább rossz dobásokat vállalt el mindenki egyedül, így hiába vezettek még a negyedik negyedben is hat ponttal, hiába szórt 32 egységet Bradley Beal, csak 40%-kal céloztak, ezúttal sem érték el a száz pontot és megint kikaptak. A back-to-back és Wall hiánya mellett azért nehezítő körülmény volt az is, hogy Markieff Morris nyolc perc játék után kiállíttatta magát két technikaival, de ez így nem mehet tovább, a lehető legrosszabbkor kerültek nagyon mély gödörbe - most a Bostont fogadják és bár Wall visszatérhet, az a meccs jóval nehezebbnek tűnik, mint ez...

Köszönte szépen az Atlanta. A meccs előtt összesen hat győzelmet jegyzett idegenben a Hawks, a finoman szólva sem veretesnek számító Taylor-Bembry-Prince-Collins-Dedmon ötössel kezdett, a padról pedig csak Muscala, Dorsey és Lee kapott érdemi időt, de ezzel a kerettel is nyerni tudott Washingtonban, miután szépen kihasználta a hazai csapat hibáit. Ehhez semmi extrára nem volt szükség, a Wizards elerőlködött dobásai után megtalálták a ritmust Prince-ék és türelmesen végigjátszották a figuráikat, ez pedig elégnek bizonyult - öt és fél perccel a vége előtt még hatpontos hátrányban voltak, aztán futottak egy 12-0-t, előnyt kovácsoltak a Washington rossz vállalásaiból és szépen megnyerték a meccset. Ezen talán még ők maguk is meglepődtek, így matematikailag még nem biztos, hogy ők zárják az utolsó helyen Keletet. 

A Wizards legjobb dobói: Gortat 32/3, Oubre Jr. 13/9, Porter 10/3
A Hawks legjobb dobói: Prince 23/3, Dorsey 22/12, Dedmon 12

Boston Celtics - Chicago Bulls 111-104

Váratlan extrákkal nyert a Boston. Ezúttal Jayson Tatum és Al Horford sem lépett pályára a Celticsnél, de érkeztek olyan kiváló egyéni teljesítmények, amelyekre nem feltétlenül lehetett számítani és amelyek győzelmet eredményeztek a csapat számára. Jaylen Brown 32 pontja sem szokványos, de azért "elképzelhető", a fiatal hátvéd 7/10 triplát küldött a helyére és szenzációs estét produkált, de az igazán nagy szó a kispadról érkezett: egyrészt Jabari Bird 15 pontos karriercsúcsot szórt, másrészt a frissen (szinte a repülőről leszállva ugrott be játszani Kínából) megszerzett Jonathan Gibson is hozzátett kilenc egységet, harmadrészt Greg Monroe pályafutása második tripla-dupláját (19 pont, 11 lepattanó, 10 gólpassz) jegyezte. Ezek az extrák főleg a második félidőben kezdtek el működni és bár a nagyszünetben még a Bulls vezetett, a fordulás után tíz pontot vert ellenfelére és végül megnyerte a meccset a Boston - annak ellenére, hogy Marcus Morrist két technikaival kiállították a harmadik negyedben.

Partiban volt a Bulls. Az első félidőben volt tizenegy pontos előnyben, de még a záró etapban is képes volt vezetni a Chicago, igaz, aztán az utolsó játékrész közepénél történt valami és meglépett a Boston - majdnem négy percig nem szereztek pontot a vendégek és az itt beszedett hátrányt már nem tudták ledolgozni. Fred Hoiberg így sem volt elégedetlen csapatával, szerinte a lehetőségekhez képest mindent megtettek, a végén rövidnek bizonyultak, ez van - tegyük hozzá, hogy Lauri Markkanen hiába szórt 20 pontot, megint csak 23 percet kapott és a padról 24 ponttal, 5/7 triplával beszálló Sean Kilpatrick is csak 25 percet tölthetett parketten. Magyarul Hoiberg célja ezúttal sem feltétlenül a győzelem volt...

A Celtics legjobb dobói: Brown 32/21, Monroe 19, Bird 15/3
A Bulls legjobb dobói: Kilpatrick 24/15, Markkanen 20/9, Grant 15/3

New York Knicks - Miami Heat 122-98

Mit csinált a Heat? Egy papíron kötelező győzelem helyett 24 pontos verést kapni azért eléggé más forgatókönyv, de különösebb magyarázattal nem tudtak szolgálni a vendégek a meccs után. Dwyane Wade szerint ugyan persze nem akarják vereségsorozattal zárni az alapszakaszt, de tulajdonképpen mindegy, hogy hol végeznek a 6-8. helyen, mert úgyis ők lesznek az underdogok, bárki is lesz az ellenfél a playoff első körében, úgyhogy nem ez számít, csak az, hogy pozitívan menjenek neki a rájátszásnak. Ebből viszont még nem derül ki, hogy akkor miért nem védekeztek és miért nem csináltak igazából semmit ezen a találkozón, ugyanis a Knicks az első percektől kezdve hatalmas fölényben volt, akkorában, hogy Erik Spoelstra nem is erőltette a kezdőit, látta, hogy semmi értelme - Whiteside és Richardson még 20 percet sem játszott végül, mindegy volt. A vereségsorozat elkerülése viszont nem lesz könnyű a Miami számára, mert az OKC és a Toronto elleni hazai meccsekkel zárják az alapszakaszt Dragicék, fél mérkőzéssel vezetnek a Bucks és egy egésszel a Wizards előtt, úgyhogy nem is baj, ha nem számít nekik a kiemelés...

A semmiből kerülnek elő játékosok a Knicksnél. Luke Kornetnek volt már jó meccse az idei szezonban, de ez volt az eddigi legjobb, 17 pontos karriercsúcsát 4/6 triplával szerezte, leszedett 8 lepattanót, kiosztott 4 gólpasszt és mindezt 22 perc alatt tette, borzasztóan hatékony volt a vendégek magasembere. Még nála is nagyobbat szólt azonban az újonc Damyean Dotson, aki szintén a cseresorból érkezett és kereken 30 ponttal döntött karriercsúcsot, ráadásul még 11 lepattanót is leszedett mellette - rájuk építve 18 hármast bombáztak be a hazaiak (szezoncsúcs) és 33 gólpasszt osztottak ki a 45 mezőnykosarukhoz, látványos játékkal szórakoztatták az MSG közönségét. Most még fogadják a Milwaukee-t, majd oda-vissza játszanak a Clevelanddel, ezzel zárják az alapszakaszt. 

A Knicks legjobb dobói: Dotson 30/12, Kornet 17/12, Burke 17/3
A Heat legjobb dobói: Dragic 15/3, Whiteside 14, J. Johnson 12/3

Toronto Raptors - Indiana Pacers 92-73

Ennél nincs lejjebb. A GSW húszpontos legyőzése után érthetetlenül gyenge volt az Indiana, a vendégcsapat negatív szezoncsúcsot döntött a pontokat (73), a mezőnyszázalékot (29,9%) és a bedobott mezőnykosarakat (26) tekintve is - Nate McMillan szerint egyszerűen ilyen nyomás volt rajtuk a Toronto részéről, a back-to-back második felén nem volt meg a lábuk ahhoz, hogy kiszabaduljanak ebből, ráadásul ezen felül is pocsékul dobtak. Félelmetes dolog, hogy a kezdőötösből senki nem dobott öt pontnál többet (!), senki nem dobott be büntetőt és bár kereshetnénk még hasonló érdekességeket, de nem tesszük, így is egyértelmű: a vállalhatatlan nem elég erős jelző arra, amit a Pacers művelt, így pedig bebetonozta magát a keleti ötödik helyre - két meccs a hátránya a negyedik Cavshez képest és már csak két mérkőzés van hátra. 

Így tud védekezni a Raptors? Támadásban a hazaiak is borzalmasak voltak, összesen hárman érték el a tízpontos határt, a Lowry-DeRozan kettős 8/29-et szenvedett össze mezőnyből és 17 gólpassz mellett eladott kilenc labdát, mégsem forgott veszélyben a gárda győzelme. Ugyan az agresszív védekezésüket ritkán mutatták meg az alapszakaszban, de legutóbb, a Bostont már szét tudták szedni (80 pont alatt tartották fő riválisukat), most pedig a Pacerst bontották le elképesztő mértékben - bár Dwane Casey szerint szerencséjük volt, hogy ilyen állapotban érkezett az Indiana, azért ha ilyen intenzitással tud védekezni ez a Toronto, akkor mindenkinek fel kell kötnie a felkötnivalót a playoffban. Ezzel a sikerrel egyébként megdöntötték a franchise-rekordot az alapszakaszban nyert meccsek (57) és a hazai győzelmek (33) tekintetében is és hivatalossá tették, hogy övék a keleti első kiemelés - most még játszanak a Magic-Pistons-Heat trióval, aztán jöhet a rájátszás. 

A Raptors legjobb dobói: Ibaka 25/15, DeRozan 12, Poeltl 10
A Pacers legjobb dobói: Robinson 12/9, Booker 11, Sabonis 8

Memphis Grizzlies - Sacramento Kings 93-94

Bogdanovicsé vol az utolsó szó. Nem játszott jól ezen az estén a Sacramento újonca, megállt nyolc pontnál és ahhoz is tizenegy mezőnykísérletre volt szüksége, de így is ő döntötte el a találkozót csapata javára. Ugyan a Kings a remek harmadik negyede után magabiztos előnyben volt már a negyedik játékrészben és még négy perccel a vége előtt is vezetett tíz ponttal, de túl korán engedett ki védekezésben és a Grizzlies felzárkózott - sőt, hét másodperccel az órán Dillon Brooks triplájával már a vezetést is átvette. Ekkor azonban jött Bogdanovics, aki megkapta a labdát az időkérés után és egy másodperccel a vége előtt könyörtelenül bevágta a győzelmet jelentő középtávolit - a Memphis megpróbált még egy utolsó játékot, de Bogdanovics ezt egy labdaszerzéssel megakadályozta, így végül kiélezett végjáték után hozta a győzelmet a vendégcsapat. 

Randolph visszatért. Sorozatban nyolcadik alkalommal nem lépett pályára a Kings magasembere, az előző négyet személyes okok miatt hagyta ki, ezúttal viszont ott volt a kispadnál és köszöntötte is őt a memphisi publikum - hét évet töltött el a Grizzliesnél és a közönség egyik kedvence volt, mielőtt nyáron Sacramentóba távozott volna. Randolph több időkérésnél is jókat beszélgetett korábbi csapattársaival, Marc Gasollal és Mike Conley-val, akik szintén az oldalvonalon túlról nézték végig a mérkőzést, majd több szurkolóval is kezet rázott, ezúttal ő volt a legérdekesebb a helyiek számára...

A Grizzlies legjobb dobói: M. Brooks 23/3, D. Brooks 16/9, Rabb 12
A Kings legjbob dobói: Cauley-Stein 18, Hield 14/6, Fox 13, Jackson 13/9

Phoenix Suns - New Orleans Pelicans 103-122

Ez megvan, jöhet a neheze. Elég hamar eldöntötte a találkozót a New Orleans, pontosabban a 18 ponttal megnyert első negyed után eltűnt a gárda játékbeli fölénye és Alvin Gentry nem merte kiültetni a kezdőit - Davis, Mirotic és Holiday is 32-35 percet játszott és mindössze nyolcan kaptak érdemi játékidőt. Az említett trió azért hasznosan töltötte el a perceit, Davis (33 pont, 11 lepattanó, 3 blokk), Mirotic (31 pont, 16 lepattanó) és Holiday (22 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz, 4/6 tripla) is nagyon masszív dupla-duplát szállított, így veszélyben azért nem forgott a siker, de érezhetően biztosra akart menni Gentry és nem adott pihenőt a húzóembereknek. A kötelező tehát megvan, ezzel utolérték a Spurst és a Thundert, fél meccsel megelőzik a Minnesotát és egy egésszel a kilencedik Denvert, de a neheze még csak most jön: utaznak a Golden State-hez, majd a Clippershez, végül a Spurs elleni hazai ki-ki meccsel zárják az alapszakaszt. 

Nem adta magát olcsón a Suns. Ugyan Booker, Warren, Williams, Daniels és Payton sem lépett pályára a hazaiaknál, a borzalmas kezdés után volt tartása a társaságnak és a másik három negyedet gyakorlatilag egálra hozta - a második játékrészben 11, a harmadikban 9 pontra is visszajött a gárda, de ennél közelebb nem tudott kapaszkodni. Ez éppen arra volt elég, hogy a Pelicans ne érezze magát igazán komfortosan, de a végét szorossá azért nem sikerült tenni, így megvan a hatvanadik veresége is az együttesnek az idei alapszakaszban. 

A Suns legjobb dobói: Chriss 23/3, Jackson 22, Ulis 16/6
A Pelicans legjobb dobói: Davis 33/6, Mirotic 31/15, Holiday 22/12

Los Angeles Lakers - Minnesota Timberwolves 96-113

Jimmy Butler visszatért. Már előző este is benne volt a levegőben a visszatérése, akkor még nem lépett pályára, most viszont ott volt a Wolves kezdőjében Jimmy Butler - a swingman február 23-án sérült meg, azóta nem játszott mérkőzést, de úgy kellett csapatának, mint egy falat kenyér. Ugyan csak 23 percet töltött parketten, de ez alatt is hozzátett 18 pontot (7/10 mezőnyből) és négy labdaszerzést, azonnal nagyon komoly hatása volt a pályán és jelentős szerepet játszott abban, hogy back-to-backet vívó együttese viszonylag sima győzelmet arasson a nemrég a Spurst is elkalapáló Lakers otthonában. Butler mellett a kisebb sérüléssel bajlódó Jeff Teague is vállalta a játékot, sőt, kiválóan mozgott (25 pont, 8 gólpassz, 1 eladott labda), így most Towns és Wiggins haloványabb estéje is belefért és a Wolves-drukkerek elkezdhetnek reménykedni: a gárda egyelőre megőrizte a nyolcadik helyét, most meg kell vernie otthon a Memphist és ha ezek után saját közönsége előtt visszavág a Denvernek immár Butlerrel kiegészülve, akkor biztosan ott lesz a rájátszásban. 

A második félidőben nem volt esélye a Lakersnek. A Ballt, Ingramet és Thomast nélkülöző Los Angelesnek csak periódusai voltak ezen a találkozón, az első hat percben Brook Lopez dobott egymaga 15 pontot, ezzel tartotta partiban együttesét, majd a második játékrészben jött egy 9-0-s és egy 11-0-s futás az arany-liláktól, amellyel komolyabb előnybe kerültek. A fordulás után azonban már nem volt keresnivalójuk, a második félidőt 24 ponttal vesztették el és sem támadásban, sem védekezésben nem voltak egy súlycsoportban a jóval magabiztosabb Minnesotával annak ellenére, hogy papíron a vendégek voltak fáradtabbak - igaz, az sem segített, hogy Kyle Kuzma bokasérüléssel kidőlt a harmadik negyedben, ezt követően omlott össze végleg az együttes. 

A Lakers legjobb dobói: Randle 20, Hart 20/9, Lopez 18/6
A Timberwolves legjobb dobói: Teague 25/6, Gibson 18, Butler 18

A tabella ezen a linken megtekinthető!

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus