A Celtics a Phillynek, a Nets a Clevelandnek vághat vissza

A Toronto a Miaminak adná vissza a kölcsönt, Phoenixbe látogat a Denver, pályán a Clippers, a Pacers és a Dallas is.

Charlotte Hornets - Chicago Bulls 01:00

A Hornetsnél örömhír, hogy Cody Zeller visszatérhet a kéztöréséből, meglátjuk, hogy mennyit használják majd, mindenesetre kellene valami plusz, mert az oda-vissza hullámzó szezonjukban most éppen lefelé tartanak, az előző három mérkőzésüket elvesztették. A Bulls ezzel szemben felfelé indult el és nyert egymás után kettőt, előtte sem játszott rosszul, úgyhogy mindenképpen lesz esélye, ha Zach LaVine formája megmarad, akkor érdekes találkozót láthatunk. A hazaiaknál is megvannak a nyerőemberek, de a vendégeknél is öt-hatan tudnak akár döntő faktorrá is válni egy-egy meccsen - sok a fiatal, támadásban mindkét gárda képes nagy dolgokra, előzetesen látványos összecsapásra számíthatunk.

Detroit Pistons - Houston Rockets 01:00

Egyik fél sincs jó passzban, a Pistons legutóbb az Atlantától kapott ki hosszabbításban, a Houston pedig sorozatban három vereségből érkezik, nem nagyon látni, hogy Oladipóék mire lesznek képesek ebben a felállásban. A két csapat eddig összesen 7-20-as mérleget tud felmutatni, úgyhogy ne várjunk egetverő színvonalat, de azért a Detroitban is lehet "kakaó", ha olyan napja van, illetve a Rocketsnél is vannak olyan spílerek, akik képesek megőrülni egy-egy meccsen - csak ebből Christian Wood és John Wall most nem fog játszani...

Indiana Pacers - Orlando Magic 01:00

Az Indiana nincs jó passzban, a társaság TJ Warren után elvesztette Myles Turnert is, majd kiderült, hogy nem vetheti be Caris LeVert-t, az előző két találkozóját pedig elvesztette úgy, hogy mindkettőn 120 pont felett kapott - láthatóan érzékenyen érintette a védekezést Turner kiszállása. Rá elvileg még mindig nem számíthatnak, pedig Nik Vucsevics ellen nagy szükség lenne rá, azért sem McDermott, sem Sabonis nem túl jó opció a Magic életveszélyes centerére, ez érdekes matchup lehet majd. Az Orlando alapvetően támadásban esett szét telkesen Markelle Fultz sérülése után, azóta sem találja magát a gárda és bár legutóbb egy bűnrossz találkozón egy dudaszós triplával megverte a Minnesotát, de ettől még nem lett jobb a csapat, maximum az önbizalmán segíthetett valamennyit. Kérdés, hogy Vucsevicsre lesz-e megoldás és hogy az Indy megmaradt játékosai mennyire tudnak feljavulni, de alapvetően azért jobb csapatot alkotnak a Magicnél - igaz, közben a vendégeknél Evan Fournier már visszatérhetett. 

Cleveland Cavaliers - Brooklyn Nets 01:30

Alig 48 órája vívtak emlékezetes csatát a felek, ahol ugyan visszatért a Brooklynba Kyrie Irving és közel 100 pontot dobott Kevin Duranttel, valamint James Hardennel közösen, de Collin Sexton és a Cavs óriásit küzdve, dupla hosszabbításban elrontotta a Nets tervezett nagy napját. Most itt az esély a visszavágásra és az erőviszonyok természetesen a vendégek mellett szólnak, nem biztos, hogy Sextonban és a Clevelandban van még egy ilyen meccs ennyire rövid időn belül, de azért intő jel volt ez a Brooklyn számára, hogy nem felfétlenül elég egymás mellé pakolni a három sztárt. Meglátjuk, hogy ők mennyit fejlődnek együtt, illetve hogy Steve Nash változtat-e valamin, de azért blama lenne, ha másodszor is kikapnának a tartalékos Cavalierstől. 

Philadelphia 76ers - Boston Celtics 01:30

Két napja Joel Embiid szenzációs teljesítményével nyerte a rangadót a Sixers, most ugyanabban a csarnokban visszavághat a Boston, igaz, Jayson Tatum még mindig nem térhet vissza, rá nem számíthatnak a vendégek. Brad Stevens azért biztos valami mással készül Embiidre, meglátjuk, hogy a hazaiak tudnak-e máshonnan stabilan pontokat szerezni, az mindenesetre biztos, hogy Doc Rivers többet várna a pontszerzésben meglehetősen halovány Ben Simmonstól, nagy kérdés, hogy ő mire lesz képes. Legutóbb volt egy kis trash-talk is a felek között, amúgy sem igazán szívlelik egymást, ebből a szempontból is érdekes lehet, hogy megint egymásnak feszülnek, ráadásul jelenleg Kelet első két helyezettjéről beszélünk...

Toronto Raptors - Miami Heat 01:30

A csapatok két napja csaptak össze ugyanitt és akkor nyerni tudott a Heat, a Toronto nagyon nem találta Adebayóék védekezésének ellenszerét, de azért azt ne várjuk, hogy most ugyanaz a zóna ugyanolyan eredményt hoz, meglátjuk, hogy mivel készül Nick Nurse. A Raptors előtte jobb formában volt a tartalékos Heatnél és utóbbinál most sem játszhat Butler, Bradley, illetve Leonard, Tyler Herro pályára lépése kérdéses, míg a Torontónál Pascal Siakam sérült meg, nem is tudott edzeni - lehet, hogy ő nem tudja vállalni a játékot. Meglátjuk, mindenesetre a vendégektől minimum a legutóbbi teljesítményük kell ahhoz, hogy győzzenek és abban azért volt egy komoly extra Nunntól - ha Siakamot összedrótozzák a kanadaiak, akkor bőven lehet esélyük kijavítani azt a hibát.

Minnesota Timberwolves - Atlanta Hawks 02:00

A felek négy napja találkoztak Atlantában és akkor egy alacsony színvonalú meccsen nyerni tudott a Hawks, ez pedig talán kicsit "rendberakta" az akkor elég szétesett gárdát, mert azóta a Pistonst is legyőzték Trae Youngék, míg a Wolves egy még gyengébb meccsen a Magicet is "feltámasztotta". Meglátjuk, hogy most változik-e valami, de ha az Atlanta húzóemberei a legutóbbi formájukat mutatják, akkor még a továbbra is erősen tartalékos felállásban is jó esélyeik lehetnek, mint a szintén több fontos játékost nélkülöző, jelenleg kilátástalannak tűnő Minnesotának...

San Antonio Spurs - Dallas Mavericks 02:30

A Dallas három vereség után legutóbb fontos győzelmet aratott Indianában, most ezen az úton szeretne tovább haladni, míg a Spurs két szép győzelem után kikapott a Warriors pályáján, ezt követően javítanának DeMar DeRozanék. A Mavsnél Kristaps Porzingis most már talán elérte az ideális fordulatszámot, inkább az a kérdés, hogy a kiegészítők milyen állapotban lesznek, Tim Hardaway Jr. sérülése hogyan áll, vagy hogy a hiányzók miatt előlépők milyen napot fognak ki. A San Antonio esetében talán kevesebb az ismeretlen, Derrick White-on kívül nincs is fontos hiányzó, a játék viszont ingadozó Gregg Popovich csapatánál - ha Aldridge-ék kezdenek valamit Porzingisszel, Murray-ék pedig lelassítják Doncicot, akkor nyert ügyük lehet, ezek nélkül viszont kőkemény estére készülhetnek. 

Phoenix Suns - Denver Nuggets 04:00

Az eddigiek alapján ez komoly nyugati rangadónak tűnik és a felek idén elsőre is jó meccset vívtak, akkor a Suns 106-103-ra nyert Denverben - azóta viszont a Nuggets összeszedte magát és kezd irányba állni, míg a Phoenix egy nehéz idegenbeli túrát tudott le néhány vereséggel, igaz, legutóbb Houstonban győzni tudott. Chris Paulék eddig csak négy meccset játszhattak otthon, úgyhogy ki vannak éhezve a hazai sikerekre, meglátjuk, hogy az idegenben 3-2-re álló Denver mit tud tenni ez ellen, mindenesetre az Ayton-Jokics csata izgalmasnak ígérkezik - jelentősebb sérültek nincsenek, sőt, jelen állás szerint arra is van esély, hogy a vendégeknél Michael Porter Jr. már most visszatérjen. 

Los Angeles Clippers - Oklahoma City Thunder 04:00

A Clippers nagy formában van, zsinórban ötöt nyert, ebből az utóbbi hármat kiütéssel, jó védekezéssel és a Leonard-George páros remek játékával, most nagyon együtt van a társaság, úgyhogy természetesen az OKC elleni hazain is masszív favoritnak számít. A Thunder eddig felülmúlja a várakozásokat, idegenben 5-2-re áll, de legutóbb Denverben azért már nem játszott igazán jól, ez a mostani Los Angeles pedig a legtöbb csapatnak sok lenne - meglátjuk, hogy Leonardék ezen a szinten folytatják-e, ha igen, akkor aligha lesz reális esélye az OKC-nek. A vendégeknél Al Horford még mindig nem bevethető, a többiek viszont igen és a Clippersnél sincsenek sérültek, úgyhogy ez elvileg nem lesz faktor. 

Sacramento Kings - New York Knicks 04:00

A Knicks back-to-backet játszik a GSW otthonában aratott szép győzelem után és ha ez nem vett ki túl sokat a társaságból, akkor most is jó esélyei lehetnek, hiszen zsinórban hármat nyert, míg a Sacramento nagyon nem találja a ritmust és a liga legrosszabb védekezésével próbálkozik. A hazaiaknak igazából csak akkor lehet reális esélyük, ha a New York elfáradt és támadásban, agresszivitásban, energiában nem üti meg a szintet, vagy akkor, ha most éppen összejön nekik valami védekezésben - a keretek elvileg nem változnak a megszokottakhoz képest, egyszerűen javulniuk kell Hieldéknek, ha akarnak valamit, mert a Knicks egyelőre jobb csapat volt náluk. 

A mérkőzésekhez élőképes stream itt található!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus