A Heat lett Kelet bajnoka, vége a Boston szezonjának

Remek játékkal, nagyszerű utolsó negyeddel nyerte a keleti döntő hatodik meccsét a Miami, így 4-2-vel lezárta a párharcot és búcsúztatta a Celticset - a floridaiak készülhetnek a Lakers elleni fináléra.

Miami Heat - Boston Celtics 125-113

A végén még rátett egy lapáttal a Miami. Az előző mérkőzés második félidejében eléggé összezuhant a Heat, erre a meccsre viszont megint nagyon felszívta magát Erik Spoelstra csapata és ismét jól kezdett - az első negyedben elkezdtek beesni a hármasok, úgyhogy elég hamar sikerült kilencpontos előnyt felépíteni. Persze ez sokat még nem jelentett, de alapnak nem volt rossz, ebből lehetett menedzselni a kisebb bostoni futásokat és bár a Celtics hamar visszajött egálra, de a maga javára nem tudta átbillenteni az összecsapást - maximum hat ponttal vezetett az egész meccs folyamán, egyáltalán nem tudott fölénybe kerülni. A záró etap eleje volt egy kicsit meleg a Miami számára, ott egy 10-2-es bostoni futás után időt kért Spoelstra 90-96-nál, de ez elégnek is bizonyult, onnantól gyakorlatilag az történt, amit ők akartak: 98-100 után beindult a henger, Tyler Herro nagy dobásai mellett főleg Bam Adebayo volt tarthatatlan, aki őrületes fordulatszámon pörgött, sorra hozta a nagy dobásokat, osztotta a gólpasszokat, míg a Celtics gyakorlatilag bedobta a törölközőt. 98-100-ról négy perc alatt 116-102 lett, majd Duncan Robinson ötödik hármasa végleg eldöntötte a küzdelmet. Az utolsó perc már a Heat ünnepléséről szólt, Spoelstra csapata gyakorlatilag most játszott legjobban az egész szériában - az eddigi gondok után közel 50%-kal tripláztak, mezőnyből 56%-kal dobtak, volt 30 gólpasszuk és egy-két megingástól eltekintve végig az ő szájízük szerint alakultak a dolgok. Az utolsó negyed főleg parádésra sikerült, így 2014 után először lesznek ott a nagydöntőben - mindössze három vereséggel hozták le Keletet ebben a playoffban.

Nem tudott válaszolni a Celtics. Ezen a találkozón nem volt igazi átütőerő a Bostonban, próbálkoztak, a negyedik negyed elején vezettek is, de igazából nem tudtak a Heat fölé nőni, pedig ez többször is előfordult már ebben a párharcban. Bam Adebayo nagyon sok volt nekik ezen a mérkőzésen (32 pont, 14 lepattanó, 5 gólpassz, 11/15 mezőnyből), Jimmy Butler (22 pont, 8 gólpassz) és Tyler Herro (19 pont, 7 gólpassz) is lebontotta őket, ráadásul most a Miami kiegészítői is megvillantak: Robinson 5/7, Andre Iguodala pedig teljesen valószínűtlenül 4/4 triplát küldött a gyűrűbe. Ezzel szemben a Celtics nem tudott szintet lépni, csak 43%-kal dobtak mezőnyből és 32%-kal tripláztak, jóval kevesebb büntetőt harcoltak ki és bár 13-2-re nyerték a támadópattanózást, de ezúttal a védekezésük szétesett - a széria során először, az egész PO-ban pedig másodszor kaptak 120 pont felett, elsőre egy dupla hosszabbításos meccsen történt ez meg velük a Toronto ellen. Jaylen Brown (26 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Jayson Tatum (24 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz) számaira nem lehetett panasz, bár utóbbi megint elég gyengén kezdett és végül csak 9/26-ot dobott mezőnyből - mellettük Kemba Walker és Marcus Smart is dobott 20-20 pontot, de ők sem voltak túl hatékonyak és ezúttal Gordon Hayward sem tudott igazán hozzátenni. Brad Stevens és Walker végül sportszerűen nyilatkoztak: szerintük nincs itt mit sajnálni, nagyon jó csapat a Miami, megérdemlik a döntőt, sőt, a csapat Twitterén olyan poszt jelent meg, hogy "hajrá Heat, verjétek meg LA-t"...

A Heat legjobb dobói: Adebayo 32, Butler 22, Herro 19/3
A Celtics legjobb dobói: Brown 26/9, Tatum 24/9, Walker 20/9, Smart 20/12

A párharc végeredménye: 4-2 a Heat javára.

Visszajátszás: Bam Adebayo szupersztárrá nőtte ki magát

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus