A Pistons, a Nets és a Grizzlies megúszta a blamát, a Cavs nem

Mára virradóra 11 mérkőzést játszottak le az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, s ugyan most nem túl sok klasszikus rangadót vívtak meg a tengerentúlon, ám annál több "érdekes" párosítás akadt, ahol gyengén rajtoló csapatok igyekeztek elkerülni újabb szégyenteljes vereségeket. A Netsnek, a Grizzliesnek és a Pistonsnak is sikerült idegenben javítania, de a Cleveland megint kikapott, ezúttal otthon, a Charlotte ellen, az Indiana viszont veretlenül menetel továbbra is. Jöjjenek a részletek!

A nep legszebb jeleneteit állandó rovatunkban (Amiről a Festékben beszélnek) tekinthetitek meg. 

Indiana Pacers - Milwaukee Bucks 104 - 77

Roy Hibbert robog az Év Védője cím felé. Bár még "sehol sem" tart a szezon, a mezőnyben egyedüliként veretlen Indiana centere ott folytatja, ahol tavaly a rájátszásban abbahagyta. Most pontszerzésben is jeleskedett, hiszen 24 egységével a hazaiak legjobbja volt, de ami igazán extra, hogy 8 blokkot tudott kiosztani 10 lepattanója mellett, így vezeti a ligát ebben a kategóriában továbbra is.

Esélytelenek nyugalmával. A Milwaukee gyakorlatilag a kezdőötöse (Knight, Delfino, Butler, Ilyasova, Sanders) nélkül kellett, hogy megvívja ezt a csatát, s hiába "egyetlen egészséges értelmes játékosuk", OJ Mayo 20 pontja, nagy verésbe szaladt bele a tartalékos Bucks Indianában.

A Pacers legjobb dobói: Hibbert 24, P. George 22/6, Stephenson 11
A Bucks legjobb dobói: Mayo 20/9, Neal 11/9, Middleton 11/3

 

Toronto Raptors - Chicago Bulls 80 - 96

Vissza a Rose nélküli, már bevált taktikához. A Chicago ebben az alapszakaszban először nem számíthatott franchise playerére, aki nélkül tavaly az egész évadot igen tisztességesen le tudta hozni a Thibodeau-legénység. Az eredmény: 16 pontos győzelem Torontóban, 21 kiosztott gólpassz csapatszinten, 48-43-ra megnyert lepattanózás és 45 százalékos mezőnyözés.

Négyből két ász remeklése továbbra sem elég. Hiába hozott extrát a karriercsúcsát beállító DeMar DeRozan (37 pont) és nyújtotta a tőle elvárhatót Rudy Gay (20 pont, 9 lepattanó), Jonas Valanciunas (4 pont, 8 lepattanó) teljesen eltűnt támadásban, Kyle Lowry (6 pont, 8 gólpassz) pedig hiába járt élen a kiszolgálásban, 15-ból 3-as mezőnymutatóval riogatott.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 37/12, Gay 20/3, Lowry, Hansbrough 6-6
A Bulls legjobb dobói: Deng 19/6, Noah 18, Butler 14/6, Boozer 14

 

Atlanta Hawks - Philadelphia 76ers 113 - 103

Jeff Teague élete meccse. A Sixers végül újfent Michael Carter-Williams nélkül állt ki és bár Tony Wroten (22 pont, 6 gólpassz) támadásban hozta az újonc számait, védekezésben esélye sem volt a hazaiak irányítója ellen, aki 33 ponttal és 10 gólpasszal vezette győzelemre az Atlantát.

DeMarre Carroll is karrierje legjobbját nyújtotta. A Hawks sikerében a kezdő bedobó volt az x-faktor, hiszen 8-ból 5-ös triplázással 21 pontot és 6 lepattanót tett a közösbe. Ha már hárompontosok, akkor itt kell megjegyeznünk, hogy a távolról háromszor is betaláló Kyle Korver sorozata még mindig él, már csak pár meccs és rekorder lehet az atlantai veterán!

A Hawks legjobb dobói: J. Teague 33/3, D. Carroll 21/15, Horford 20
A 76ers legjobb dobói: Turner 27, Wroten 22, T. Young 17

 

Boston Celtics - Portland Trail Blazers 96 - 109

A Blazersnek eddig idegenben is megy. Évtizedes probléma a portlandieknél, hogy általában hiába nagyon erősek otthon, sosem tudtak igazán jó PO-pozíciót kivívni maguknak, mert idegenben rendszeresen bukdácsoltak. Idén viszont magabiztosnak tűnnek Oregontól távol is, most Bostonban hiába állt a hazaiaknak a zászló az első félidőben, végül magabiztosan nyert a 27 pontos, 12 lepattanós LaMarcus Aldridge vezette Portland.

Sullinger nagy estéjét elcsúfították. A Boston egyik legnagyobb reménysége a hátműtétből felépülő Jared Sullinger, aki most megmutatta, miért is várták a tavalyi drafton sokáig a legjobbak közt elkelni, 26 pontos karriercsúcsát 8 lepattanóval egészítette ki, ráadásul két triplát is bevert magasember létére, de a Rondo nélkül küzdő Celticsnek ez sem volt elég ezen az estén.

A Celtics legjobb dobói: Sullinger 26/6, J. Green 14, Jo. Crawford 11
A Blazers legjobb dobói: Aldridge 27, Batum 18/12, Mo Williams 18

 

Cleveland Cavaliers – Charlotte Bobcats 80 – 86

Jól hajrázott a Bobcats. A harmadik negyed közepén még 53-41-re vezetett a Cleveland, ezt követően azonban 45-27-re múlta felül őket a Charlotte, a végjátékban a törött orral játszó Kyrie Irving sem tudott segíteni csapatán.

Cserékben az erő. A vendégek kispadja 37 pontot tudott betenni a közösbe, míg a hazaiaké csupán húszat, csak Jarrett Jack jelentett tényleges segítséget a kezdők számára. Hozzátartozik a képhez, hogy sem Bynum, sem Waiters nem léphetett pályára, viszont a Bobcatsnél is hiányzott a Haywood-Jefferson duó.

Testvérpárharc. Cody és Tyler Zeller is pályára lépett a vendég ill. hazai oldalon, ráadásul legtöbbször egymással kerültek szembe. Ezt az összecsapást is a Bobcats nyerte, Cody 8 pontjának nagy részét testvére ellen szerezte.

Bennett bust? A Cleveland 1/1-ese, Anthony Bennett egy újabb borzalmas mérkőzésen van túl, 1/3-as mezőnymutatóval szerzett két pontot, ebből az egyik egy teljesen üres, elrontott zsákolási kísérlet volt. A szezonban eddig mindössze 14 százalékkal értékesíti lehetőségeit.

A Cavaliers legjobb dobói:  Irving 18/3, Thompson 15, Clark 15/9
A Bobcats legjobb dobói: Kidd-Gilchrist 16, McRoberts 13/9, Walker-Sessions 12/3-12/3

 

Los Angeles Lakers - Memphis Grizzlies 86-89

Sok hűhó semmiért. A Bryant és Nash nélkül kiálló Lakers majdnem megtréfálta a jóval esélyesebb vendégeket. Meeks és a padról beálló Young dobóedzést tartottak, ám rajtuk kívül érdemi pontmennyiséget nem igazán tudott más letenni hazai részről.

A Marc Gasol - Randolph páros dominált a palánkok alatt, a fiatalabbik spanyol válogatott szinte teljesen levette a pályáról bátyját (4/12 mezőnyből), továbbá 8 gólpasszal találta meg a társakat. Randolph pedig idei legjobb meccsét produkálta, komoly részt vállalt a Grizzlies győzelméből.

A Lakers legjobb dobói: Meeks 25/15, Young 18/6, Hill 12
A Grizzlies legjobb dobói: Randolph 28, M. Gasol 18, Allen 12

 

Miami Heat – Dallas Mavericks 110 – 104

Papírforma? A 2011-es döntő óta mindhárom találkozójukat a Heat nyerte, átlagosan 14 pontos különbséggel és átlagban 110-et szerezve. Ezúttal közelebb kerültek a texasiak, de a 110-et most is megkapták.

Gyilkos turnoverek. A Dallas 24 alkalommal adta el a játékszert, míg a Heat csupán 16-szor, Wade egymaga 8!!! labdát szerzett.

Csillogó sztárok. LeBron James 39 pontig jutott mindössze 18 rádobásból, de Nowitzkinek is csak 12 kísérletre volt szüksége a 28 egységéhez. Ketten együtt összesen 8! mezőnykísérletet és két büntetőt hibáztak.

Chalmers kiállítva. A Heat irányítója egy zárás után érhetetlen módon ütötte arcon Nowitzkit, azonnal kizárták a meccsről és valószínűleg eltiltásra is számíthat.

A Heat legjobb dobói: James 39/3, Wade 17, Bosh 14
A Mavs legjobb dobói: Nowitzki 28/9, Carter 21/9, Ellis 20/6

 

Denver Nuggets - Minnesota Timberwolves 117-113

Otthoni dominancia. Legutóbbi 14 hazai fellépéséből 12-t megnyert a Nuggets,

Cserék hozták a fordulópontot. A harmadik negyed végén 12-3-as futást produkált a hazai csapat, mellyel elléptek. A két főszereplő Mozgov és Furnier voltak. A kiharcolt 9 pontos előnyt pár már megőrizte a lefújásig a Denver.

Hősies helytállás. A nyolc embert forgató T'wolves -melyből hárman jutottak 20 egység fölé- csak rohant az eredmény után a végjátékban csak halványan csillant fel az egyenlítés lehetősége. Rubio 0 ponttal zárt, de mindössze 2 lepattanóra volt egy újabb dupla duplától. Nem tudtak mit tenni a hosszabb rotációt (10 ember) és hét tíz pont feletti játékost felvonultató vendéglátókkal.

A Nuggets legjobb dobói: Chandler 19/9, Faried 16, Lawson 14.
A T'wolves legjobb dobói: Love 28/6, Martin 27/6, Barea 21/3


Phoenix Suns - Brooklyn Nets 98-100 - hosszabbítás után

Johnson a megmentő. Kétszer húzta ki a slamasztikából a Nets gárdáját a rutinos játékos. A rendes játékidő végén az ő duplájával egalizált a vendég csapat, majd a hosszabbításban lepattanót szerzett, végigrobogott a pályán és egy sikeres floaterrel megnyerte a találkozót.

A változások ereje. Deron Williams bal bokájának sérülése miatt hamar kiszállt a játékból, a helyén játszó Livingston nagyban hozzájárult Jason Kidd vezetőedzőként szerzett első idegenbeli győzelméhez. A Garnett - Lopez duó 4 pontot jegyzett az első félidőben, ám a másodikban 27-et, igaz nem egyenlő elosztásban, Lopez 25-öt vállalt magára, a végére szezoncsúcsot felállítva.

Minimalizált eladott labdák. A Nets mindössze 12 eladott labdát vétett, az így adódó lehetőségekből 10 pontot ért el a Suns. Ezzel szemben a hazaiaknál ezek a számok 18 és 23.

A Suns legjobb dobói: Dragic 19, Tucker 17/9, Bledsoe 15/3
A Nets legjobb dobói: Lopez 27, Livingston 18, Pierce 14/3


Utah Jazz - San Antonio Spurs 82-91

A végén csattan a pofon. A záró negyedig a Jazz hatalmas fölényt mutatott a lepattanók, második esélyből szerzett pontok terén. Ám a Spurs nullára redukálta a végjátékban a könnyű kosaraikat, Parker pedig hátára vette a csapatot, 14 pontot szerzett, így az addigi hátrányukat könnyedén fordították meg, pedig csak hárman jutottak tíz pont fölé.

Triplák nélkül is jön a siker. Különösen akkor, ha a hazai gárda megteszi azt a szívességet, hogy saját csarnokában 38%-os pontossággal céloz mezőnyből (31% tripla). A Spurs 50% felett dobta a ketteseket, ha a vártnál nehezebben is, de érkezett a győzelem, hiába hozta Favors élete egyik legjobb teljesítményét (20 pont, 18 pattanó, 3-3 labdaszerzés, blokk).

A Jazz legjobb dobói: Favors 20, Hayward 15/3. Jefferson 14/9
A Spurs legjobb dobói: Parker 22, Diaw 17, Duncan 14

 

Sacramento Kings – Detroit Pistons 90 – 97

Kaliforniai hangorkán. A Sacramento egyetlen országos TV által közvetített találkozóján a szurkolók megdöntötték a Guiness rekordot a leghangosabb zárt arénákra vonazkozóan, 124,5 decibeles hangerőt produkáltak.

Egyéniségek napja. A Detroit új igazolása, Josh Smith 21 ponttal, 8 lepattanóval, 7 gólpasszal, 5 steallel és 4 blokkal húzta csapatát, de a 15 pontos és 18 lepattanós Andre Drummond is remekül játszott. Utóbbi nagy párharcot vívott DeMarcus Cousinsszal, aki 26 pontig, 13 lepattanóig és 3 blokkig jutott.

Nem lehet futni az eredmény után. Az első negyedben hét labdát adott el a Kings, már itt kiépítette előnyét a Detroit, ezután az egész meccset jelentős hátrányban kellett lejátszania a hazaiaknak. A harmadik negyed közepén Vasquez tripláival 64-62-re zárkóztak fel, de innentől újra belendült a Pistons és a negyedik játékrész elején már újra 14 pontos volt az előnyük.

A Kings legjobb dobói: Cousins 26, Thomas 18/9, Vasquez 13/9
A Pistons legjobb dobói: Smith 21/6, Stuckey 16/3, Drummond 15

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus