Bulls-bravúr Philadelphiában, 151-et dobott a Clippers

17 pontos hátrányból fordított Miamiban a Wolves, 130-at dobott a tartalékos Dallasnak a Denver, nem hibázott az OKC és a Kings, túlóra döntött a Cavs-Rocketsen.

 

Indiana Pacers - Los Angeles Clippers 127-151

Ellenállhatatlan Clippers. Sorozatban nyolcadik győzelmét aratta ezen az estén a Los Angeles, méghozzá szenzációs támadójátékkal: 57%-kal tüzeltek mezőnyből a vendégek és 50%-kal dobtak be 19 triplát, úgy és akkor szereztek kosarat, ahogy és amikor kedvük tartotta. Kawhi Leonard (28 pont, 12/18 mezőnyből, 27 játékperc) és Paul George (27 pont, 4 gólpassz, 5/11 tripla) is könnyedén hozta a pontokat, Ivica Zubac (18 pont, 16 lepattanó, 3 blokk 26 perc alatt) is jól játszott, a végén viszont James Harden irányította magára a figyelmet: a hátvéd 35 ponttal szezoncsúcsot szórt, ebből 21-et (!) dobott a negyedik negyedben, 8/11 (!) hármast bombázott be és 9 gólpasszt is kiosztott 28 játékperce alatt. A LAC a kicsit lassabb kezdés után a második negyedben futott 21-6-os rohamával tudott meglógni, a nagyszünetben már 11 ponttal vezetett, a harmadik játékrészben meglett a közte húsz, majd a záró etapban jött Harden és végleg eldöntötte a dolgokat - az utóbbi hat meccsükből ötödször nyertek kétszámjegyű különbséggel, abszolút a liga egyik legforróbb csapatának számítanak jelenleg.

Haliburton semlegesítve. A kisebb sérülése miatt egy meccset kihagyó Pacers-sztár most ugyan ott volt a parketten, de nem tudta önmagát adni: alig 8 pontot dobott 3/12-es mezőnymutatóval, és bár kiosztott 11 gólpasszt, de 4 eladott labdát is vétett, és beszédes, hogy vele a parketten -37-ben (!) volt ezen az estén az Indiana. Támadásban érdekes módon így sem volt rossz a társaság, Bennedict Mathurin 34 pontos szezoncsúcsot dobott a padról, csapatként így is 50% felett céloztak és 38 gólpasszig jutottak, de a védekezésüket most nagyon megbüntette az ellenfél: a liga egyik legrosszabb alakulatának számítanak hátul, amit most nem tudtak ellensúlyozni, átgázolt rajtuk a Clippers. Rick Carlisle vezetőedző szerint a Szezonközi Torna óta érezhetően készülnek rájuk az ellenfelek, ott van a céltábla a hátukon, és egyelőre nem reagálnak jól, főleg védőoldalon, hiszen zsinórban negyedszer kaptak ki, de a Hornets elleni hazai kötelező lesz legközelebb.

A Pacers legjobb dobói: Mathurin 34/9, Jackson 15, Toppin 14/6, Hield 14/9
A Clippers legjobb dobói: Harden 35/24, Leonard 28/6, George 27/15

 

Miami Heat - Minnesota Timberwolves 108-112

17 pontos hátrányból fordított a Minnesota. Az első félidő nagyon nem a Wolves szájíze szerint alakult, a korai gyengélkedés miatt 12 ponttal égtek a nagyszünetben, de voltak 17 pontos lemaradásban is, Karl-Anthony Towns faultgondokkal küzdött, Chris Finch vezetőedző pedig már kapott egy technikait, nem úgy tűnt, hogy ez az ő estéjük lesz. Aztán a fordulás után rendezték a soraikat, és előkapták a sikerük fő titkát, a ligaelit védekezést: a második félidőben összesen 42 pontot engedélyeztek az addig könnyedén játszó Heatnek, és fokozatosan eltüntették a hátrányukat, majd a negyedik negyed első felében sikerült átvenniük a vezetést - az első 39 percben csak egyetlen egyszer, még 4-2-nél jártak előrébb. A végjáték így is nagyon szorosan alakult, a Heat folyamatosan egy pontra jött vissza, utoljára 46 másodpercnél talált be Herro és lett azzal 106-107, de aztán Anthony Edwards 26 másodperccel az órán bedobott egy félfordulatos, palánkos tempót, majd Jimmy Butler triplája kimaradt, és a hátralévő másodpercekben büntetőkkel lezárta az estét a Wolves. Edwards egyébként is beszórt 32 pontot és ő lett a Minny legjobbja (8 lepattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés, 2 blokk), de Gobert, McDaniels, Reid és Towns is kitett magáért, így rendkívül fontos idegenbeli győzelmet arattak, és 20-5-tel a történetük legjobb rajtját produkálják - nem mellesleg vezetik Nyugatot és a Bostonnal holtversenyben a ligát is.

Visszatértek a nagyfiúk a Heatnél. Tyler Herro 18, Bam Adebayo pedig 7 mérkőzést hagyott ki a Miami oldalán, ezen az estén viszont mindketten újra ott lehettek a csapatban, és meg is tettek mindent a sikeres visszatésért: Herro 25 pontot szórt 10/18-as mezőnymutatóval, Adebayo pedig 22-ig jutott 6-6 lepattanó és gólpassz társaságában. A jó kezdéshez meg is volt az energia a floridaiaknál, de aztán fokozatosan elfogytak elöl-hátul, a harmadik negyed első nyolc percében 9 pontot dobtak 4/14-es mezőnymutatóval, itt rájuk erőltette akaratát a Minnesota, ettől kezdve pedig már csak keresték a ritmust - a végén egy jó Butler-triplára voltak a bravúrtól, de az nem esett be, úgyhogy maradt a hazai vereség. Erik Spoelstra kiemelte, hogy nem véletlenül a Wolvesé a liga legjobb védekezése, ezt most ők is megtapasztalhatták, de Herro és Adebayo is jól mozgott, ami biztató a folytatásra nézve - az viszont aggasztó, hogy hetedszer kaptak ki úgy, hogy az adott meccsen kétszámjegyű előnyben voltak korábban.

A Heat legjobb dobói: Herro 25/3, Adebayo 22, Butler 15/3
A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 32/6, Towns 18/3, Reid 15/3

 

Denver Nuggets - Dallas Mavericks 130-104

Kiütés. Lejátszotta ellenfelét a Denver és nem lett ebből igazán rangadó, a hazaiak ugyanis a második negyedet leszámítva végig domináltak és fokozatosan növelték az előnyüket, a harmadik negyed végére pedig igazából el is döntötték a találkozót. Beszédes, hogy mindehhez Nikola Jokicstól egy meglehetősen passzív meccs is elég volt: a kétszeres MVP alig 8 pontot dobott 9 lepattanó és 7 gólpassz mellett, mindössze 8 dobást vállalt, de szépen kiosztogatta a labdákat, megnyitotta a területeket a többieknek, és 28 játékperce alatt így is +16-ban voltak vele. Jamal Murray (22 pont, 4/4 tripla 25 perc alatt) és Aaron Gordon (21-5-5 24 perc alatt) is élt a lehetőséggel, Reggie Jackson 19 perc alatt dobott 20 pontot a kispadról beszállva, és ezekből a percszámokból is látszik, hogy bőven jutott idő pihenni, Michael Malone a meccs sima alakulása miatt odafigyelt a "barátságos" rotációra is. Csapatszinten 56%-kal céloztak mezőnyből és 54%-kal tripláztak, a cseresor 62-34-re nyerte a maga csatáját, és 77-70 után egy 21-10-es futással hagyták állva ellenfelüket - a visszatérő Kentavious Caldwell-Pope abban az etapban nagyot védekezett Luka Doncicon, akit sikerült limitálni, onnantól pedig nem volt miről beszélni. A könnyed hazai sikerrel maradt nyugati harmadik a Nuggets, a héten viszont vár még rá három idegenbeli találkozó, amik nem ígérkeznek könnyű feladatnak.

Csak Doncic. Az eredmény alakulása nem tükrözte a játék képét, ugyan előbbi terén sokáig partiban tudott maradni a Dallas, de nagyon hamar kiderült, hogy nincs érdemi esélye a győzelemre ezen az estén Irving, Kleber, Green és Lively nélkül. Viszont Luka Doncic mindent megpróbált és igyekezett egyedül a víz felett tartani csapatát, az első félidőben 10/16 dobását emelte be a gyűrűbe, de a nagyszünet után azért elkezdte őt agresszívebben védeni a Denver, és ettől a pillanattól kezdve nem is volt már esélyük a texasiaknak, így az eredményben is érvényesült a Nuggets fölénye. Doncic végül 38 ponttal, 11 lepattanóval és 8 gólpasszal zárt, de a második félidőben már csak 3/8-at dobott mezőnyből, és rajta kívül egyedül Dante Exum érte el a 10 pontos határt, aki 11-ig jutott - semmilyen fantázia nem volt most a Mavsben ebben a felállásban, két nap múlva a bombaformában lévő Clippers elleni hazain lehet javítani.

A Nuggets legjobb dobói: Murray 22/12, Gordon 21/6, Jackson 20/3
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 38/18, Exum 11/3, Hardy 9/6

 

Los Angeles Lakers - New York Knicks 109-114

Hullámzó meccsen nyert a Knicks. Az első negyed a vendégeké volt, Julius Randle és Jalen Brunson vezetésével meg is tudtak lépni, majd a második etapban jött a Lakers válasza, és a nagyszünetben már a hazaiak vezettek, ha nem is sokkal. A harmadik játékrész aztán megint a New Yorkról szólt, az utolsó három és fél percet 15-2-re nyerte meg a keleti együttes, és onnantól már menedzselni tudta a helyzetet - a záró etapban végig előrébb járt, és bár a Los Angeles a hajrában rohamozott, de a clutch dobások kimaradtak, a Knicks pedig minden fontos pillanatban megoldotta, amit meg kellett. Így nagyon fontos és értékes idegenbeli sikert könyvelhetett el a gárda, amelyben Randle (27 pont, 14 lepattanó 43 perc alatt) és Brunson (29 pont) jelentette a stabilitást, de Quickley vagy Barrett is igyekezett, és azt is elbírták, hogy Jericho Sims bokája 3 játékperc után kiment - a helyére beszálló Isaiah Hartenstein 17 lepattanót húzott le, 39 percet játszott, és vele a parketten +15-ben (!) volt a vendég együttes. 

Kétemberes Lakers. Anthony Davis és LeBron James most is tette a dolgát a Los Angelesnél, a társak viszont nem igazán segítettek: rajtuk kívül 33,3%-kal dobott a csapat, és bár Austin Reaves hozott egy 20-ast a kispadról, de érdemben megint csak a két szupersztár tudta húzni a társaságot. Davis 32 ponttal, 14 lepattanóval, 2 blokkal és 14/22 jó dobással zárt, nagyot csatázott Randle-lel, míg James karrierje 109. tripla-dupláját hozta össze 25 ponttal, 11 lepattanóval és 11 gólpasszal - a végjátékban azonban ők sem tudtak segíteni, nekik is megvoltak a hullámvölgyek a játékukban, és néha kissé kimerültnek tűntek. Davis úgy fogalmazott, hogy eddig szinte egész decembert idegenben töltik, elfáradtak, ez is benne van abban, hogy a Spurs elleni kínos betli után most otthon is kikaptak - holnap már Chicagóban van jelenésük, ott sem lesz könnyű feladat javítani...

A Lakers legjobb dobói: Davis 32/3, James 25/6, Reaves 20/9
A Knicks legjobb dobói: Brunson 29/9, Randle 27/3, Quickley 20/9

 

 

Philadelphia 76ers – Chicago Bulls 104–108

Megszakadt a Sixers sorozata. Zsinórban hat győzelem után egyértelműen a Philadelphia volt a mérkőzés esélyese, pláne annak a tudatában, hogy az idei szezonban még egyetlen olyan csapat sem tudta megverni a hazai egyletet, amelynek mérlege 50% alatti volt. Ennek megfelelően remekül kezdett a 76ers, Joel Embiid (40 pont, 14 lepattanó, 6 gólpassz) ezúttal is klasszis teljesítménnyel rukkolt elő, de Tyrese Maxey (29 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) is hozta a számait, ellenben kettőjük mögé nem tudott egy harmadik opció felzárkózni, ez pedig végül megbosszulta magát. A Chicago visszajött a meccsbe, tizenkét pontos hátrányából tizenkét pontos előnyt épített, s habár 89–87-nél még átvette egyszer a vezetést a vendéglátó, mégsem tudta legyőzni a csapatként jobban muzsikáló Bullst.

A csapategység döntött. A Chicago továbbra is a liga egyik leghullámzóbb gárdája, hiszen meglepő vereségeit még meglepőbb győzelmek követik, mint ahogyan az történt ezen az estén is Philadelphiában. A Zach LaVine nélkül pályára lépő Bulls fel tudott állni az első negyed leolvadásából – elsősorban Coby White (24 pont, 8 lepattanó, 9 gólpassz) játszott nagyot a második tizenkét percben –, de mivel a hátvéd mellett Nikola Vucevic (23 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) és DeMar DeRozan (15 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz, 4 labdaszerzés) is hozta a kötelezőt, így az utolsó öt percben már csak futott az eredmény után a Philly. Maxey triplájával ugyan még egy ízben visszazárkózott a hazai gárda, de DeRozan büntetőire már nem volt válaszuk Embiidéknek, így meglepetésre Billy Donovan csapata elvitte a győzelmet a barátság városából.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 40/6, Maxey 29/15, Reed 8
A Bulls legjobb dobói: White 24/6, Vucevic 23/9, DeRozan 15

 

Cleveland Cavaliers – Houston Rockets 135–130 h.u

Sam Merrill jelentette a különbséget. Nem várta túl jó előjelekkel a Houston elleni összecsapást a Cleveland, miután Evan Mobley után Darius Garland is kiesett a rotációból. Ellenben a Rockets back-to-backen lépett pályára és az sem a texasi alakulat mellett szólt, hogy azért a csapat idegenbeli mérlege jócskán hagy maga után kívánnivalót. Remek kis meccset tettek ki a parkettre a felek, Donovan Mitchell (37 pont, 6 gólpassz), Sam Merrill (19 pont, 4 lepattanó, 5/10 tripla) és Max Strus (17 pont) triójára Fred VanVleet (27 pont, 8 lepattanó, 17 gólpassz), Alperen Sengün (24 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) és Dillon Brooks (16 pont) volt a válasz. A rendes játékidő végén Sengün kezében maradt a győzelem, aki előbb elhibázott egy büntetőt, majd magára vállalta az utolsó dobást is, ami nem volt ugyan rossz, de lecsorgott a gyűrűről. A ráadásban már magabiztos volt a Cavs, melynek keretéből külön kiemelendő Merrill teljesítménye, aki karriercsúccsal zárt, ráadásul a hosszabbításban a helyére küldött egy kulcsfontosságú hármast, amivel lényegében lezárta a mérkőzést.

A Cavaliers legjobb dobói: Mitchell 37/12, Merrill 19/15, Strus 17/9
A Rockets legjobb dobói: VanVleet 27/12, Sengün 24/3, Brooks 16/9

 

Atlanta Hawks – Detroit Pistons 130–124

Továbbra is remek formában Young. Nagyon kellett ez a siker a Hawksnak, hiszen a legutóbbi tíz meccséből nyolcat is elbukott az Atlanta. Talán nem is jöhetett volna szembe jobbkor a ligautolsó Detroit, amely sorozatban huszonhárom vereséggel a háta mögött utazott a State Farm Arenába. Trae Young (31 pont, 4 lepattanó, 15 gólpassz) átmentette az elmúlt két este jó formáját, vezérletével pedig végig magabiztosak voltak a hazaik, kontroll alatta tartva az összecsapást. Persze ehhez Young mellett kellett Dejounte Murray (20 pont) és De'Andre Hunter (19 pont, 6 lepattanó, 5/6 tripla) ponterős játéka is, hiszen a Pistonsnál Cade Cunningham (43 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz) karriercsúcsa arra elégnek bizonyult, hogy végig látótávolságon belül maradjanak a vendégek. Bojan Bogdanovic (25 pont) is megszórta magát, ám mélyebbnek bizonyult a Hawks rotációja, így zsinórban a huszonnegyedik meccsét is elvesztette a Detroit.

A Hawks legjobb dobói: Young 31/12, Murray 20/9, Hunter 19/15,
A Pistons legjobb dobói: Cunningham 43/9, Bogdanovic 25/15, Bagley III. 17

 

Toronto Raptors – Charlotte Hornets 114–99

Felőrölte ellenfelét a Raptors. A demoralizáló Philadelphia elleni ötvenhárom pontos fiaskó után nagy kérdés volt, hogy milyen lelkiállapotban érkezik Torontóba a Hornets, pláne annak tudatában, hogy LaMelo Ball, Gordon Hayward és Mark Williams mellett Miles Bridges sem léphetett pályára, akit nemes egyszerűséggel a „bűnlajstroma” miatt nem engedtek be Kanadába. Ennek ellenére nem kezdett rosszul a Charlotte, elsősorban Terry Rozier (22 pont, 7 gólpassz) és PJ Washington (15 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz, 4 labdaszerzés) igyekezett életben tartani a reményeket. A nagyszünetet követően viszont egyre pontatlanabbá vált a támadójátékuk, ami nem kevés labdaeladást eredményezett, a Raptors pedig szép lassan felőrölte ellenfelét. Hazai oldalon sebességi fokozatot váltott Pascal Siakam (27 pont, 8 lepattanó, 8 gólpassz) és Scottie Barnes (22 pont, 17 lepattanó, 7 gólpassz) duója, ami egy 35–18-as záró játékrészt, na meg a Toronto magabiztos győzelmét eredményezte.

A Raptors legjobb dobói: Siakam 27, Barnes 22/3, Trent Jr. 22/12
A Hornets legjobb dobói: Rozier 22/6, Washington 15/9, McGowens 14/6, Miller 14

 

Oklahoma City Thunder - Memphis Grizzlies 116-97

Könnyedén hozta a kötelezőt a Thunder. A nyugati 2. helyen álló OKC teljes fegyverzetben állt ki, és már az első félidőben 68 pontot pakolt a táblára, majd a harmadik negyedben egy 2/19-es mezőnymutatóba kergette a foghíjas Grizzliest és sima győzelmet aratott. A hazai kezdőötös alig három negyedet játszott, de Shai Gilgeous-Alexander így is bevert 30 pontot 9 pattanó, 5 gólpassz és 4 szerzett labda társaságában, Chet Holmgren 17 pontja mellett 7 blokkot osztott ki (ötöt már az első félidőben), Josh Giddey pedig dupla-duplázott (16 pont, 12 pattanó). A Grizzlies-nél nem akadt igazi vezér, Desmond Bane ugyan igyekezett, az újonc mini-irányító, Jacob Gilyard is próbált kellemetlenkedni (12 pont, 7 gólpassz), azonban Jaren Jackson Jr. megállt 11 pontnál, Xavier Tillman 0/8-cal zárt mezőnyből, a pad pedig már inkább akkor villogott, amikor már nem számított. Egy valaminek azonban nagyon örülhetnek Memphisben: ezzel a mérkőzéssel lejárt Ja Morant eltiltása, legközelebb a Pelicans ellen megkezdheti a szezont.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 30/3, Holmgren 17/6, Giddey 16.
A Grizzlies legjobb dobói: Z. Williams 19/6, Bane 17/12, Gilyard 12/12.

 

Utah Jazz - Brooklyn Nets 125-108

A második félidőben hengerelt a Jazz. 1-4-es mérleggel zárta ötmeccses túráját a Nets, pedig az első félidőben úgy tűnt, hogy lehet keresnivalójuk Utahban: Cam Thomas remekül dobott (32 pont, 5/7 tripla), Spencer Dinwiddie kacérkodott a tripla-duplával (17 pont, 8 pattanó, 11 gólpassz), a palánk alatt Nic Claxton is becsülettel állta a sarat a túlerő ellen. A második félidőben azonban nagyon hiányoztak Mikal Bridges (4/16 mezőnyből) és Cameron Johnson (2/9 mezőnyből) dobásai, a két csatár teljesen elveszett a Jazz speciális 4+1-es (box-and-1) zónavédekezése ellen, de a többiek lendülete is megtört. A Jazz a második félidőben támadásban is szintet lépett, ekkor 10/16 hármasukat küldték a helyére, majd a negyedik negyedben kimozogták a Nets utolsó rohamát és behúzták a W-t. A hazaiaknál a Talen Horton-Tucker parádésan dobott (5/7 tripla), Collin Sexton a rossz kísérleteit 12/13 büntetővel kompenzálta, mindketten kiosztottak 6-6 gólpasszt, erre az alapra pedig aztán szépen ráépült Lauri Markkanen 20-10-es meccse és Walker Kessler palánk alatti pusztítása (14 pont, 6/8 mezőnyből, 14 pattanó, 5 blokk). A padról beszálló John Collins és Ochai Agbaji is 10 pont felett zárt, Kelly Olynyk és Kris Dunn is hasznosan játszott, így a Jazz 8-5-re javította hazai mérlegét, bár ennek ellenére is 10-17-tel állnak.

A Jazz legjobb dobói: Horton-Tucker 27/15, Sexton 27/9, Markkanen 20/3.
A Nets legjobb dobói: Thomas 32/12, Dinwiddie 17/3, Bridges 13/9.

 

Sacramento Kings - Washington Wizards 143-131

Lubickolt a Kings. A hazaiak támadójátékában mindig benne van egy sokpontos meccs, ezúttal a Wizards kicsit sem zavarta a gépezetet, így bő három negyed alatt meg is oldották zsinórban harmadik győzelmüket, amivel ott vannak a nyugati 3-6. helyen. A kezdőötösben mindenki elérte a 10 pontot, De’Aaron Fox 30 pontja mellett 6 gólpasszt és 3 szerzett labdát is jegyzett, Domantas Sabonis hozott egy masszív tripla-duplát (28 pont, 13 lepattanó, 12 gólpassz), Keegan Murray továbbra is forró kézzel dobál (9/17 mezőnyből, 4/7 tripla), de Harrison Barnes is eljutott 19 egységig. Az első negyedben még kellemetlenkedett a Wizards, de a két középső játékrészt 85-60-ra nyerte a Sacto, így a végén már csak a különbség tartására kellett törekedniük. A Washingtonnál Jordan Poole (8/13 tripla) jól dobott, de ezen kívül összesen 2 gólpassz került fel a statlapjára, Kyle Kuzma igyekezett lépést tartani Sabonis-ékkal (8/16 mezőnyből, 8 pattanó), Tyus Jones 16 pontja mellett kiosztott 9 gólpasszt, a padról Mike Muscala és Bilal Coulibaly is 10 pont fölé jutott. A 131 dobott pont szépen is néz ki, de védekezni ezúttal (is) elfelejtettek a fővárosiak, így továbbra is csak a reménytelen Detroitot előzik Keleten.

A Kings legjobb dobói: Fox 30/6, Sabonis 28/3, Murray 25/12.
A Wizards legjobb dobói: Poole 28/24, Kuzma 27/9, Jones 16/6.

 

Az alapszakasz tabellája itt megtekinthető! 

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus