Egymással cserélő csapatok csatái

Mára virradóra hét mérkőzést rendeztek az NBA előszezonjában, s a reflektorfénybe leginkább azok a meccsek kerültek, melyen olyan gárdák néztek farkasszemet egymással, melyek a holtszezonban nagyobb játékoscseréket bonyolítottak le egymással. Paul Pierce először a Boston ellen, Eric Bledsoe először a Clippers ellen. Jöjjenek a részletek!

Washington Wizards - Miami Heat 100-82

A harmadik negyedben indította be a hengert a hazai együttes. Az addigi tapasztalható, látványos Heat akciókat átvette a Wizards. Labdaszerzések utáni leindításokból sorra érték el a kosarakat és húztak el a floridai alakulattól. Az este Bealről szólt, aki több utolsó másodperces kosara mellett számtalan szép megmozdulással szórakoztatta a nagyérdeműt, s megmutatta, hogy Wallal karöltve komoly, erős hátvédpárost alkotnak az éles meccseken. Harmadik felkészülési találkozóján első győzelmét aratta a fővárosi alakulat.

A Heat számára mindössze 24 percig tartott a mérkőzés, hisz nagyjából ennyi időt tölthettek a parketten a meghatározó játékosok. Onnan, hogy a Wizards kezdett ellépni, már jöhettek a cserék, percemberek. A James-Wade duó szórakoztatta a közönséget a rendelkezésükre álló időben pár szép zsákolással, Chalmers pedig 9-ből 0-ás estéjével a kárörvendőket. Battier hibátlan dobóteljesítményt produkált, rá -ismét- egy szavuk sem lehet a Heat drukkereinek.

A Wizards legjobb dobói: Beal 29/12, Harrington 14/9, Ariza 13/6, Wall 13/3

A Heat legjobb dobói: Battier 14/12, Mason Jr. 14/6, Wade 14, Bosh 13
 

Charlotte Bobcats - Cleveland Cavaliers 92-74

A kezdeti botladozás után a második negyed közepén nagyot robbantott a Bobcats. Haywood és Jefferson hiányában elég vékonynak bizonyult a palánk alatti sor, ám ez a tény nem akadályozta meg őket abban, hogy a hátvédsoruk termeljen. Henderson és Walker vezetésével komoly rohanásba kezdtek. A félidőre felzárkóztak, a harmadik negyedben pedig 15 pontot vertek vendéglátójukra, amivel gyakorlatilag bezsebelték a találkozót.

A Cavs jól kezdte a mérkőzést, tíz pontos előnyt alakítottak ki az első negyedben, melyet némileg növeltek a második játékrész elején, azonban onnantól elfogytak. Nem is kell csodálkozni, hisz a még mindig maródi Bynum, Jack, Varejao, Karasev és Zeller is hiányzott náluk. A hátralévő 30 percben alig tudták összekaparni a 30 dobott pontot. Bennett mindössze 7 pontot szerzett, 20 játékperc alatt kipontozódott, Waiters nem hozta magával a dobókezét, Kadji pedig kisebb sérülés szedett össze, a jobb szeme felett keletkezett repedést három öltéssel varrták össze. A mérkőzés csak a Bobcats szurkolók számára bírt némi értékkel.

A Bobcats legjobb dobói: Henderson 13, Walker 12, Sessions-McRoberts 11-11

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 15/3, Miles 15/3, Sims 8
 

Los Angeles Lakers – Golden State Warriors 95-100

Kínában lépett fel a Lakers és a Warriors, az első, Pekingben rendezett mérkőzésük pedig egy végig szoros, helyenként látványos összecsapást hozott. A Golden State sztárjai úgy tűnik már alapszakasz-formában vannak, a kínai nézők kiszolgálására pedig ezúttal sokat is játszottak. David Lee 31 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt, miközben lepattanókban, gólpasszokban és mezőnyszázalékban is szép számokat hozott. Steph Curry is remekelt, az új idény során először mutatta a tavaly megszokott, ellenállhatatlan játékát, elsősorban az ő végjátékban nyújtott teljesítménye miatt fordította meg ezt a meccset a Warriors. Andrew Bogut is domináns tudott lenni a palánkok alatt, 9 pontja mellé 14 lepattanót is gyűjtött.

Kobe Bryant ugyan továbbra sem játszik, de ezúttal is a csapattal tartott, a pekingi közönség legnagyobb örömére. A legeredményesebb Lakers játékos Nick Young lett, aki 18 pontját ezúttal hatékonyan hozta össze. Jól működött a Gasol-Kaman centerpáros is, a jövőre nézve ez mindenképpen bíztató lehet az aranysárga-liláknak, akiknek Kobe visszatéréséig csapatként kell jól funkcionálniuk.

A Lakers legjobb dobói: Young 18/9, Gasol 15, Henry 15/9, Kaman 14.

A Warriors legjobb dobói: Lee 31, Curry 24/9, Thompson 13/9.

 

Brooklyn Nets – Boston Celtics 82-80

Paul Pierce élete első meccsét játszotta a Boston ellen. Egyértelműen erről szólt ez a derbi, a Celtics-ikon mindvégig a kamerák kereszttüzében szerepelt. Pierce saját elmondása szerint is furcsa érzés volt, hogy a zöld-fehér mezesek ellen kellett pályára lépnie, de profi módon tudta kezelni a helyzetet. A meccset végül mindössze egy mezőnykosárral, de 10 lepattanóval és 5 gólpasszal zárta a klasszis. Pierce-szel ellentétben Kevin Garnett nem szerepelt volt klubja ellen, hiszen Deron Williams, Andrej Kirilenko és Jason Terry mellett ő is pihenőt kapott erre a preseason találkozóra. A Nets végül két ponttal jobbnak bizonyult, köszönhetően elsősorban a Lopez-Blatche palánk alatti duó ponterős és határozott játékának.

Mindkét csapat rengeteg labdát adott el (21-22) és pocsék százalékkal dobott (35-35%). A Celtics legeredményesebbje Courtney Lee lett 14 pontjával, ám ő is rengeteg dobást hibázott (13/4 mezőnyből), így a meccs végi, hosszabbítást érő kísérlete is kimaradt. Brad Stevens edzőre még rengeteg munka vár, a Boston csak egy győzelemmel áll az előszezon során, és láthatóan a csapaton belüli szerepek sincsenek még letisztázva.

A Nets legjobb dobói: Lopez 20, Blatche 14.

A Celtics legjobb dobói: Lee 14/9, Green 12/3, Humphries 12, Olynyk, Crawford 10-10.

 

Oklahoma City Thunder – Denver Nuggets 109-81

Az első meccsét játszotta Európából van hazatérése óta a Thunder, és úgy tűnik az otthoni levegő jó hatással van Ibakáékra. Az OKC esélyt sem adott a Denvernek, már az elején elléptek, és minden negyedet megnyerve magabiztosan győztek. Durant továbbra is hatalmas formában van, mindössze 23 perc alatt vágott 36 pontot, a második félidő elején négy perc alatt dobott négy triplája pedig végképp kivégezte a coloradóiakat. Mindemellett leszedett 6 lepattanót és kiosztott 4 gólpasszt is. Szupersztárjuk pazar formája mellett további jó hír a Thunder szurkolóinak, hogy Westbrook ugyan még mindig nem játszott, de már átöltözött és a csapattal melegített.

A Denver a tegnapi Spurs elleni összecsapásból érkezett a mai meccsre, ez meg is látszott rajtuk, ám erre az értékelhetetlen teljesítményre még ez sem lehet magyarázat, az OKC minden lényeges szegmensben felülmúlta őket.

A Thunder legjobb dobói: Durant 36/12, Ibaka 13, Sefolosha 13/3.

A Nuggets legjobb dobói: Robinson 10/6, A. Miller 10/3.

 

Phoenix Suns – Los Angeles Clippers 96-102

A Denverhez hasonlóan a Clippers is bact-to-back játszott ma hajnalban, ám a kaliforniaiaknak sokkal jobban sikerült a pihentetés, ezúttal visszatért a kezdőbe Chris Paul és DeAndre Jordan is. Az All-Star irányító volt a mezőny legjobbja, 24 pontja és 9 gólpassza egyaránt a legjobb teljesítmény volt a mérkőzésen. A Clippersben egyébként hatan is 10 pont fölé jutottak, Byron Mullens a tegnapi jó teljesítménye után ezúttal is hozta magát, ha így folytatja hasznos tagja lehet a rotációnak. Még a visszatérőkkel együtt is sok hiányozója volt a Los Angeles-i alakulatnak (Griffin, Barnes, Redick, Jamison), ráadásul Doc Rivers is az öltözőben töltötte a második félidőt egy rejtélyes betegség miatt.

Eric Bledsoe elcserélése után először lépett pályára korábbi mentora, Chris Paul ellen. Bár Paul sokkal jobban játszott, azért a fiatal irányítónak sem kell szégyenkeznie teljesítménye miatt (8 pont, 7 gólpassz). Az első vereségét elszenvedő Sunsban Dragic továbbra is ihletett formában van, a szlovén játékmester rendre tarthatatlannak bizonyul az ellenfelek számára.

A Suns legjobb dobói: Dragic 20/12, Gortat 12, Frye 11/9, M. Morris 10.

A Clippers legjobb dobói: Paul 24/6, Mullens 15/12, Green 15, Crawford 13, Dudley 12/6, Jordan 11.

 

Memphis Grizzlies - Milwaukee Bucks 102 - 99

A Memphis pihentette ugyan a Zach Randolph, Tayshaun Prince, Mike Miller, Kosta Koufos négyesfogatot, ám hiába játszott jól ennek a találkozónak a hajrájában a 19-et szóró Brandon Knight húzta Bucks, Marc Gasolék büszkesége nem hagyta, hogy otthon kapjon ki a Grizzlies. A spanyol center 18 pontos, 6 lepattanós, 7 gólpasszos produkciójával mutatta az utat a többieknek, Pondexter pedig az első félidőben villogott inkább, 24 egységével a vendéglátók legeredményesebbje volt ezen az estén. Mike Conley is közeledik a bajnoki formához, most 17 ponttal és 3 szerzett labdával rukkolt ki. A Milwaukee-nál érdemes kiemelnünk Middletont, aki 15 ponttal szállt be a kispadról, valamint John Hensont, aki 8 ponttal, 12 lepattanóval és 4 gólpasszal vétette észre magát kezdőként, Larry Sanders párjaként.

A Grizzlies legjobb dobói: Pondexter 24, Bayless, M. Gasol 18-18

A Bucks legjobb dobói: Knight 19, Middleton 15, Mayo 14

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus