Megint nyert Bostonban a Milwaukee, közel 40-nel győzött a Memphis

Érthetetlen összeomlást produkált a Warriors, amely nem hogy nem zárta le a párharcát Memphisben, de 55 pontos hátrányban is volt az este folyamán - a Bucks viszont nagy hajrával győzni tudott Bostonban és 3-2-es előnybe került a szériában.

Boston Celtics - Milwaukee Bucks 107-110

Nagy hajrával nagy győzelem. A mérkőzés jelentős részében a Celtics vezetett, ugyan az első negyedet még a Milwaukee nyerte, de a hazaiak 26-30 után egy 16-4-es futással vették a kezükbe a dolgot, még a második játékrészben tíz pont fölé növelték az előnyüket és onnantól azt menedzselték a hajráig. A harmadik negyedben Jaylen Brown egymaga 12 egységet rámolt be és ugyan a Bucks egyszer visszajött 60-59-ig, de ott ismét rálépett a gázra a Boston és a záró etap elején, tíz perccel a vége előtt 93-79 állt az eredményjelzőn - úgy tűnt, hogy eldől a küzdelem. A Milwaukee azonban nem adta fel, a címvédő hamar dobott három triplát, ezzel stabilizálta magát, majd megkezdte a felzárkózást, felkeményítette a védekezését és a végjátékban ezúttal clutch játékok sorát bemutatva ellopta a győzelmet. Bő másfél perccel az órán Giannis Antetokounmpo süllyesztett el egy nagyon távoli triplát, amivel visszajöttek három pontra, majd 49 másodpercnél Giannis labdát szerzett Marcus Smarttól, a leindítást pedig Jrue Holiday triplával fejezte be - egál! Jayson Tatum válaszolt két büntetővel, majd Giannis is faultot erőszakolt ki és bár a második dobását elrontotta, de érkezett Bobby Portis, aki megszerezte és a gyűrűbe is tette a támadópattanót, így 107-108-nál, a második negyed óta először már a Bucks vezetett. A Bostonnak persze még volt esélye, Marcus Smart el is ment a gyűrűig, de ott Holidayjel találkozott, aki bemutatta a mérkőzés legnagyobb blokkját, Pat Connaughton dobott ebből két büntetőt, majd a Celtics utolsó támadásánál megint Holiday villant, aki ellopta a labdát Smarttól - több clutch védekezéssel, egy clutch támadópattanóval és fontos triplákkal, de egy olyan meccset nyert meg a Bucks, amelyen szinte végig hátrányban játszott és 14 pontos lemaradásból állt fel az utolsó tíz percben.

Giannis 40-et dobott, a lepattanózással nyert a Milwaukee. Csapatszinten 50% feletti mezőnymutatót hozott össze a Celtics, amely 15-7-re nyert leindításból és a festékben is eredményesebbnek bizonyult ellenfelénél, ráadásul hárommal kevesebb labdát adott el (bár tízből nyolcszor a második félidőben veszítette el a játékszert). A Bucks mindezt egyrészt a jobb triplázással (13/29) ellensúlyozta, másrészt főleg a lepattanózás terén: 49-36-ra nyerte ezt a címvédő és különösen a 17-5-ös támadópattanózás volt döntő faktor, hiszen tízzel több mezőnykísérletük lehetett, mint a Bostonnak. Smart is azt mondta, hogy "ha kizárunk, nyerünk", a végén Portis döntőnek bizonyuló kosaránál is ez hiányzott, a magasember pedig amúgy is élen járt a jó példával, hiszen egymaga hét támadópattanót húzott le. A Bucks vezére természetesen most is Antetokounmpo volt, aki eddigi legjobb dobóteljesítményével, 16/27-es mezőnyözéssel és 2/5 triplával kereken 40 pontig jutott, tarthatatlannak bizonyult Al Horfordék számára, de ezúttal Holiday is felnőtt mellé, aki 24 ponttal, 8 lepattanóval, 8 gólpasszal, 4/7 triplával és az említett több clutch játékkal kulcsszerepet vállalt a sikerben. A Robert Williams III-öt most is nélkülöző Celticsnél Jayson Tatum (34 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 12/29 mezőnyből) és Jaylen Brown (26 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) emelhető ki, de ha az utolsó percben pontosabbak, akkor ez is elég lett volna - most a kiesés elkerüléséért és a hetedik meccs kiharcolásáért kell nyerniük Milwaukee-ban.

A Celtics legjobb dobói: Tatum 34/6, Brown 26/9, Smart 15/9
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 40/6, Holiday 24/12, Portis 14

A párharc állása: 3-2 a Bucks javára.

 

Memphis Grizzlies - Golden State Warriors 134-95

Döbbenetes különbség. Úgy érkeztek meg a csapatok erre a mérkőzésre, hogy ha a Ja Morantet nélkülöző Grizzlies kikap, akkor véget ér a szezonja, a Warriors pedig továbbjut a nyugati döntőbe, de mintha a vendégek úgy álltak volna hozzá, hogy ez automatikusan jár nekik és nem kell érte tenniük semmit. A Memphis ellenben teher nélkül, nagy lelkesedéssel, gyorsan, a labdát szépen járatva kosárlabdázott, bedobálta a hármasokat, elment a gyűrűig, a lassan csoszogó GSW-játékosokat nagyjából csak ki kellett kerülni és már jöttek is a kosarak, így könnyedén hagyta állva ellenfelét. Az első negyed tízpontos hazai előnye még hagyján, de egy 24-8-as futással már meglógott egyszer, ahonnan közelebb jött még a GSW, de egy újabb 20-4-gyel gyakorlatilag eldőlt a küzdelem - a nagyszünetben 27 pont volt közte, nem volt benne az estében a Warriors felzárkózása. Arra viszont még ekkor sem számíthattunk, ami ezt követte, a Grizzlies ugyanis még egy lapáttal rátett, a harmadik negyed végén 52 (!!!) ponttal vezettek a hazaiak, ami holtversenyben az NBA-playoff történetének legnagyobb különbsége ezen a ponton, de volt 55 egység is az előnyük - csak azért lett kevesebb a különbség a végén, mert az utolsó 15-16 percet már a cserék töltötték csak a parketten. A Memphis dobószázalékai egyébként egyáltalán nem voltak kiemelkedőek a végén, 47,5%-os mezőnymutató párosult 43,9%-os triplázással (18-at dobtak be), de a 37 gólpassz és az 55-37-es lepattanózás talán mutat valamit - valószínűtlenül jó játékkal maradtak életben és javították 3-2-re az állást, így bár az esélyes továbbra is a Golden State, de egy ilyen este után egyértelmű, hogy nem szabad őket leírni.

Érthetetlen Golden State. Már az előző mérkőzésen is voltak jelei ennek a hozzáállásnak, amikor csak lézengtek a pályán a GSW játékosai, de akkor ennél egy fokkal mégis több tartás volt bennük otthon, a negyedik negyedre pedig Steph Curry vezetésével feltüzelték magukat és végül némi szerencsével ugyan, de behúzták a nagyon fontos győzelmet. Most viszont nem hogy nem tanultak abból, hanem még sokkal rosszabbul néztek ki, védekezésben mintha pályán sem lettek volna, így akkora pofont kaptak, hogy Steve Kerr adná a másikat, ha koronavírus miatt nem lenne karanténban. Az érthetetlen játékukat megtetézték azzal, hogy 50 pontos hátrányban finoman szólva sem tűntek letörtnek a kispadon, nevetgéltek, beszélgettek, várták a meccs végét - hogy egy többszörös bajnok csapatnál mi történik ilyenkor, az rejtély, mindenesetre a Memphis megmutatta, hogy ha a GSW így áll hozzá egy playoff-párharchoz, akkor bajba kerül. Még mindig ők vezetnek 3-2-re és következőleg jó esélyük lehet lezárni a szériát hazai pályán, de az biztos, hogy az utóbbi két mérkőzésen látott mentalitásukat azonnal maguk mögött kell hagyniuk, különben megégnek.

A Grizzlies legjobb dobói: Jackson Jr. 21/12, Jones 21/12, Bane 21/12
A Warriors legjobb dobói: Thompson 19/9, Kuminga 17, Curry 14/9

A párharc állása: 3-2 a Warriors javára.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus