NBA: A rideg valóság Karácsonya

Tegnap este, illetve mára virradóra összesen öt mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga karácsonyi játéknapján, s a Golden State, illetve a Houston által idegenben megnyert két éjjeli rangadón felül három sokatmondó eredmény született az NBA-ben. A két New York-i gárda megint otthon kapott alapos oktatást kosárlabdából, a Miami Heat pedig megszenvedett a Kobe Bryant és Steve Nash nélkül is tisztességesen küzdő Los Angeles Lakersszel. Jöjjenek a részletek!
 

A játéknap legszebb, legérdekesebb jeleneteit állandó rovatunkban (Amiről a Festékben beszélnek) tekinthetitek meg. 

Brooklyn Nets - Chicago Bulls 78 - 95

Amikor kijön a mentális fölény. A tavalyi rájátszásban a mostani főszereplők közül sokan voltak részesei a hét felvonásig húzódó, s végül pályahátrányból is chicagói továbbjutással végződő párharcnak, ez pedig most akkora pluszt adott a Rose és Deng nélküli Bullsnak, amivel az egyébként is szétesett, immáron a 19. kudarcát is begyűjtő Nets Lopez és Kirilenko távollétében semmit sem tudott kezdeni.

A kritikus harmadik negyed. A fordulás után kellett volna lépnie valamit Jason Kiddnek és a 18-at szóró Deron Williams irányította legénységének minimális hátrányban, de csak átjáróház lett az elképzelés nélkül, puhán játszó Brooklyn védelme, a 20 pontos, 8 lepattanós Taj Gibson főszereplésével ez alatt el is döntötte a derbit a Thibodeau-alakulat.

Pocsék mezőnyözés, kémia nélküli csapatjáték. Hiába Deron Williams tűrhető játéka, a Nets összesen 11 gólpasszt osztott ki, ráadásul mivel csak 35,2 százalékkal dobott mezőnyből a vendéglátó, nem is volt kérdéses, hogy a vezéreit nélkülöző Bulls célba ér Brooklynban.

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 18/6, Teletovic 17/9, Joe Johnson 12
A Bulls legjobb dobói: T. Gibson 20, J. Butler 15/6, Boozer 14

 

New York Knicks - Oklahoma City Thunder 94 - 123

Anthony nélkül a valaha volt legnagyobb karácsonyi zakó. A Knicks saját közönsége előtt minden idők legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el, amit a Karácsonykor lejátszott találkozókat illeti. A 29-et szóró Durant és a tripla duplázó Westbrook (14 pont, 13 lepattanó, 10 gólpassz) mellett Serge Ibaka (24 pont) és a két fiatal csereember, Jeremy Lamb (13 pont, 3 gólpassz, 2 labdaszerzés) és az óriási zsákolást bemutató Reggie Jackson (18 pont) is remekelt, el is dőlt a derbi már a harmadik etapban.

Most van igazán nagy baj New Yorkban. Joggal gondolhatták úgy a Knicks szimpatizánsai, hogy Tyson Chandler visszatérésével teljesen mást mutat majd a Woodson-legénység, de Anthony hiánya ide, Felton távolléte oda, az MSG-ben ekkora verést elszenvedni, ilyen alkalommal, 123 kapott ponttal, nagyon csúfos, semmi sem változott tehát a Nagy Almában.

A Knicks legjobb dobói: Stoudemire 22, Hardaway Jr. 21/6, JR Smith 20/9
A Thunder legjobb dobói: Durant 29/12, Ibaka 24/3, R. Jackson 18/9

 

Los Angeles Lakers - Miami Heat 95 - 101

Karácsony Kobe nélkül - szokatlan. A Lakers sérült ásza már 15-ször(!) játszott Karácsonykor NBA-mérkőzést, amivel abszolút csúcstartó, de most az ő távollétében is tisztességes meccset produkált a dupla duplázó Chris Bosh (23 pont, 11 lepattanó) húzta bajnokkal a Los Angeles-i alakulat.

Hullámzó derbi. Az elején a 20-at dobó Nick Young vezette hazai alakulat ment el hét ponttal, majd a címvédő LeBron James (19 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) extra zsákolásaival fordított és meglépett, de a negyedik etap elején már megint a Los Angeles-iek voltak előnyben, majd Wade (23 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz, 3 szerzett labda) főszereplésével újfent átvette a hatalmat a Heat és célba is ért.

A Lakers legjobb dobói: N. Young 20/12, Meeks 17/12, Henry 14
A Heat legjobb dobói: Wade 23/3, Bosh 23, James 19

 

San Antonio Spurs - Houston Rockets 98 - 111

A nap meglepetése. Ömer Asik és Patrick Beverley szolgálatai nélkül is triumfált a teljes kerettel felálló San Antojnióban a Rockets, méghozzá a 15 pontos, 20 lepattanós, 2 blokkos performanszával újfent domináns benti játékot hozó Dwight Howard hathatós segítségével.

Harden visszatért és kivégzett. A 28 pontján felül 6 lepattanót és 6 asszisztot is jegyző szakállkirály a hajrában az addigra fejlövő texasi riválist gyakorlatilag egyedül szakította újra le, igaz mellette a 21-et termelő (s szintén 6 lepattanóig és gólpasszig jutó) Chadler Parsons is extrát nyújtott, immáron rövid hajjal.

Parsons különleges karácsonyi ajándéka. A vendégek bedobója azért nyírta le haját, mert egy súlyosan beteg kisgyermeknek szeretett volna imponálni, de ennyivel nem elégedett meg, távoli bombái mind a nehéz sorsú gyermeknek lettek "ajánlva", ráadásul győzött is a Rockets.

A Spurs legjobb dobói: Ginobili 22/9, K. Leonard 12, Duncan 11
A Rockets legjobb dobói: Harden 28/9, Parsons 21/15, T. Jones 21

 

Golden State Warriors - Los Angeles Clippers 105 - 103

Balhés Karácsony Oaklandben. Előbb Draymond Greent állították ki egy könyökös miatt, majd Andrew Bogut (10 pont, 14 lepattanó) és Blake Griffin (20 pont, 14 lepattanó, 5 gólpassz) akaszkodtak össze, ami után a vendégek ásza meg is kapta második technikaiját és mehetett is zuhanyozni idő előtt. Ezen felül a lefújást követően is volt egy kis kakaskodás Paul és az ellen közt.

Chris Paul egyedül nem bírta el a terhet. A 26 pontos, 11 gólpasszos dupla duplát szállító játékmester lejátszotta a parkettről Steph Curryt (15 pont, 11 gólpassz), de a hajrában ő rontotta el azt a dobást, amit Klay Thompson (23 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk) szerelt, igaz Jamal Crawfordnak (19 pont) még lett volna esélye a fordításra egy triplával.

Iguodala rontott, de megúszta. A GSW nyáron szerződtetett veteránja elhibázta büntetőit az utolsó támadás előtt, pedig akkor már lezárhatta volna a meccset a 23 pontos, 13 lepattanós David Lee húzta hazai had, de szerencséjére Thompson mentett a túloldalon és célba ért a GSW.

A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 23/9, D. Lee 23, Curry 15/6
A Clippers legjobb dobói: Paul 26/3, Griffin 20, Ja. Crawford 19/3

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus