Végig vezetett, 2-0-s előnybe került a Houston ellen a GSW

Kevin Duranték második hazai meccsüket is behúzták és megőrizték a pályaelőnyüket a Rockets ellen, míg a Milwaukee egy parádés harmadik negyeddel vágott vissza a Bostonnak, ezzel kiegyenlítette a maga párharcát.

Kevin Duranték második hazai meccsüket is behúzták és megőrizték a pályaelőnyüket a Rockets ellen, míg a Milwaukee egy parádés harmadik negyeddel vágott vissza a Bostonnak, ezzel kiegyenlítette a maga párharcát. Nézzük, hogy mi történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásának hajnali játéknapján!

Visszajátszás: Antetokounmpo válaszolt a Bostonnak - videók

Milwaukee Bucks - Boston Celtics 123-102

A harmadik negyedben eldöntötte a Milwaukee. Mike Budenholzer kicsit megvariálta a rotációt erre az estére, de nem úgy, ahogy arra sokan számítottak, Brook Lopezt ugyanis bent hagyta a kezdőben és az alacsonyabb szerkezet helyet magasított azzal, hogy Sterling Brown helyett Nikola Mirotic került be az első ötösbe. Az első félidőben ezek után még "csak" szoros küzdelmet láthattunk, ami a legutóbbi sima vereséghez képest így is javulást jelentett a Bucks szemszögéből, de fontosabb volt az, hogy a legutóbb labdához sem jutó Eric Bledsoe lendületbe jött, Khris Middleton megszórta magát kintről és Giannis Antetokounmpo is pontosabban játszott, mint az első összecsapáson. Az alaposan feltüzelt hazai alakulat aztán a fordulás után vett egy nagy levegőt és tulajdonképpen eldöntötte a találkozót, Antetokounmpo bevert két triplát és 15 pontot a harmadik negyedben, a Milwaukee pedig az ő vezérletével egy 24-2-es (!) rohamot produkált - minden beesett az ő oldalukon és semmi a Boston részéről, úgyhogy az addig szoros meccsből hirtelen egy 25 pontos kiütés lett. A záró etapban már nem is lehetett kérdés, a Bucks végül playoff franchise-rekordot jelentő 20 triplát süllyesztett el, ebből 7/10-et a 28 pontos Middleton vállalt magára, de Antetokounmpo (29 pont, 7/16 mezőnyből, 2/4 tripla, 13/18 büntető, 10 lepattanó, 4 gólpassz) és Bledsoe (21 pont, 5 gólpassz) is jó számokat hozott, úgyhogy Budenholzer alakulata látványos játékkal vágott vissza a legutóbbi vereségért és kiegyenlítette a párharcot.

Összeomlott a Boston. A Bucks átvariált védekezése nem nagyon ízlett Kyrie Irvingnek, aki ezúttal csak szenvedett a mérkőzés folyamán (9 pont, 4/18 mezőnyből, 4 gólpassz), Jayson Tatum (5 pont, 2/10 mezőnyből) és Gordon Hayward (5 pont, 1/5 mezőnyből) is eléggé eltűnt, Al Horford, vagy Marcus Morris jó megmozdulásai pedig ezúttal csak ideig-óráig jelentettek megoldást a vendégek számára. Az első félidőben is volt már egy időszak, amikor átrohant rajtuk a Milwaukee, de arra még reagálni tudtak és összességében a nagyszünetig többször vezettek ők, mint ellenfelük, de aztán a fordulás után már nem tudták tartani a lépést és a fent említett 24-2 során teljességgel összeomlottak. Végül 40% alatti mezőnymutatóval zártak és most már 23 pontot kaptak leindításból, a meccs egészét tekintve nem tudták megcsinálni azt, amit az első meccsen - válaszolni, változtatni viszont van idejük, hiszen a pályaelőnyt így is elvették, a következő két találkozót pedig otthon vívhatják meg.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 29/6, Middleton 28/21, Bledsoe 21/9
A Celtics legjobb dobói: Morris 17/9, Brown 16, Horford 15/9

A párharc állása: 1-1.

Golden State Warriors - Houston Rockets 115-109

Nem a bíráskodáson múlt. Ezúttal nem foghatta a játékvezetésre a vereséget a Houston, a vendégcsapat gyakorlatilag végig hátrányban kosárlabdázott ezen az estén, miután az első percekben elöl-hátul eléggé beragadt - hamar tíz pont körüli/feletti hátrányt szedtek össze, onnantól pedig futottak az eredmény után. Voltak jobb időszakaik, de néhány percre a szemsérülést szenvedő James Hardent is nélkülözniük kellett és összességében nem tudták átbillenteni a meccset az ő javukra, a futásaikra mindig válaszolni tudott a Warriors és amikor a negyedik negyedben 15 pontos hátrányból feljöttek 93-90-re, azonnal kaptak egy 9-0-t, ahonnan már nem tudtak még egyszer felállni. A kinti dobásaikra nem lehetett panaszuk, 42,5%-kal vertek be 17 hármast, a legutóbbihoz képest most szépen megtalálták támadásban PJ Tuckert és Clint Capelát is, a padról 14 ponttal, 4/6 triplával szállt be Austin Rivers, de egyrészt a csapatvédekezésük sokkal kevésbé volt hatékony, másrészt hiányzott a csapat "eleje": sem James Harden (29 pont, 9/19 mezőnyből, 4 gólpassz, 6 eladott labda), sem Chris Paul (18 pont, 6/14 mezőnyből, 6 gólpassz) nem játszott rosszul, de igazán jól sem, márpedig a Warriors legyőzéséhez tőlük biztosan több kell ennél. Az utolsó percekben már érdemi esélyük nem volt, csak a végeredményen kozmetikáztak valamelyest, úgyhogy csalódottan, 0-2-vel térhetnek haza Houstonba, ahol óriási nyomás alatt kell játszaniuk és kötelező mindkét ottani meccsüket megnyerni, ha be akarják húzni a párharcot.

A GSW elvégezte a feladatát. A hazaiak nem csináltak semmi különlegeset, csak az első meccshez képest folyamatosabban, gördülékenyebben támadtak és azt is elbírták, hogy Steph Curry játékpercei egy kisebb sérülés és az újabb faultgondok miatt sem úgy alakultak, ahogy azt Steve Kerr eltervezte. A labdákat ezúttal szépen el tudták osztani, senkitől sem kellett extra, Kevin Durant (29 pont, 9/22 mezőnyből) mellett Curry és Klay Thompson is elérte a 20 pontot, de Draymond Green (15 pont, 12 lepattanó, 7 gólpassz) és Andre Iguodala (16 pont, 6/9 mezőnyből, 5 lepattanó, 4 gólpassz) is hozzátette a magáét és bár a tripláik csak 30%-kal estek be, ezt 18 (!) támadópattanóval ellensúlyozták, ráadásul a legutóbb problémát jelentő eladott labdáikra is nagyon odafigyeltek. A 22-8-as kezdés után igazából végig kézben tartották a derbit, amikor kellett, akkor valaki mindig előlépett, a negyedik negyedben Curry rángatta ki csapatát a kisebb gödörből és összességében elvégezték azt, amit az első két mérkőzésen kellett: mindkettőt behúzták, megőrizték a pályaelőnyt és óriási nyomást helyeztek a Houstonra a folytatást tekintve.

A Warriors legjobb dobói: Durant 29/9, Thompson 21/9, Curry 20/9
A Rockets legjobb dobói: Harden 29/9, Paul 18/6, Gordon 15/9

A párharc állása: 2-0 a Warriors javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus