Amiről a Festékben beszélnek 01-18

London calling. Carmelo Anthony lefogyott. LeBron James szemtől szemben is nyomatékosította: nem csak a statisztikákban jobb, mint Kobe. A Bucks hihetetlen sorozatot zárt le Phoenixben. Alvin Gentry-re lassan rádől a Suns-ház. No Paul, no problem. Minnesotában lassan a szertárosnak is át kell öltöznie.

 

Londoni vakáció, de nem mindenkinek. Az O2 Arénában rendezték meg a Detroit Pistons-New York Knicks összecsapást – maga a meccs sima volt, de bőven akadtak érdekességek. Lawrence Frank, a Pistons mestere például ki volt akadva: "Azért jöttünk ide, hogy nyerjünk, így ez most nagy csalódás… ez nem vakáció, és mi nem vagyunk turisták. Azért vagyunk itt, hogy kosárlabdázzunk egy nemzetközi porondon. Az, hogy ide kerültünk, megtiszteltetés és privilégium, szóval csalódást okozott, hogy kevésnek bizonyultunk és nem adtuk a legjobbunkat."

Fejben nem volt ott a Detroit. Valóban úgy tűnt, hogy amíg a Knicks úgy kezdte a meccset, mintha otthon lenne a Gardenben, addig a Pistons játékosai az első negyedben kicsit el voltak varázsolva a helyszíntől és a körítéstől. A második félidőben már jobban csipkedték magukat, de az elején összeszedett 10-12 pontos hátrány soknak bizonyult.

Carmelo Anthony szereti Londont. A Knicks ásza tavaly nyáron olimpiát nyert itt, most pedig 26 ponttal vezette győzelemre csapatát. Anthony egyébként a minap fejezte be kéthetes diétáját, aminek köszönhetően felgyorsult. Elképzelhető egyébként, hogy azért dobott le pár kilót, mert Amar’e Stoudemire visszatérésével, illetve Chris Copeland kezdőbe kerülésével kevesebbet fog pozíciózni az erőcsatár pozíciójában, és sokkal inkább eredeti posztján, kiscsatárként használja majd Mike Woodson.

Iman Shumpert stílusosan tért vissza. Tavaly a rájátszás legelső napján szenvedett nagyon komoly térdsérülést a Knicks hátvédje (kísértetiesen hasonlított az ugyanazon a napon kidőlő Derrick Rose szalagszakadására), ám a tripla- és védekezőspecialista ma végre újra pályára léphetett. Még csak 15 percet kapott, de ez idő alatt is bevert 2 triplát, emellett egy labdaszerzést és egy blokkot is feltett a táblára. Ha formába lendül, óriási pluszt adhat a csapatnak a pálya minden pontján.

Megint odapörkölt a Clippers. Chris Paul nélkül nem annyira Lob City a Lob City – persze mindez az eredményeken nem látszik, sőt. Sorozatban harmadik, Paul nélküli meccsét is hozta a LAC, méghozzá a Timberwolves otthonában. Ismét csak dicsérni lehet a gárda rotációját: a kispadról 45 pont (a Clippers pontjainak fele!) és kiváló védekezés érkezett – Jamal Crawford most nem szórt 30-at, "csak" 22-t.

Amit nem mutat a statisztika. Lamar Odom, a Clippersben lassan újjászülető egykori Lakers-sztár ma sem termelt 20 pontot, mindössze kettőt; viszont letépett 12 lepattanót és kiosztott 6 gólpassztutóbbi mutatóban messze csapata legjobbja volt.

Minnesota: ilyen már tényleg nincs. A Clippers győzelmében vastagon benne volt a Timberwolves szerencsétlensége is. Kevin Love, Chase Budinger és Brandon Roy eddig is sérült volt, Rick Adelman súlyosan beteg felesége mellett van – ma pedig két újabb fontos láncszem, Nikola Pekovic (medvepuszi Blake Grifffintől) és Alexej Shved (bokasérülés) is kidőlt.

26 év. Kis híján ennyi idő telt el azóta, hogy a Milwaukee Bucks utoljára nyerni tudott Phoenixben. Most viszont megtört a jég, az új vezetőedző, Jim Boylan pedig most már amellett, hogy 4-2-vel áll a Bucks élén, egy szakállas rekordot is megdöntött. Az egyetlen hasonló széria a San Antonio Spurs 27-es hazai sikersorozata a Golden State ellen.

Goran Dragic realista. A Suns kiváló szlovén irányítója nem leplezte csalódottságát a meccs után: "korábban más játékosok játszottak a Sunsban: négy gyors játékos mellett egy nagyember játszott a palánkok környékén, a társaknak több helyet teremtve. Ezzel a csapattal ez nem lehetséges. A múltban egy futós csapat voltunk, sokat futottunk és könnyű kosarakat szeretünk. Ezt már képtelenek vagyunk megcsinálni." Nem lennénk a szezon végén lejáró szerződésű Alvin Gentry vezetőedző helyében, akinek a meccs utáni, kínos kérdésekre adott válasza a "no comment" és szinonimái gyakori ismételgetéséből állt.

LeBron James súlyt rakott a rekord mögé. James lett tegnap a liga legfiatalabb játékosa, aki elérte a 20 000 pontot – ma pedig nyomatékosította, hogy ezt "nem a legyek hordták össze". Hatalmas csatát hozott a Lakers-Heat, és James a végjátékig is 34 pontot szórt be – mindez azonban semmi volt ahhoz képest, amit az utolsó két percben produkált. A Heat 90-90 után 9-0-ra hozta a meccs végét, ebből James 2 gólpasszal és 5 ponttal vette ki a részét. Hol van már az az idő, amikor a Király meghunyászkodott alattvalóként próbált elbújni a felelősség elől az utolsó negyedekben…

Amikor eláll a szavad. James Kobe Bryant rekordját döntötte meg, a mai meccs után a szavak Lakers-es embere is csak egy közhelyet tudott kinyögni: "ő az egyik legjobb, akit valaha láthattunk".

LeBron James mellett Dwyane Wade is extrát játszott - egyébként is a meccs napján,  január 17-én ünnepelte a 31. születésnapját.

Megint kezdődik? A Lakers végre partiban volt egy élcsapattal, azonban újra láthattunk néhány aggasztó jelet. A csapat 20 labdát adott el, Dwight Howard 5/13-mal zárt a büntetővonalról (két fontos büntetőt a végjátékban dobott mellé), Kobe Bryant pedig a hatalmas fogadkozások (a védekezést helyezi előtérbe) ellenére megint 25 alkalommal dobott rá – és nem nagyon talált. Emellett volt hat eladott labdája – összességében nagy hibaszázalékkal játszott.

Pozitív jelek. Visszatért Pau Gasol, elsőre nem is volt rossz (bár ő is elszórt 3 labdát, és 25 perc alatt majdnem kipontozódott), közel 50%-kal dobták a triplát, a csapatvédekezés pedig a végjátékot leszámítva rendben volt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus