Tovább "parádézik" a Golden State

A két nappal korábbi Monta Ellis csere után újabb lépésre szánta el magát a Golden State Warriors. Az akkor megszerzett Stephen Jacksontól megvált a gárda, cserébe a San Antonio Spurstől megszerezték Richard Jeffersont és a Spurs idei első körös draftjogát. Később egy kisebb cserében pénzért megvették az Atlanta második körös cetlijét is.

Jacksonról mindenki tudta, hogy gyenge csapatban iszonyatosan motiválatlan tud lenni, ráadásul pár évvel korábban éppen a Warriorstól kért cserét, úgyhogy nem kellett bemutatni a csapat elöljáróinak még akkor sem, ha azóta a tulajdonosok személye már megváltozott. Úgy döntöttek, nem kockáztatják, hogy Jackson tönkreteszi a csapat egységet, ami nem is lenne alapvetően egy elhibázott gondolat, nem biztos, hogy megéri a kockázatot. A nagy probléma, hogy Jackson jövőre egy 10 milliós lejáró szerződéssel rendelkezett, míg az érte érkező Jeffersonnak 2013-2014-re van egy játékosopciója 11 millió dollárról, ne legyenek kétségeink, hogy az ennek már most is csak töredékét érő kosaras le fogja hívni ezt a lehetőséget és zsebre vágja az ingyenpénzt.

Ezzel a Golden State 2013-2014-ig teljesen betáblázta magát fizetésileg, a David Lee - Andris Biedrins - Andrew Bogut - Jefferson négyes 48 milliót fog elvinni a sapka alól úgy, hogy ebből a négy névből addigra kettő biztosan használhatatlan lesz (Biedrins most is az, Jeffersont meg nagy valószínűséggel csak a Spurs rendszere tartotta NBA szinten). Ezért a lépésért cserébe kaptak egy, az első kör végére szóló cetlit... Erősen kérdéses, megérte-e 11 millió dollárért megvenni ezt, de a drafton dől el minden. A másik csere mindkét fél részéről minimális jelentőségű, de láthatóan pickeket gyűjtöttek Joe Lacobék. Ez a Jackson-csere csak akkor válik pozitívvá a részükről, ha a drafton valami nagyon nagyot alkotnak és a San Antonio draftjogával egy olyan játékost hoznak, aki hosszú távon is nagy befolyással lehet a Golden State eredményességére és a ligára.

A Spurs részéről jackpot is lehet ez a húzás. Jackson 2003-ban már bajnok volt az együttessel, és ha van környezet, ahol megemberelheti magát, az a San Antonio vérprofi, veteránokkal és legendákkal teletűzdelt csapata lehet. A hírek szerint Gregg Popovich edző nagy kedvence is, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy egy egészen komoly játékossal erősödjön a Spurs a lefelé csúszó Jefferson helyett. Ráadásul mint korábban is írtam, szerződése egy évvel rövidebb Jeffersonénál, jövőre már lejáró, így ha nem válna be, akkor is megérte nekik ez a tranzakció. A pick eladása nem jellemző a Spusre, de jelen esetben azt lehet mondani, hogy abszolút megérte beáldozniuk az első kör végére szóló draftjogot. Duncanék részéről nincs bukási lehetőség ebben a lépésben, újra megtalálták azt a partnert, akivel a legkisebb kockázattal tudtak cserélni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus