Elhalasztják az olimpiát

Az egyik legismertebb NOB-tag, Dick Pound azt nyilatkozta, hogy az ötkarikás játékok biztosan nem kezdődnek el idén július 24-én - hogy mikor fognak, arról megy most a beszélgetés.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egykori alelnöke, Dick Pound Christine Brennannek (USA Today) egy telefoninterjúban elmondta, hogy azok alapján az információk alapján, amik jelenleg a NOB rendelkezésére állnak, a szervezet eldöntötte, hogy elhalasztja a tokiói olimpiát. Poundról tudni kell, hogy kétszer is volt a NOB alelnöke, de jelenleg nem tagja a végrehajtó bizottságnak.

A hogyan továbbról nincsenek pontos részletek, de amennyire ő tudja, idén július 24-én nem indulnak el az ötkarikás játékok, ennyi biztos. Szerinte az is ezt támasztja alá, hogy tegnap előtt a NOB bejelentette, gondolkodik a halasztáson, az olimpia teljes törlésén viszont nem. Pound úgy gondolja, hogy ha lemondtak volna ennek az olimpiának a megrendezéséről (akár jövőre is), már bejelenthették volna, ha meg haladnának az eredeti tervek szerint, nem kellene semmit kommunikálni.

A 78 esztendős Pound, aki a legrégebbi NOB-tag, azt is hozzátette, hogy a részletek a következő négy hétben lesznek kidolgozva, de elhalasztják a játékokat, és felvállalják ennek minden következményét. Ő személy szerint arra számít, 2021-ben lesz megtartva a tokiói olimpia.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus