Hírmorzsák - Draft 2012-06-23

Kisebb kihagyás után jöjjenek az újabb hírek, ezúttal kifejezetten a draftra koncentrálva, de a csapatoknál megtalálhatóak majd az egyéb hírek is természetesen. Ne nagyon szaporítsuk a szót, lássuk is (draft)sorrendben!

New Orleans Hornets

Náluk egyértelműen a legnagyobb hír, amit néhány napja mi is lehoztunk, hogy Emeka Okafort és Trevor Arizát sikerült elcserélniük. Az értük érkező Rashard Lewist már ki is vásárolták, 13.7 millió dollárnyi 'semmi' nyomja így az idei sapkájukat. Az első választással teljesen biztosan Anthony Davist húzzák majd annak ellenére is, hogy Davis egyetlen privát edzésen sem fog részt venni sehol sem. A 10. pick kimenetele kérdéses, valószínűleg az elérhető legjobb játékost húzzák majd be akkor is, ha az esetleg Davis vagy Eric Gordon posztján játszik majd, tehát nem feltétlenül érkezik irányító vagy SF. Gordonról annyit tudni, hogy szinte biztosan megtartja a csapat, akármennyit is kell érte fizetni, végül is sapka alatti helyük lesz, úgyhogy megtehetik. Carl Landry már jelezte, hogy szeretne maradni, akár hosszú távra is (naná...).

Charlotte Bobcats

A sötét ló. Róluk ugyanis annyit tudni, hogy fogalma sincs senkinek, mit fognak lépni a draft éjszakáján. Bárkit behúzhatnak Davisen kívül, posztra, korra, nemre függetlenül. Felmerült Rudy Gay megszerzésének lehetősége is pár hete, ám a hírek szerint Tyrus Thomas átvétele nem tetszett a Memphisnek, így kicsit lecsendesedett az a szál, ettől függetlenül nem elképzelhetetlen, hogy még a draft előtt egy bizonyított, franchise-player közeli szintű játékost szereznek majd a draftjogért cserébe. Új vezetőedzőjük van, Mike Dunlap, aki az NCAA-ből érkezett és bár sokkal kevésbé ismert itthon, mint akár Jerry Sloan, akár Brian Shaw (az ő nevük merült fel leginkább Michael Jordan csapatával kapcsolatban), a szakértők szerint jó húzás volt ez Jordanék részéről, ugyanis Dunlap komoly fejlődéseket ért el fiatal játékosoknál és mivel segédedzői is erről híresek, ezért pont megfelelőek lehetnek a rebuild gombra most teljesen ránehézkedő Bobcats számára.

Washington Wizards

A főváros volt a hét cseréjének másik résztvevője. Náluk a draft egyértelműnek tűnik: amennyiben a Charlotte nem köp bele a levesükbe, akkor Bradley Bealt választják, a vajkezű dobóhátvéd pedig egy rájátszásért induló Washington legjobb nehéztüzére lehet egyből. Felemásak a vélemények a Hornets-cel kötött tranzakcióról, ám az biztos, hogy az állóvízből és a várakozó álláspontból nagyot léptek előre. Rosszabbak nem lesznek a két érkezővel, hogy elég jók-e ahhoz, hogy nyolcba is kerüljenek keleten, az majd kiderül, ha Bealt sikerül behúzni, akkor papíron gyakorlatilag tökéletesen passzol a kezdőjük (úgy az Okafor-Nené belső kettős, mint a Wall-Beal-Ariza külső sor). A vezetőedző marad Randy Wittman a következő idényre is, tehát a tavalyi beugrónak megadják a lehetőséget, hogy bizonyítson egy jobb anyagból álló kerettel.

Cleveland Cavaliers

A Cavsnél viszonylagos csend van. Három komolyabb jelöltjük van a negyedik választásnál. Először Michael Kidd-Gilchristről szólt a legtöbb újságcikk, ő ugyanis játszott már együtt Kyrie Irvinggel és jó barátok is. A csapatba viszont talán jobban illene Harrison Barnes, akinek az atletikusságával kapcsolatban sokkal kevesebbet problémáznak, mióta a közös chicagói teszteken nagyon szép számokat hozott, szinte minden kategóriában (a listát ide kattintva megtaláljátok). A teszt óta szinte minden drukker őt kívánja a csapathoz, kiváló védő, nagyon jó keze van kintről is, egyedül az a kérdés, hogy akar-e majd minden meccsen meghalni a csapat sikeréért. MKG-nek fakeze van és egyelőre a dobómozdulata miatt nem is lesz jobb, viszont egy igazi hajtós jómunkásember, kérdés, hogy melyik tetszik jobban a clevelandi vezetőknek. A harmadik név Brad Beal lenne, aki valószínűleg Barnes mögött van Chris Grant GM listáján, de ha esetleg Barnes kimenne előttük, akkor Irving mellé ő is tökéletes lenne, SG-re ugyanúgy szüksége van a Clevelandnek, mint SF-re. A Cavs a 24. helyen is húzni fog, ott már nagyon lutri, hogy ki marad benn, gyakorlatilag bármit húzhatnak irányítón kívül és nincs is nagyon hír róla, hogy melyik posztra nézelődnének.

Sacramento Kings

Ők még mindig a kicsit feszült, kicsit kényelmes helyzetben vannak, mivel valószínűleg posztfüggetlenül fognak draftolni és valaki a korábban sokat hype-olt fiatalok közül elér hozzájuk (MKG, Barnes, Robinson, Drummond, Beal). Gyakorlatilag ezen belül bárkit behúzhatnak, normális kezdőjátékosuk ugyanis DeMarcus Cousinst leszámítva nincs. Tyreke Evans poszttalan és a hírek szerint nem nagyon akarnak vele hosszabbítani, idő előtt biztosan nem, sőt, inkább cserélnék, amíg még van értéke, Marcus Thornton egyéniben indulhatna csak az olimpián is, Isaiah Thomas pedig aranyos gyerek, de kérdés, hogy komoly csapat kezdő irányítója is lehet-e. A fent említett ötösből bárki érkezhet, amennyiben nem viszi el a Bobcats Andre Drummondot, akkor nagy valószínűséggel itt fog kikötni. Egy játékos neve merült még fel nagyon sokszor, ő Damian Lilliard, akinek nagyon jól sikerültek a felmérései, az egyéni edzései és nagyjából mindegyik csapat el van ájulva tőle attól függetlenül is, hogy pontszerző irányító (saját bevallása szerint ha tud, akkor passzol minden esetben, de a Weber State-n erre nem volt annyi lehetősége). Felmerült egy csere lehetősége is, nagyon sokat cikkeztek arról, hogy esetleg Luol Deng érkezhet a Chicago Bullstól, nyilván a draftjogért cserébe, értékegyeztetéssel.

Portland TrailBlazers

Nagyon sok minden történt Oregonban és valószínűleg még fog is idén nyáron. Először is Neil Olshey, az eddigi Clippers GM lett az új általános igazgató, akit a nagy többség örömmel fogadott a szurkolói körökben, Los Angeles piros-kékebbik részén pedig sajnálkoztak távozása miatt. Annyi szinte biztos, hogy Nicolas Batumot meg akarják tartani és Olshey jó lehet arra, hogy új lapot nyisson az ügynökével folytatott tárgyalásokban. A lejárók miatt alapvetően két posztjuk lesz nagyon lyukas: az irányító és a center, ezt a kettőt fogják megpróbálni feltölteni a draftról. Náluk is képben van Lilliard és a legutóbbi hírek szerint amennyiben idáig elér az irányító, akkor itt el is viszik, nem várják meg a második választási lehetőségüket, amely majd a 11. pozícióban lesz. Amennyire jó véleménnyel voltak Drummondról a Kingsnél, itt annyira lesújtóan nyilatkozott az egyik bennfentes és még az is lehet, hogy a 11. helyen is elpasszolnák, ha arra kerülne a sor, inkább választanák Meyers Leonardot vagy Tyler Zellert. Steve Nash-ről az a hír járja, hogy háromra szűkítette a lehetséges célállomásait a nyáron, ezek között pedig ott van a Blazers is. Jamal Crawford pedig kilép a jövő évi szerződéséből, így szabadon igazolható lesz. Edző továbbra sincs.

Golden State Warriors

A Warriorsnál annyira nincs semmi konkrét hír, hogy szinte már az is feledésbe merült, hogy ők itt vannak az NBA-ben. Annyit tudni, hogy valószínűleg nem tartják meg mind a négy draftjogukat (7., 30., 35., 52.), rögtön a legjobb segítségével egy, már bizonyított hármast szeretnének a csapathoz hozni, elvileg ott is vannak a Rudy Gay-ért sorban állók között (hogy pontosan milyen csomaggal, arról nem tudni információkat). Amennyiben mégis draftolnak, a lehető legjobb SF valószínű náluk, amivel elég komoly bajba is sodorhatják magukat, mert adott esetben ez a játékos lehet Terrence Jones is, aki hajlamost hosszú időkre is eltűnni, ráadásul nem is biztos, hogy hármas lesz a profik között. Mike Malone több együttes vezetőedzői posztjáért is harcban van, a segédedző elvesztését pedig érzékeny veszteségként érnék meg Oaklandben, ezt mindenki elmondta. Érdeklődnek a visszatérését fontolgató, sőt, tervező Brandon Roy iránt, de nem ők az egyetlenek.

Toronto Raptors

Kanadában is komoly fennforgások lesznek idén, hiszen az már szinte biztos, hogy Jonas Valanciunas a jövő évet már az NBA-ben kezdi meg, egy komoly fiatallal tehát bővültek. Steve Nash listájának élén találhatóak a hírek szerint, márpedig Nash hazahozatala óriásit dobhatna a csapaton még akkor is, ha már nem fiatal az öreg, mondhatni tökéletes lenne Bargnani és Jonas mellé is (akik egyébként egymást is jól egészíthetik ki játékstílusuk miatt). Hogy húznak-e a drafton, az nagy kérdés, mivel náluk is felmerült, hogy inkább hoznak valaki olyat, aki már lehúzott pár évet a ligában, így merült fel Deng, Gay és Andre Iguodala neve is. Ha húznak majd valakit, akkor itt új nevek is előkerültek, például Moe Harklessé, de leginkább Dion Waiterst rebesgették többen is, az ő draftolása ilyen magasságban azért kicsit érthetetlen lenne. Nála valószínűbb lenne Lilliard, aki viszont elég komoly eséllyel eddigre már el fog kelni. Mindenesetre a draftról a hírek szerint valaki olyas valakit keresnek Torontóban, aki képes kialakítani magának a helyzetet, az már csak ráadás, ha tud mellé passzolni is.

Detroit Pistons

Detroitból nincs túl sok hír. Annyit nyilatkozott Joe Dumars, hogy valószínűleg nem a legjobb embert fogják húzni, aki elérhető, hanem posztra fognak draftolni. A legtöbb előrejelzés szerint John Hensont húzzák majd a kilencedik helyen, aki Greg Monroe-t tökéletesen kiegészítheti, segíthet védekezésben, támadásban meg teret enged ott tehetségesebb társának. Úgy néz ki, hogy Kyle Singler egyelőre nem jön át a tengerentúlra, de ez az SF poszt telítettségét nézve nem is olyan nagy probléma. A Ben Gordon - Charlie Villanueva kérdés továbbra sem tisztázódott. Gordont sokkal jobban lehetne használni, nem kell ehhez több adalék annál, hogy Villanuevát még a dominikai válogatottból is hazaküldte a szövetségi kapitány, John Calipari (aki egyébként a Kentucky egyetem edzője is), mivel olyan gyenge fizikai formában volt, hogy úgy látta, nem tud segíteni hazája válogatottján. Gordon szerződése viszont nagyobb és egyik játékossal sem nagyon akarnak már találkozni a Pistonsnál, így lehet, hogy mégis az ex-chicagói dobóhátvéd kerül majd lapátra.

Milwaukee Bucks

Túl sok pontos információ nincs náluk. Annyi valószínű, hogy centert fognak draftolni a 12. helyen, tehát a Zeller, Leonard, Henson trió bent lévő tagjai már készülődhetnek is a pódiumra majd. Ettől függetlenül bárkit húzhatnak, elég sok játékos fordult meg náluk az utóbbi napokban, hetekben, így gyakorlatilag bármi elképzelhető. A hírek szerint a Rockets árulja Samuel Dalembert-t, úgyhogy velük is elképzelhető egy esetleges csere még a draft előtt valamikor, Dalembert pont illene az erőcsatárjaik mellé. Ersan Ilyasova korlátozás nélkül igazolható bárki számára, állítólag a Nets listáján ott van elég előkelő helyen, úgyhogy a Bucks izgulhat, hogy egyik legjobb és legproduktívabb kiegészítőjét nehogy elvigyék.

Phoenix Suns

Náluk szinte minden Nash-től függ. Ők is ott vannak a három lehetséges célpont között és az egész draftpolitikájukat és a szabadügynök piacon végzett mozgásaikat az ő maradása/távozása fogja befolyásolni. Amennyiben lelép, akkor itt az ideje, hogy teljes rebuildbe kezdjenek és a helyére behúzhatják Kendall Marshallt, mint pass-first irányítót, de vannak olyan hírek is, miszerint ők tettek ígéretet a top14-ben Dion Waitersnek. Mindenesetre síri csend van, valószínűleg Nash döntését követően azonban megindul a lavina, mert elég komoly átalakítások szükségesek akkor a játékos és a pénzügyi keretben is (utóbbit minél gyorsabban ki kéne pucolni, olyan játékosok alkotják a keretet még évekig, akikre Nash távozásával semmi szükség nincs).

Houston Rockets

Ahol nagy változásoknak kellene történnie, az Houston. Az évek óta egy helyben toporgó csapat idén újabb két közepes első körös draftjoggal rendelkezik (14. és 16.), de még a tavaly legelőkelőbb helyen húzott Marcus Morrisnak sem tudnak helyet csinálni, szinte semmi értelme nincs most két újabb fiatalt húzniuk, mikor a csapat egyszerűen nem elég jó. Ettől függetlenül Daryl Morey GM azt nyilatkozta, hogy értékesnek gondolják ezeket a pickeket és nem szeretnének feljebb cserélni. Ami mindenképpen megoldásra vár, az az irányító helyzet. Kyle Lowry gyakorlatilag kitetette magát a keretből, mivel lenyilatkozta, hogy nem tud együtt dolgozni Kevin McHale edzővel, lényegében ultimátumot adott: vagy ő, vagy McHale, de valakinek menni kell. Goran Dragics RFA és elég komoly érdeklődői lehetnek majd július 1-et követően, de ha Lowry megy, akkor őt minden bizonnyal megtartják. Újra felröppentek a pletykák, miszerint rámennek Pau Gasolra, ezúttal nyilván könnyebben mondanak majd le a korábban deal-breakerként szereplő Lowry-val szemben. Rudy Gay is képbe került, hiszen talán a hármas poszt szorul a legkomolyabb fejlesztésre. Korábban a Milwaukee-nál említettük, hogy olyan hírek is érkeztek, miszerint cserélnék Samuel Dalembert-t és Marcus Camby-t ez esetben otthon tartanák.

Philadelphia 76ers

Nem nagyon tudni még, mi lesz Philadelphiában, ugyanis elég komoly személyi változások várhatóak. Újra előkerült Andre Iguodala elcserélésének ötlete, a korábban megírt torontói szál mellett van egy Lakerses is, amelyben Pau Gasol költözne át keletre a kiscsatár helyett. Bár a két játékos között azért elég komoly különbség van életkorban, de Gasol egészen jól passzolna a Sixersbe, új színt vinne a nagyon egysíkú támadójátékba. Szinte biztos, hogy Elton Brand amnesztia által ki lesz vásárolva, Lou Williams pedig már kilépett szerződésének utolsó évéből, így szabadügynök. Mellettük Jodie Meeks és Spencer Hawes is RFA, szóval gyakorlatilag bármelyik posztra húzhatnak játékost, minden bizonnyal a legjobb elérhetőt hozzák majd a drafton a 15. pozícióban, több posztra is próbálgattak játékosokat. Az említetteken kívül "fontos" még, hogy Craig Brackins opcióját nem hívták le, így jövőre ő sem lesz már a gárda tagja.

Dallas Mavericks

A Dallasnál is egyelőre várakozó az álláspont, ők Deron Williamsre, illetve az ő válaszára várnak. A draftot ez vajmi kevéssé fogja azonban befolyásolni, minden bizonnyal a legjobb elérhető játékost fogják elhozni a 17. helyen akár új keretet kell felhúzni a Williams-Marion-Nowitzki hármas köré, akár más lesz a felállás. Nagy a csend körülöttük is, gyakorlatilag semmit nem hallani arról, mit vagy kit szeretnének, az idáig lecsúszó legjobb nem PF és nem PG lesz valószínűleg a befutó. Jason Terry-ről azt hallani, hogy több éves szerződést akar majd és hiába jelentkezett be korábban a Miami Heathez, nem olyan biztos, hogy le akar majd mondani pár millió dollárról azért, hogy a friss bajnoknál pattogtathasson. Amennyiben úgy sikerül kipucolni a sapka alatti területet, akkor Roy Hibbertet is célkeresztbe vették, igaz, rá vajmi kevés esélyük van, a Pacers majdnem biztosan tart bármilyen ajánlatot érte. Aki érdekes még, az Brendan Haywood, akinek még három évig 27.2 millió kellene fizetnie bárkinek, aki átveszi a Dallastól, azonban a szerződésében van egy olyan opció, hogy bárki, aki kiteszi szabadlistára, az szétoszthatja ezt úgy, hogy 14 évig csak évi 2 millió dollárt fog a centernek kipengetni. Érdekes megoldás, de spórolós csapatokkal érdekes cseréket lehet így kötni.

Minnesota Timberwolves

Annyit tudtunk még a rájátszás kezdetén, hogy bevallottan agresszív lesz a T-Wolves idén nyáron. Michael Beasley-t például a hírek szerint megpróbálják majd értékre váltani ahelyett, hogy ingyen elengednék, állítólag Jordan Hillt szeretnék a Lakerstől egy dupla snt ügylet keretein belül (ez attól is függ azonban, milyen büntetést kap Hill az ellene éppen folyó perben, lehet ugyanis, hogy letöltendőt, akkor pedig nyilván ugrott a bolt). Szinte bármit húzhatnak a 18. pickkel, ugyanis egy jó SG-re és SF-re is szükségük van, de a magasembereknél is elférne egy normális csere, sapka alatti területük pedig lesz ahhoz, hogy a további lyukakat majd befoltozzák. Elég sok helyen Terrence Rosst, egy nagyon ígéretes dobóhátvédet írnak hozzájuk, aki rögtön tökéletes fit is lenne Ricky Rubio mellé, de ő elég nagy valószínűséggel elkel már, mire a Minnesota választhat. Újdonság, hogy rajta kívül Royce White is úgy nyilatkozott, hogy szívesen játszana Minnesotában (utoljára ilyet az előző évezredben élhettek meg a szurkolók).

Orlando Magic

A legfontosabb, hogy legalább a GM-jüket megtalálták már a kirúgott Otis Smith helyére. Az új általános igazgató a 30 éves Rob Hennigan, aki az NBA legfiatalabb GM-je lesz és az Oklahoma City Thundernél volt Sam Presti segítője, tehát legalább jó helyről érkezik. Könnyű dolga nincs, ugyanis állítólag Dwight Howard már rákezdett a hülyeségre, azt szeretné, ha még a draft előtt elcserélnék a Brooklyn Netshez. Köszönjük Mr. Howard, még jó, hogy pár hónapja hívta le az utolsó évét a szerződéséből, sok értelme volt (közben a Nets meg megszabadult egy értékes csereértékétől, a 6. draftjogtól). Hogy mit szeretne DH12, azt pontosan nem tudjuk, de hogy Hennigan nem kezdi könnyen pályafutását, az biztos. A drafton éppen ezért minden bizonnyal a legjobb elérhető játékost fogják behúzni, akármelyik posztot is jelentse ez, mert nagy valószínűséggel az egész csapatot robbanthatják nem sokára.

Denver Nuggets

A 20. picket birtokló Nuggets célja egyértelmű lesz a drafton: olyan magasembert szeretnének, aki Kenneth Farieddal jó párost alkot. Mindössze itt van problémájuk a kezdőben, a többi poszt megoldott (Lawson, Afflalo, Gallinari) és a padon is találhatóak jó játékosok, még ha nagy valószínűséggel Andre Miller le is lép majd. A nagy kérdés, hogy mi lesz JaVale McGee sorsa, mert az ő újraszerződtetésétől sok függ. Nem elképzelhetetlen, hogy megpróbálnak majd előrecserélni, mert kicsit sokan vannak, a minőség viszont talán vékony ahhoz, hogy nyugaton igazi tényezők lehessenek.

Boston Celtics

Ennél sokkal komplikáltabb a helyzet a Celticsnél, hiszen válaszút elé érkeztek: robbantsanak-e vagy a 21., illetve a 22. picken érkező újoncokkal, plusz a felépülő Jeff Greennel, Avery Bradley-vel és Chris Wilcox-szal megpróbáljanak egy újabb futást, talán az utolsó utánit (idén sem voltak messze a Miami kiverésétől). A választ Kevin Garnett fogja megmondani, ugyanis a magasember a források szerint erősen gondolkodik a visszavonuláson (szerintük ennek van a legnagyobb esélye, de Danny Ainge még győzködi, hogy maradjon még egy évet). Amennyiben játszik tovább, akkor nagy valószínűséggel marad és akkor realitás lehet az előbb felvázolt scenario, még Ray Allen távozása esetén is. Amennyiben a triplaspecialista távozik, akkor a helyére draftolhatnak valakit, illetve minden valószínűség szerint egy magasember is érkezik a draftról majd, mivel Brandon Bass kilépett a szerződéséből és szabadügynök. Bass elmondása szerint maradni akar, de ha valaki túlfizeti, akkor azonnal le fog lépni, ez szinte biztos. Ha Garnett visszavonul és Allen is lelép, akkor nagy mozgások várhatóak a keretben és akkor szinte biztosan a legjobb elérhető játékost húzzák majd vagy még inkább megpróbálnak feljebb cserélni, ha tudnak.

Atlanta Hawks

A Hawks az off-szezonban is ugyanaz, mint a rendes szezonban: színtelen, szagtalan, láthatatlan. Annyit tudni róluk, hogy tetszik nekik a Michigan State-ről kijövő Draymond Green, illetve a draft egyik legjobb echte dobóhátvédje, John Jenkins, valószínűleg mindketten elérhetőek lesznek 23-nál. Ezen kívül semmi. Azt tudni, hogy a jövő évük nem lesz leányálom, Josh Smith szinte biztosan távozik 2013 nyarán, úgyhogy ne lepődjünk meg, ha még a draft előtt próbálnak érte értéket szerezni. A GM-i pozícióra állítólag Danny Ferry az első számú jelöltjük, az eddigi igazgató, Rick Sund pedig szeretne maradni a csapat közelében valamilyen tanácsadói szerepkörben.

Memphis Grizzlies

Több fronton is váltás várható Memphisben. Michael Heisley ugyanis igen közel áll ahhoz, hogy eladja a csapatot Robert Perának. A 34 éves férfi az internetes telekommunikáció terén alkotott nagyot, így a Forbes szerint ma ott van a világ 10 legfiatalabb milliárdosa között és a hírek szerint 350 millió dollárért venné meg a teljes csapatot (Heisley 95%-át és a kisebbségi tulajdonosok fennmaradó 5%-át is). A következő Board of Governors ülésig hivatalos biztosan nem lesz az adás-vétel, addig pedig még sok minden történhet, de elég komoly az esély rá, hogy az egyébként kosárlabda kedvelő (maga is kosarazik) Pera kezébe kerül a franchise. Ezenkívül Rudy Gay ügye borzolja a kedélyeket a kereten belül, nagyon valószínű, hogy távozni fog a kiscsatár (bár állítólag nem árulják, de nem is kell, jönnek maguktól a vevők), kérdés, hogy kivel tud megegyezni a Grizzlies, kérő van, nem is kevés. Rajta kívül Mayo RFA, de arról semmit nem tudni, mennyire hajlandóak megtartani, nyilván attól függ, mit kapnak majd Gay-ért. A 25. pickkel valószínűleg egy külső soros nehéztüzért keresnek majd, ez óriási hiánycikk náluk és játékuk talán legnagyobb hiányossága.

Indiana Pacers

A Pacers front office-nál áll a bál, ugyanis senkiről nem tudni semmit. Egyelőre az is kérdéses, hogy Larry Bird marad-e az elnök jövőre, erről a közeljövőben fognak dönteni Herb Simon tulajdonossal, de ahhoz képest, hogy a szezon végén elég jó esély volt arra, hogy Bird visszavonul, most inkább az tűnik valószínűnek, hogy marad a következő évre is. Ami viszont biztos, hogy ha Bird marad, akkor David Morway GM távozik és helyére Kevin Pritchardot szeretné az ex-bostoni legenda. Bird és Morway viszonya állítólag ott romlott meg, mikor utóbbi nem tudta megszerezni OJ Mayot a cserehatáridő vége előtt (vagyis megszerezte, de késtek pár percet a papírok, így bukott az üzlet). Morway a Blazersnél és a Magicnél is járt új állás reményében, ám mindkét helyen mást választottak. Ezenkívül azt is tudni vélik, hogy Donnie Walsh is visszatérne a franchise-hoz, vagyis inkább a csapat szeretne neki valami pozíciót találni. A játékosokkal kapcsolatban annyi biztos, hogy Roy Hibberthez foggal-körömmel kapaszkodnak és mivel tengernyi helyük lesz a sapka alatt, így meg is tehetik. Hogy kit hoznak még, azt egyelőre homály fedi, mert akár még egy maximum szerződés is belefér nekik a sapka alá. A drafton (főleg George Hill távozása esetén) csereirányítót és cserecentert hozhatnak a 26. helyen, de mivel elég telített a roster, így az is elképzelhető, hogy egyszerűen elcserélik a jogot.

Miami Heat

Az újdonsült bajnoknál még nem nagyon foglalkoznak a következő évvel, nyilván még az ünneplés megy. Azt rebesgetik, hogy amnesztia-esélyes az utolsó meccsen parádésan játszó Mike Miller, ugyanis az egykori kiváló swingman manapság többször nem játszik, mint igen, nagyon sokat sérült és így nem biztos, hogy megéri a pénzét. Az majdnem biztos, hogy ha ő távozik, akkor a szabadügynök piacról próbálják majd pótolni, a legtöbb helyen ugyanis centert (Festus Ezeli vagy Fab Melo) írnak hozzájuk a 27. draftpozícióba és ennek van is realitása, miután Joel Anthony és Ronny Turiaf is kiszorult gyakorlatilag a csapatból, Eddy Curry és Dexter Pittmann pedig soha nem is volt az aktív rotáció tagja, így ezen a poszton mondhatni van még fejlődési potenciál a Miaminél.

Oklahoma City Thunder

A Thunder is csak most fejezte be az évet, de náluk jóval komolyabb dilemmák merültek fel. Egyelőre ugyanis nem tudtak megegyezni Scott Brooks edzővel a folytatásról és bár benne van, hogy ez csak a szokásos keménykedés (azért ez Oklahomában nem jellemző), azért a vezetőség elkezdett gondolkodni a pótlásán, így került elő Jeff Van Gundy és Phil Jackson neve. Brooks a hírek szerint 4 millió dollár környékén kapott szerződést, egyelőre ezt nem sikerült elfogadnia. Kendrick Perkins a döntő utolsó három találkozóján állítólag részlegesen szakadt ágyékkal játszott, James Hardennek pedig a keze zúzódott meg a Heat elleni sorozatban. Derek Fisherről egyelőre semmit nem tudni, sokat játszatták és a hírek szerint nagyon sokat jelentett a jelenléte az öltözőben, de több érdeklődő is van utána, például a New York Knicks. A 28. picket állítólag pénzügyi szempontok miatt elcserélnék.

Chicago Bulls

A Bullsnál vagy nagyon tudják, mit csinálnak és akkor megy a ködösítés rendesen vagy még nekik sincs fogalmuk, mit kellene csinálniuk. Egyre több helyen lehetett ugyanis olvasni, hogy elcserélnék Luol Denget, ha azzal a top10-ben, de még inkább a top5-ben tudnak draftolni. Amennyiben így lesz, akkor egy kis rebuildet láthatunk a chicagói együttestől, Derrick Rose ugyanis nagyjából egy évig még nem játszik, Deng nem lenne, tehát a jövő évet teljes egészében beáldoznák azért, hogy egy év múlva ne Deng fizetése nyomja őket, hanem egy újoncé. Ez így eléggé félmegoldásnak tűnne Carlos Boozer elcserélése nélkül, de az eszkimó elcseréléséről vagy kivásárlásáról szó sincs. Mindenesetre ne lepődjünk meg, ha az angol kiscsatár még a draft előtt más csapatban találja magát, elég sokan érdeklődnek iránta (Kings, Warriors, Raptors azok közül, akiknek elöl van húzásuk). Ha előrecserélnek, ha nem (ekkor a 29. helyen húznának), nagy valószínűséggel dobóhátvédet fognak draftolni, aki képes széthúzni a pályát Rose számára és át is tudja venni a vezérszerepet, hogy ne folyamatosan a tavalyi alapszakasz MVP-n legyen a nyomás, hogy neki kell megteremteni a lehetőségeket magának és másoknak is. Rose sérülése miatt egyébként meg fogják keresni Steve Nash-t és Jason Kiddet is, bár egyik legendára sincs túl sok esélyük.

Brooklyn Nets

Nincs idegesebb szurkolótábor(?), mint a Netsé. Náluk most dupla vagy semmi van: vagy úgy dönt Deron Williams, hogy marad és akkor elég jó esélyeik vannak felépíteni egy komoly csapatot, vagy úgy dönt, hogy lelép, akkor nagy valószínűséggel Gerald Wallace is megy és akkor Billy King ingyen dobott ki az ablakon egy 6. picket úgy, hogy most nyáron ingyen is megszerezhette volna Wallace-t. Igazából a teljes stáb most erre koncentrál, valahogy meg kell győzniük Williamst, hogy Brooklyn és Mikhail Prokhorov elég jó nevek ahhoz, hogy maradjon, a tulajdonossal már meg is járta az Euroliga döntőt Törökországban, valamint járt a CSZKA-nál is. Utóbbi miatt és az orosz kapcsolatok nyomán elég komoly esély van Andrej Kirilenkora, de mellette szemeznek még a bosnyák Mirza Teletovic-csal is, aki hasonló poszt az oroszhoz képest. Az erőcsatárokat is nézegetik már és amennyiben nem csere útján keresnek embert, úgy állítólag a török Ersan Ilyasova megelőzi a listán Kris Humphriest, pedig utóbbi a csapattal van már egy ideje és nagyjából hasonló számokat, játékot hoznak. Kérdés, melyikük mennyibe kerülhet majd a brooklyni együttes számára. Egy 57. pickjük van a drafton, nagy megváltást nem várnak tőle.

New York Knicks

Róluk egy elég friss hír, hogy a Játékosok Szakszervezet nyerte azt a pert, amelyben azt szerették volna elérni, hogy a waiverről felszedett játékosoknak is legyen Bird-jogai. Ez nem kevesebbet jelent esetükben, mint hogy Jeremy Lint és Steve Novakot is megtarthatjátok teljesen függetlenül minden mástól és még az MLE-jük is megmarad majd egy másik igazolásra. Szóba hozták velük kapcsolatban Steve Nash-t és Derek Fishert is, tehát veterán irányító után néznek majd valószínűleg (még az argentin Pablo Prigionit is megkeresték). Iman Shumpert térdszalagszakadásából lábadozik, de állítólag jól halad a rehabbal és január környékén már szeretne visszatérni a pályára. Szintén hozzájuk tartozik, hogy miután meghosszabbították Mike Woodson szerződését, Phil Jackson elmondta, hogy amúgy sem nagyon érdekelte volna a munka a Nagy Almában, mivel szerinte jó játékosokból áll a keret csak nagyon nem passzolnak össze. Egyetlen draftjoguk van, a 48. helyen, ahol valószínűleg végzős, NBA-ready újoncot választanak majd, hogy azonnali segítséget nyújthasson a csapatnak, ha kell.

Utah Jazz

A mormonoknál síri csend van, mióta kiestek a Spurs ellen az első körben. Ők a Knicks előtt választanak majd, a 47. helyen, szóval túl nagy impactet itt sem várhatnak a draftról. Egyetlen komolyabb pletyka ütötte fel a fejét, amelyben Al Jeffersonért megszerezték volna André Iguodalát a Philadelphiától. Ez számukra egyértelmű jackpot lett volna, Iggy nagyon jól illett volna a rendszerbe, de lecsendesedtek idő közben a kedélyek, úgyhogy valószínűleg megszakadtak a beszélgetések.

Los Angeles Clippers

A Clippersnél egyelőre a front office amiről cikkeztek az újságok. Egyrészt hiába akarták már év közben is kirúgni Vinny Del Negrót, végül mégis győzött az olcsójánoskodás Donald Sterling tulajdonosnál és a következő évben is VDN lesz a csapat vezetőedzője. Másrészt viszont elbuktak egy fontos láncszemet, Neil Olshey ugyanis megegyezett a Portland TrailBlazersszel, innentől ő az oregoniak GM-je. A helyére Kiki Vandeweghe a legesélyesebb jelölt, aki korábban a Nuggets GM-je volt, idén pedig a Clippers TV-nél volt szakkommentátor. A váltás állítólag nem befolyásolja lényegesen Blake Griffint, akinek a szerződését szeretnék még most nyáron meghosszabbítani, mielőtt jövő nyáron RFA lenne. Chauncey Billups a hírek szerint olyan jól halad a felépülésben (Achilles-ín szakadása volt), hogy az edzőtáborra már készen is állhat jó esetben, így a teljes szezont le tudná nyomni. Elmondása szerint tetszett neki a Clippers és az, amilyen munkát végeztek, de meghallgat majd minden ajánlatot, úgyhogy közel sem biztos, hogy marad. Ami jó hír volt a Knicksnek Lin és Novak szerződésével kapcsolatban, az jó hír a Clippersnek is Billupsszal kapcsolatban, jóval több pénzt költhetnek rá adott esetben, mint ahogyan azt eddig tehették volna. Egy 53. húzásuk van a drafton.

Los Angeles Lakers

A Lakers szakmai stábjában is lesz változás, ugyanis az eddigi "speciális segítő", Ettora Messina megunta a dolgokat és visszament korábbi sikerei színhelyére, a CSZKA Moszkvához, ahol megint vezetőedző lehet. Mitch Kupchak elmondta, hogy nem valószínű, hogy nagyobb változások lesznek a keretben, ettől függetlenül megint felröppentek azok a pletykák, hogy Pau Gasolt mozdítanák és megint előkerült a Rockets-vonal Lowry-val és Scolával. Andrew Bynum szerződéshosszabbítását már idén nyáron elkezdik a hírek szerint, valószínűleg az előző szezon meggyőzte a vezetést, hogy érdemes megtartani a tehetséges centert. Ramon Sessions kilépett szerződésének utolsó évéből, így szabadon igazolható bárki számára és bár szeretne maradni és a Lakers is megtartani őt, az anyagiakon elcsúszhat a dolog. Brandon Roy visszatérése esetén a Lakerst is megemlítették a lehetséges célállomások között, Kobe cseréjének még el is mehetne az egykori sztár, aki valószínűleg Bryanttel együtt utazik majd Németországba, hátha neki is használ az a kezelés, amit a Los Angeles-i csillag kapott tavaly nyáron is például és ami miatt nagyban csökkentek a fájdalmai az idei szezonra. Egyetlen pickjük van, a legutolsó az idei drafton, remélhetőleg jobban használják majd fel, mint tavaly (Ater Majok).

San Antonio Spurs

A kiesés óta a legnagyobb izgalmat az okozta, hogy Drake és Chris Brown verekedésénél ott volt Tony Parker is a szórakozóhelyen, az alacsonyan repülő üvegszilánkok közül pedig az egyik majdnem megvakította az irányítót. Nincs komolyabb baja szerencsére, de nem sokon múlt, mindössze egy hetet kellett pihentetnie a szemét. Az év közben igazolt játékosok közül Diaw valószínűleg marad, ő Parkernek nagyon jó barátja és nagyon sok pénzt máshol sem kapna, így akkor már valószínűleg inkább a haverral fog játszani. Patty Mills kilépett a szerződéséből, szabadügynök lesz. Tim Duncan most a legnagyobb feladatuk, hiszen a franchise ikonjának szerződése lejár, de szinte teljesen biztos, hogy marad a gárda kötelékében. Azt is hallani, hogy megpróbálják mellé odacsábítani Kevin Garnettet, hátha a két öreg még együtt képes egy utolsó bajnoki győzelemre, de ahogy a bostoni részlegen írtuk, egyelőre az sem biztos, hogy KG valaha is pályára lép még bárhol. A Spursnek is csak egy cetlije van most, az 59. helyen fognak húzni, bár ez náluk nem akkora probléma, ők képesek leghátulról is a legfényesebb gyémántokat kiválasztani.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus