Hírmorzsák 2014-07-13 (09:30)

Gasol a Bullsnál, Carmelo a Knicksnél. LeBron csak két évre írt alá Clevelandbe - egyelőre. A Cavs tárgyalásban Mike Millerrel. Hayward marad a Jazznél, Stephensont nézte ki a helyére a Hornets, Marvin Williamst pedig le is igazolták már. Ariza visszatért a Rocketshez, Parsons ettől függetlenül maradhat Houstonban, a Rockets Troy Danielsszel is közel a megegyezéshez. Pierce aláírt Washingtonba. Morrow az OKC-nél. Dengnél a Miami mellett a Dallas, a Phoenix és az Atlanta is játszhat még. A Bulls a Mavshez cseréli Greg Smith-t, Miroticot egy Top10-es draftjogért sem adták. Wade és Haslem közel a megegyezéshez a Miamivel.

A tegnapi nap két legnagyobb szerződéskötése Carmelo Anthonyé, illetve Pau Gasolé volt, ezekről külön is beszámoltunk az éjjel folyamán. Ezek mellett is történt azonban több fontos dolog, nagyon sok második és harmadik vonalas játékos kezd elkelni, pillanatok alatt ki fog ürülni a szabadügynökpiac LeBron James döntését követően.

Ha már szóba került LeBron, akkor folytassuk vele: tegnap hivatalos lett, hogy a Cleveland Cavaliersszel kötött szerződése mindössze 2 évre szól, erre az időszakra a maximumot kapja, ami esetében 42.1 millió dollárt jelent majd, a második év játékosopciós. A furcsán rövid kontratus oka az, hogy az új TV-szerződés után valószínűleg meredeken fog emelkedni a fizetési sapka - egyes jelentések szerint akár a 80 millió dollárt is elérheti 2016-ban -, ezért sokkal jobb feltételek mellett írhat majd újra alá - a döntés tehát egyértelműen pénzügyi jellegű, senki nem számol azzal, hogy 1-2 év múlva James újra csapatot váltana.

A Cavshez tartozik az is, hogy Brian Windhorst (ESPN) forrásai szerint Mike Millerrel jól haladnak a beszélgetések, könnyen megegyezésre juthat a két fél. Jeff Zilgitt (USA Today) úgy tudja, hogy egyelőre a pénzben nem tudnak megegyezni a felek, de elég közel vannak ahhoz az álláspontok, hogy komolyan tárgyaljanak.

A Charlotte Hornets-cel kapcsolatban több esemény is történt. Egyrészt a tegnap délután folyamán a Utah Jazz tudatta az együttessel, hogy meccselik a Gordon Haywardra tett ajánlatot, így a swingman 4 évre 63 millió dollárért marad jelenlegi csapatánál, a Jazznél. A kontraktus a negyedik évben játékosopciós, és tartalmaz egy 15%-os trade kickert - ennyivel nő fizetése, amennyiben elcserélik. Sean Deveney (Sporting News) értesülései szerint Lance Stephenson a Charlotte következő kinézett célpontja 2-3-as posztra, de ő valószínűleg meg fogja hallgatni a Dallas Mavericks ajánlatát is, amennyiben a Houston Rockets tartani fogja a Dallas Chandler Parsonsra tett ajánlatát.

Szintén a Hornetshez kapcsolódik, hogy Josh McRoberts utódját meg is találták, ugyanis két évre 14 millió dollárért leigazolták Marvin Williamst - az egykori 1/2-es éppen a Utah-tól érkezik, ahol az előző idényben hosszú idő után először újra életjeleket mutatott.

Az említett Dallas - Houston texasi páros nagyon érdekes lehet még, hiszen nemcsak Parsons és Stephenson esetében kapcsolódnak egymáshoz. A Rockets ugyanis leigazolta 4 évre 32 millió dollárért Trevor Arizát, így elvileg Parsons helyettese meg is van a kezdő kiscsatár posztra, ettől függetlenül több különböző hírforrás egybehangzó állítása szerint továbbra is nagyon gondolkodnak, hogy ettől a lépéstől függetlenül is megtartják Parsonst.

A Houstonhoz tartozik az is, hogy a RealGM információi szerint Troy Danielsnél közel állnak a megegyezéshez, a vajkezű tripladobó visszatérhet a Rocketshez a váratlan, de nagyon pozitív PO-ban nyújtott teljesítményét követően.

Az viszont biztos, hogy Luol Dengnél ezzel kiestek - a kiscsatár a hírek szerint erősen hajlik a Miami Heat felé, akik Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint egy nagyjából évi 10 milliós, rövid szerződéssel próbálkoznak az angolnál, viszont Deng még a Dallas felől is szeretne hallani, mielőtt dönt. Marc Stein (ESPN) úgy tudja, hogy még ennél is bonyolultabb lesz Deng esete, ugyanis értesülései szerint a Phoenix Suns komoly ajánlatot fog tenni a kiscsatárnak, és még az Atlanta Hawks sem adta fel teljesen, hogy leigazolják, bár róluk úgy hírlik, nem akarnak 10 millió környékére, vagy e szint fölé menni, ami Deng megszerzéséhez szükséges lenne.

A Washington Wizards egyébként gyorsan lépett Ariza elvesztését követően, hiszen még a hajnal folyamán leigazolták Paul Pierce-t, aki két évre az MLE-t kapja, tehát 10 millió dollárt fog keresni - a második év játékosopciós. Tim Bontemps (New York Post) jelentette, hogy forrásai szerint a Brooklyn Netsnek lehetősége volt megtartani a kiscsatárt, ám úgy döntöttek, nem élnek ezzel, mert a luxusadó miatt ez több mint 20 millió dollárjukba fájt volna akkor is, ha Pierce náluk is csak ezt a 10 milliót kapja két szezonra.

A Mavericksre is térjünk még vissza egy kicsit: a Chicago Bulls hétfőig hozzájuk cseréli a center Greg Smith-t, hogy némi sapka alatti helyet szabadítsanak fel. Szintén a Bullshoz tartozik, hogy Eric Pincus (Los Angeles Times) információi szerint felajánlottak nekik a draft előtt egy, a Top10 végébe szóló 2014-es picket Nikola Mirotic játékjogáért, de a csapat nemet mondott.

Ha már a Heat: Ira Windermannek (Sun Sentinel) azt nyilatkozta Henry Thomas, Dwyane Wade és Udonis Haslem ügynöke, hogy a két játékos esetében azon dolgozik, hogy véglegesítse megállapodásukat a Miamivel.

Nyugaton a Dallas és a Houston mellett is történtek azért dolgok: az Oklahoma City Thunder egy igazi nehéztüzért igazolt Anthony Morrow személyében, aki 3 évre 10 millió dollárért szerződött Kevin Durantékhez. Morrow új szerződésének harmadik éve csapatopciós.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus