Hírmorzsák 2020-06-02 (9:00)

Van, aki szerint rossz üzenet lenne, ha nem minden csapat folytathatná a szezont. Chris Paul remek kapcsolatot épített ki Adam Silverrel, kötelességének érzi, hogy jól végezze a munkáját. A Knicks nem ad ki közleményt George Floyd miatt. Másodszor kaptak csökkentett fizetést a játékosok. Jerami Grant nem akarja lehívni a játékosopcióját. Corey Brewer nem szeretne visszavonulni.

Az Oklahoma City Thunder tulajdonosa, Clay Bennett szerint nem szabadna kihagyni a kisebb piacú csapatokat sem a szezon újraindításából - az NBA 22 együttest tervez meghívni a folytatásra, Bennett viszont mind a 30-at szeretné. A pénteki "közgyűlésen" azt mondta az ESPN forrásai szerint, hogy ha őket kihagyják, akkor azzal azt üzenik mindenkinek, hogy ők nem számítanak, pedig ha márciustól decemberig (a következő szezon rajtjáig) nem játszhatnak meccseket, akkor még nehezebb lesz nekik eladni a jegyeket, amikor majd eladhatnak, még nehezebben kötnek majd szponzori megállapodásokat, ráadásul a játékosaik fejlesztése is megtorpan. Ez azért abból a szempontból érdekes, hogy Damian Lillard és Harrison Barnes is nyíltan beszélt arról, hogy ha tét nélküli mérkőzéseket kell lejátszaniuk a szezon folytatásaként, akkor ők valószínűleg nem fognak pályára lépni, mert kell, hogy legyen valami cél.

Szintén a szezon újraindításához kapcsolódik, hogy Chris Paul, mint a játékosok képviselője heti több alkalommal is beszél Adam Silverrel - a hírek szerint a felek között kialakult a kölcsönös bizalom és a jó kapcsolat. Paul annyit mondott erről, hogy a játékosoknak joguk van tudni, hogy mit hoz számukra a jövő, aggódnak, az pedig az ő dolga, hogy ebben világosan lássanak - többen is úgy vélik, hogy CP3 kiemelkedő munkát végez ezekben a hónapokban.

Bobby Marks (ESPN) jelentette, hogy hétfőn (a hónap elsején) a játékosok másodszor kaptak csökkentett fizetést - mint ismert, 25%-os megvonásba mentek bele. Marks szerint június 15-én felülvizsgálják a dolgot, addigra már látni fogják, hogy hány alapszakasz-meccset fognak lejátszani.

Malik Andrews (ESPN) szerint a New York Knicks egy belső emailben tudatta a Madison Square Garden alkalmazottaival, hogy miért nem adott ki nyilvános közleményt George Floyd halála után - csak a Knicks és a San Antonio Spurs maradt adós ezzel. Az MSG munkavállalói "felkérdezték" az érintetteket, hogy ez miért van így, a klub pedig egy köremailben mindenkit biztosított arról, hogy mellettük állnak, tisztelik őket, de cégként nem fognak közleményt kiadni - továbbra is a békés munkakörnyezet a céljuk, szerintük ez számít igazán, az, ahogyan működnek.

Jerami Grant, a Denver Nuggets játékosa arról beszélt Chris Haynesnek, hogy aligha fogja lehívni 9,3 millió dolláros játékosopcióját a 2020/2021-es szezonra. Ő úgy érzi, hogy ennél sokkal többet ért most a játéka, úgyhogy ennél többet szeretne kapni, de azt hozzátette, hogy természetesen a koronavírus erősen befolyásolhat mindent - lehet, hogy sokkal kisebb kell a fizetési sapka, lehet, hogy csak kicsivel csökken, ezt nem lehet tudni, mindenesetre ő úgy látja, hogy az ő teljesítménye most többet ért a kilenc milliós szerződésénél.

A végére pedig Corey Brewer maradt, aki Alex Kennedynek (Hoops Hype) beszélt arról, hogy még nem szeretne visszavonulni. Brewer idén egyetlen csapathoz sem került be, jelenleg szabadügynök, de úgy érzi, hogy maradt benne még pár jó év és szeretne valahol szerződést kapni - 34 esztendős, úgy gondolja, hogy bármelyik csapatban képes vezérré válni a tapasztalata miatt. Tavaly Philadelphiában és Sacramentóban is szerepelt összesen 31 mérkőzésen. Azt is hozzátette, hogy természetesen gondolt már a pályafutása utáni életre, az edzősködés és a közvetítés is érdekli, de előbb most még játszani akar.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus