Hírmorzsák 2022-03-20 (10:30)

James megelőzte Malone-t, de ennek egyelőre nem tud igazán örülni - jövőre nyithat a saját múzeuma. Towns szerint mindenkit meg akarnak verni, és tudják is, hogy képesek rá. Giannis, Morant és Fox is meccset hagy(ott) ki sérülés miatt. Wiseman visszaesett, lehet, hogy kiültetik a szezonra. Lonzo Ball felépülése túl lassan halad, kicsúszhat az időből. Kevin Love volt a kulcs a Cavs 41. idei győzelmében. Duncan Robinson JJ Redicknek hálálkodott. Tyreke Evans bemutatkozott a G-Ligában. 

LeBron James ma hajnalban a Wizards ellen dobott 38 pontjával megelőzte Karl Malone-t (36 928 pont) az alapszakasz-pontlistán, 36 947 egységével fellépett a második helyre és már csak Kareem Abdul-Jabbar (38 387 pont) van előtte. Az érintett azt mondta a meccs után, hogy egyszer később majd jó szájízzel tekint vissza erre az előzésre, de jelenleg nem igazán tud elvonatkoztatni a körülményektől, mivel a csapata kikapott és nem tudtak lendületet szerezni. Azt nem tagadta, hogy megérintette kissé az eset, hiszen azokkal emlegetik egy lapon, akiket nézve felnőtt, és nagyon örül, hogy a családja, a szülővárosa és a barátai is részesei ennek a hihetetlen utazásnak. 

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy abszolút látja a hasonlóságot közte és Malone között: ugyanúgy vigyáztak a testükre egész karrierjük alatt, így folyamatosan a csapatuk rendelkezésére tudtak állni, és szerinte a csapat vezérének ez a legfontosabb feladata. 

Megkérdezték, mit gondol arról, hogy jelenleg már csak 1440 pont választja el KAJ-tól - azt mondta, hogy nem engedi magának, hogy ezen gondolkodjon, mindig a következő meccsre és a játékának minőségére összpontosít, ezek a rekordok pedig jönnek maguktól. Reméli, hogy összejön a csúcsdöntés, de nem görcsöl rá. A Lakers egyébként back-to-backet játszott, és az előző összecsapáson James 45 percet vállalt, így egy újságíró megkérdezte tőle, hogy nem lett volna-e jobb, ha kihagyja a washingtoni meccset és a következő összecsapáson Clevelandben tudott volna előzni - James annyit mondott, hogy ha jól érzi magát, játszik, csak ezen múlik a pályára lépése. 

Csapattársa, az örökranglista 9. helyén álló Carmelo Anthony fiatalabb korában azt gondolta, hogy Malone-t és Kareemot soha senki nem tudja megelőzni, erre jött valaki, aki annak idején nem is a dobásairól volt ismert, de 19 évig a legmagasabb szinten tudott játszani.

James néhány napja a Suns elleni vesztes meccsen adta 10 000. gólpasszát, ezzel “megalapította” a 30-10-10-es klubot, hiszen elérte a 30 ezer pontot, 10 ezer lepattanót és gólpasszt. A hozzá közel álló Brian Windhorst (ESPN) írta meg, hogy a phoenixi mérkőzés után megkapta és aláírta a meccslabdát, ami bekerül majd a nemrég hivatalosan bejelentett LeBron James Museumba is. Jamesék egy korábbi akroni bevásárlóközpont helyén 2023-ban nyitják meg a House Three Thirty-t, egy helyi közösségi pontot, ennek a földszintjén alakítják majd ki a múzeumot - utóbbiban az Upper Deck sportkártya-forgalmazó lesz a partnere. 

James előzése mellett kissé elsikkadt Russell Westbrook washingtoni visszatérése. A hátvédet külön tribute videóval köszöntötte a fővárosi klub, nagy tapsot kapott a közönségtől is, a meccs után el is mondta, hogy nagyon hálás az egész franchise-nak és a közösségnek, mert az első perctől kezdve tárt karokkal várták őt és a családját. 

Giannis Antetokounmpo térdfájdalmak miatt kihagyta a Wolves elleni összecsapást, így a Towns elleni csata helyett Patrick Beverley “lopta el” a showt, miután az első negyedben úgy összekapott George Hillel, hogy mindkettejüket kiállították. Ezt követően Bobby Portis és Naz Reid is kapott egy páros technikait, szerencsére ennél paprikásabbá nem vált a hangulat. Reid szerint figyelemre méltó, hogy Beverley mennyire fel tudta piszkálni a Wolves keménységét és éhségét, Karl-Anthony Towns pedig annyit tett hozzá, hogy most már minden meccsre úgy érkeznek, hogy meg akarják nyerni, és úgy is érzik, hogy bárkit le tudnak győzni. 

A Cleveland Cavaliers ma hajnalban legyűrte a Pistonst, amivel megszerezte 41. győzelmét - mindez azt jelenti, hogy négy éve, LeBron James távozása óta először már biztosan nem negatív mérleggel zárják az alapszakaszt. Evan Mobley és az ellenfélnél 40 pontot szóró Jerami Grant is Kevin Love-ot emelte ki, mint kulcsfaktort. Grant szerint amikor Love elkezdte belőni a gyűrűt, érezhető volt, ahogy a Cavs önbizalma visszatér - ő egyébként személy szerint nagyon élvezte a meccset, mert azon ritka alkalmak egyike volt Pistons-mezben, ami a playoff-hangulatot idézte fel számára. Dwane Casey vezetőedző is azt emelte ki, hogy a hangulat rengeteget jelent a Detroitnak, mert a fiatalok kicsit megtapasztalhatták, milyen lehet a playoff, amikor egy csapat az utolsó lehelletéig küzd - a Cavs ezt tette, ők pedig nem, erre kell figyelniük, ha feljebb akarnak lépni. A Pistonsnál annak örülhettek, hogy az 1/1-es Cade Cunningham újra játszott és dupla-duplázott is. 

Nem érkeztek jó hírek a Warriors háza tájáról: James Wiseman térde nem reagált jól a G-Ligás meccsekre, ezért a hétvégén pihenőt írtak elő számára. Steve Kerr szerint Wiseman esetében nem foglalkoznak azzal, hogy esetleg még az alapszakaszban vissza tudjon térni és formába kerüljön a playoffra - csak a center jövőjére koncentrálnak, azt nem fogják kockáztatni, a lehető legóvatosabban bánnak vele. 

KC Johnson (NBC Chicago) beszélgetett Billy Donovannel, a Bulls vezetőedzőjével, aki elmondta, hogy Lonzo Ball meniszkusz-műtét utáni felépülése lassan halad - nincsenek visszaesések, egyszerűen hosszabb időre lesz szüksége, mint az előzetesen kalkulált 6-8 hét. Donovan szerint Ball egyelőre messze nem tud teljes értékű edzésmunkát végezni, a szakíró szerint ez azt jelenti, hogy kezd veszélybe kerülni az irányító idei visszatérése és formába hozása a playoff előtt, hiszen mindössze három hét és 12 meccs van csak hátra az alapszakaszból. 

Ja Morantet szombat hajnalban lecserélték a Hawks ellen meccsen térdfájdalmak miatt, a csapat pedig bejelentette, hogy a következő, Rockets elleni meccset ki fogja hagyni az All-Star hátvéd. A Kings hátvédje, De’Aaron Fox kihagyta csapata szombat hajnali meccsét, mivel fájdalmat érzett a jobb kezében - a röntgen szerencsére nem mutatott törést, és James Ham (ESPN) szerint hamar vissza fog térni. A Pacers centere, Jalen Smith agyrázkódást szenvedett szombat hajnalban a Rockets ellen, nem is tudott visszatérni, valószínűleg ki fog hagyni meccset. Chris Fedor (Cleveland.com) írta meg, hogy a Cavaliers fiatal kiscsatára, Dean Wade zsinórban negyedik meccsét hagyta ki és továbbra is fájlalja a jobb térdét - a vizsgálatok nem mutatnak egyértelmű eredményt és a csapatnál attól tartanak, hogy a komolyabban megsérülhetett a meniszkusza. 

Sam Amick (The Athletic) beszélgetett Reggie Jacksonnal, aki elmondta neki, hogy a 2019-20-as szezon után komolyan elgondolkodott azon, hogy nagyjából ennyi volt az érdemi NBA-karrierje. 2020 elején kivásárolta a Pistons, majd miután aláírt a Clippershez jött a pandémia, majd a buborékban egy borzasztó kiesés 3-1-es előnyről. Szerencsére beszélgetett pár emberrel, akik elvesztették a munkájukat, így a 2020-21-es edzőtábornak úgy ment neki, hogy minden percét élvezni akarja a kosárlabdának, ha már megteheti, hogy azt csinálja, amit szeret - úgy készült, hogy mentorként, a kispad végén ülő veteránként fejezi be a pályafutását. 

Barry Jacksonnak (Miami Herald) árulta el Duncan Robinson, hogy JJ Redicknek rengeteget köszönhet, ő segített neki, amikor a szezon egy korábbi szakaszában nagyon nem ment a triplázás. A nemrég visszavonult triplaspecialista remek tanácsokat adott neki, és szerencsésnek érzi magát, hogy olyan emberekkel van körülvéve, akik azt mondják a szemébe, amire szüksége van a fejlődéshez. Erik Spoelstra arról beszélt, hogy szeretett volna kisebb pihenőket adni PJ Tuckernek a playoff előtt, de amikor elmondta neki, a veterán védőspecialista konkrétan a vezetőedző arcába röhögött. 

Végül pedig a korábbi Év Újonca, Tyreke Evans, aki bemutatkozott a Bucks G-Ligás csapatában - elsőre 16 pontot, 4 gólpasszt, 3 lepattanót és egy szerzett labdát jegyzett a Wisconsin Herd színeiben. 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus